Cserna-Szabó András: Barbárok

Az ivó falán, a bejárattal szemben, a pult mögötti falon fönn: Kádár János fényképe függ kopott fakeretben. Valahogy ottmaradt. Lusták voltak levenni, nincs létrájuk, vagy annyira megszokták már, hogy észre sem veszik? Nem tudni, mindenesetre általában Kiskádárnak hívják a talponállót (melyet eredetileg Tulipánnak kereszteltek, bár így sose nevezte senki). A kocsma vendégtere alig több mint tíz négyzetméter, nem is lehet érteni, hogyan férnek el benne esetenként húszan-huszonöten is. Pedig elférnek, erre tanú az élő Isten – és a halott Kádár is.

A Kiskádár hajnali hatkor nyit, hétig dugig megtelik. Mindenféle emberekkel, akik a környéken dolgoznak: pia­­ci trógerek, mesterek, segédmunkások, kórházi dolgozók, boltosok, tanárok, sőt még egy író is jár ide, úgy hívják itt: az Író, mert a nevét nem lehet megjegyezni, túl bonyolult és hosszú. Nem vacak kannás bort mérnek a Kiskádárban, hanem igazit – és ez ritka dolog egy talponálló esetében –, Mancika, a pultos kisasszony apjának borát. Nagyon jó bor, a legendák szerint Mancika apja csak azért ad ennek a lepukkant kis kricsminek a borából, hogy a lányának legyen munkája, ugyanis a tulajdonos, Tulipán úr csakis ezzel a feltétellel alkalmazta Mancikát.

Mikor Mancika felhúzza öt ötvenkor a súlyos, zörgő, régi vasrolót, néhány törzsvendég már a környéken ácsingózik, éppen úgy, ahogy a macskák várják feszülten figyelve, hogy a gazdi kis tálkában hozza már a reggeli tejecskét. Erre a jelenségre szokta mondani az Író, hogy Jedlik Ányos két híres találmánya – a dinamó és a szóda (ami nélkül nincs fröccs) – közül ez utóbbi azért sokkal fontosabb az emberi civilizáció számára, mert olyat még soha nem láttak, hogy valaki remegve várta volna az üzlet előtt reggel a dinamóbolt nyitását, ellenben sokszor megtörténik ez az italos ember és a fröccsöt árusító italbolt relációjában.

Mikor az öreg Prof megérkezett, fél hét körül, már félig teli volt az itatókuckó. Minden áldott nap ilyenkor érkezik. Csak biccentett, és a jobb kezének mutató és középső ujjával V betűt formált, ami annyit tesz: két fröccs rendel. Mancika visszabiccentett (ismeri a Prof elméletét, miszerint a fröccs alapegysége a kettő, olyan, hogy egy fröccs: nincs, tehát a fröccs szó alapból többes szám). A pultos kisasszony bort töltött egy pohárba, az apja borát, majd a hajnali félhomályban a szódapisztolyt a borral félig teli pohár fölé tartotta, és spriccelt. Több évtizedes rutinjának minden atomját beletette a mozdulatba, úgy spriccelte a szódát, olyan ősotthonosan, rusztikusan és magától értetődőn, ahogy senki más nem tudja. „A szódapisztoly Mozartja” – mondta rá egyszer egy zenetanár nem sokkal zárás előtt.

A Prof belekortyolt a borba, és azt sziszegte maga elé: „A kurva élet baszná meg, csak egyszer ne esne ilyen jól!” – majd megtörölte bal kezével ősz bajszát.

Nézte a vendégeket. Nem törzsvendégek, gondolta, még sosem látta itt őket. Heten voltak, töményt ittak borral. Valószínűleg egy közeli építkezésen dolgoznak, de az is lehet, hogy költöztetők, esetleg a piacra dolgozó csempészek.

„Barbárok” – mondta az öreg megvetően, majd kiitta a fröccsöt az egyik poharából. A második fröccs elfogyasztása után megismételte hangosabban: „Barbárok!”
A brigád egy emberként fordult az öreg felé.
„Akar valamit, tata?”
„Csak azt mondtam, barbárok!”
„Kikre mondta?”
„Ugyan kikre mondtam volna, ha nem rátok!”
„Tegeződünk, tegeződünk?” – kérdezte fenyegető vigyorral az egyik, egy köpcös micisapkás.
„Nem tegeződünk, csak én tegezlek titeket. Csendőrpertu” – vágta rá az öreg.
„Pofon kell, tata?”
„Kocsisok, béresek!” – legyintett a Prof. „Mindig csak a fenyegetőzés? Hol az ész ragyogása? A vita szikrázása? A szillogizmusok csillagok háborúja? Mindig csak ez a munkásököl-vasököl duma. Pfuj, barbárok!”

