Csaknem kilencmilliárdért kelt el Bansky ápolónős képe

Az összeg ahhoz a kórházhoz kerül, amelynek falára a művész eredetileg festette a képet.

2021. március 23., 19:02

Szerző:

Több mint 14 millió fontért kelt el Banksy egy ápolónőt szuperhősként ábrázoló festménye a Christie's keddi árverésén. A britek egészségügyi dolgozók iránt érzett háláját szimbolizáló alkotás ezzel aukciós rekordot állított fel a graffitiművész számára.

A Game Changer című falfestményt a Southamptoni Egyetemi Kórház falán fedezték fel múlt év májusában. A festményen egy bájos kisfiú Batman és Superman helyett egy ápolónő-babával játszik inkább. A kórház már akkor jelezte, hogy jótékony célra akarja elárverezni a falára festett Banksy-művet.

A Christie's keddi online közvetített árverésén a fekete-fehér műalkotás 14,4 millió font leütési árat ért el, a végösszeg jutalékkal, adóval együtt 16,758 millió font lett, ami világcsúcs Banksy esetében – közölte az aukciósház.

Korábban azzal számoltak, hogy 2,5-3,5 millió fontért fog elkelni. A befolyt összeg a Southamptoni Egyetemi Kórház személyzetének és betegeinek jólétét fogja támogatni a Christie's szerint.

(Kiemelt kép: Banksy brit graffitiművész Game Changer című falfestményét fényképezi a Southamptoni Egyetemi Kórház egyik dolgozója Southamptonben 2020. május 7-én. Fotó: MTI/AP/PA | Andrew Matthews)