Csak kapkodom a fejem és bámulom őket!
Deseő Csaba februárban töltötte be hetvenedik születésnapját. Az ismert dzsesszmuzsikus együttesével ebből az alkalomból több ünnepi koncertet adott különböző klubokban, a Magyar Rádió Márványtermében, a Művészetek Palotájában, március 7-én pedig az Óbudai Társaskörben lép a közönség elé.
– Magam választhattam ki a partnereket, csupa fiatal zenészt: Gyárfás Tamást (gitár), Jeszenszky Györgyöt (dob), Szaniszló Richárdot (vibrafon), Cseke Gábort (zongora), valamint a családom tagjait: az öcsémet, aki szaxofonos és a fiamat, aki szintetizátoron játszik. A Rádió Márványtermében a sztárvendég Illényi Katica volt, ezt a koncertet a rádió később közvetíti is. A Müpában levő estet Retkes Attila vezette. Nem panaszkodhatom, valahogy mindenkinek eszébe jutottam a kerek évforduló kapcsán - újságolta az ünnepelt.
– Amikor Ön kezdett hegedűsként, a dzsessz még tiltott műfaj volt Magyarországon, nyilván ezért lett az Állami Hangversenyzenekar tagja…
– Nyugdíjazásomig - 1966-tól 1999-ig - voltam ott zenekari tag, többek között Ferencsik János keze alatt. Akkoriban kiemelt zenekarnak számítottunk, bejártuk a világot Japántól Amerikáig. De a szívem csücske természetesen a dzsessz maradt. Az ötvenes években házi koncerteken hallgattuk a műfaj legnagyobbjait, s a közös zenehallgatások valójában illegális összejöveteleknek számítottak. Végre, 1962-ben engedélyezték az első ifjúsági jazzklubot, a Dáliát, amely Budapesten, az Alkotmány utca és Bajcsy Zsilinszky út sarkán működött. Egy egész korszakot neveztek el erről a klubról a dzsesszrajongók. Akkor teljes erővel belevetettem magam ebbe a műfajba. Pernye András író, zeneesztéta és Kertész Kornél zongorista mellett a vezetőségben dolgoztam, és bár a Dália két év múlva megszűnt, a dzsessz akkor már utat kapott a magyar hallgatósághoz, 1964-től már készülhettek lemezek, rádió- és tévéfelvételek is a műfaj művelőivel - emlékezett Deseő Csaba.
– Mi a helyzet ma a magyar dzsessz világában?
– Rengeteg tehetséges muzsikus van, csak kapkodom a fejem és bámulom őket! Többek között hegedűsök is, tehát van utánpótlás, pedig húsz évig egyedül voltam ezzel a hangszerrel. Említhetném a tanítványomat, Antal Tibort, aki a Budapest Ragtime Bandben játszik. Nagy vigasz, hogy ebben a nehéz világban, mikor Amerikában szinte már meghalt ez a műfaj, Európában és itthon még virágzik. Én magam is sokat turnézok, elsősorban Ausztriában, Hollandiában, Horvátországban, Dániában. A következő Németországban lesz, májusban, már készülünk rá Gyárfás Tamással.
– Milyen tervei vannak ezen kívül?
– Rendszeresen fellépek a Nyitott Műhelyben és a Háló Klubban. Újabban sokat vendégszerepelek a Benkó Dixielanddel, legközelebb május 1-én a Papp László Sportarénában. Nagyrészt kész van az önéletrajzi könyvem, amely kiadóra vár. Ebben az elmúlt hetven év élményeit, tapasztalatait írom meg, természetesen egy dzsesszmuzsikus szemével. Korábban már írtam egy rövidebb szemelvényt a Napút kiadásában megjelent kötetbe, amely a jeles hetvenesekről szólt, és hetven sorban kellett összefoglalni hetven év történetét. Ez az önéletrajzi könyv ennél hosszabb lesz.