Ennek meg mi baja, néztek egymásra az építkezési munkások vagy költöztetők vagy csempészek: még el se kezdődött a nap, már meg kell suhintani egy nyughatatlan vén trottyost? Micsoda környék! Fel se jött a nap, már pattognak a nyuggerek!

Egy magas, széles vállú, borostás alak lépett oda a Profhoz, és csak annyit mondott szeszrágta hangon: „Ezt kifejtenéd, rozoga, mielőtt kitaposom belőled a szart?”

„Készséggel” – mondta az öreg vidáman, mintha csak erre várt volna, mintha csak azért provokálta volna őket, hogy alkalma legyen előadást tartani.

Mancika már ismerte a műsort, nekiállt poharakat öblíteni.

„Szóval, ki a barbár, fiaim? Barbarosz mindenki, aki nem görög. Na jó, Nagy Sándor makedónjai meg a rómaiak nem, de azon kívül mindenki. Ti görögök vagytok?”

Az idegenek egymásra néztek, és mint a bamba iskolások felelték: „Nem. Nem vagyunk görögök.”

„Akkor barbárok vagytok, tiszta sor. És ez azon is látszik, mit és hogyan isztok. Mert nem az ivás a baj, hanem a hogyan, drága fiaim. A hellének a bort vizezve itták, magyarul fröccsöztek, kis hülyéim. Miért? Megvolt annak a jó oka! Ugyanis Dionüszosz adományozta Ikariosznak az első szőlőindát, aki úgy berúgatta első borával a parasztokat, hogy azok bosszúból kapákkal agyonverték. Igaz, másnapos lélekfurdalásukban el is kaparták a világtörténelem első borászát a kert végiben. Az incidensből tanulva a görögök ezután borkeverő edényekben lögybölték a színbort vízzel. Arisztophanész A lovagok című komédiájában meg is adja a görög fröccs helyes keverésének pontos arányait: Itt a bor is: háromra két vegyíték. Tehát hellén barátaink a viceházmestert kultiválták. Világos, kis tinóim?”

„Világos” – mondták az építőmunkások vagy költöztetők vagy csempészek engedelmesen bólogatva.

„De ti tisztán isszátok a bort, nem úgy, mint a hellének, így borfogyasztási szempontból is barbárok vagytok. A bor és tömény kombóra most nem is akarok kitérni, mert akkor már a vandálokról is szót kellene ejtenem” – magyarázta az öreg.

„Na és a Barbár nevű bor?” – kérdezte félénken Mancika, és mikor kimondta, rájött, még sose beszéltek a Proffal, mindig csak biccentés és ujjak.

„Nagyon jó kérdés, Mancika. Látszik, hogy borász az apukád. Szóval a Barbár nevű bor bizonyos Heimann, szekszárdi borász műve, cabernet franc, merlot, tannat és kékfrankos házasítása. Heimann úr hivatalosan persze mindig Bartók Bélára és az Allegro barbaróra hivatkozik, mikor bora nevéről faggatják, de én azt hiszem, ez csak a sznobok megtévesztése, és az igazi indok mégiscsak inkább az, hogy ezt a bort igazi barbároknak készítette, akik tisztán isszák a bort, és valószínűleg egy szőlőindával csapna rá a kezére annak a hellénkedő gazembernek, aki szódát freccsent az ő tömény mámorába. Igaza van, mert van bor, amely csak tisztán élvezhető. Nem való a görögnek, se a rómainak! De az igazi nemes barbár ihatja tisztán, mert ő úgy tud inni, mint Szókratész: félelem és túlzás nélkül.”

A Prof intett Mancikának (V betű), majd levette kopott felöltőjét, megfordult, és a fali fogasra akasztotta. Hosszú előadás kezdetén volt, azt mondta: „De mi is a mámor? Ha ezt a témát akarjuk megközelíteni, ideje fellapoznunk Platónt, kinek Lakoma című művében Szókratész, az athéni bögöly ezt kérdezi szúrósan és szellemesen…”

Folytatta volna, de akkor a micisapkás köpcös mögé lépett, és meg se várva, hogy az öreg megforduljon, fejbe vágta valamivel hátulról.

Mikor a doktor megjött – amúgy is jött volna, minden reggel jön, most egy kicsit korábban jött, mert Mancika felhívta –, az öreg már jobban volt, de a vér még csepegett a fejéből.

„Vagy az építkezésen dolgoznak, vagy költöztetők, vagy csempészek” – magyarázta a Prof.

„A költöztetőt és a csempészt kizárnám, Vágó úr” – mondta a doktor, mikor a bontóvésőt kihúzta a Prof koponyacsontjából.