Bujdosó Balassink
Nem nagyon jó hír, hogy mégsem lesz Toldi-filmünk, kivitatkozták őt a hazai filmművészetből, nem várhatjuk hát Miklósnak megéledését. De vigasztalhatja, hogy nem ő az egyetlen mellőzött hősünk.
Nem képes vászonra, ponyvára kerülni a legnagyobb bujdosó költőnk sem, a regényes életű Balassi, akinél a maga korában fontosabb költőt, telivér férfit, műveltebb udvarlót és végváribb hadnagyot, nemzeti mártírt, világot járt embert aligha találni.
Képzeljük el a képet: „egészen egyedül, lóra ülvén éjnek idején” 1589 szeptemberében elindul Lengyelországba, „kibujdosásra”. Akkor már vannak mögötte hűtlenségi, pártütési vádak, fogság, udvari dévajkodások, boldog s boldogtalan szerelmek, politikai gyanúk, párviadalok, vitézi próbák.
A soknyelvű, latinul, németül, olaszul, lengyelül is beszélő, kalandvágyban edzett, barátságokra nyitott költő (mert mégiscsak ez a legfontosabb!) könnyedén forgolódott arisztokraták, udvarnokok, tudósok, humanisták, papok, „mulatós diákok és könnyűvérű lányok” közt: mindenhol otthon. És sehol sem igazán. Örök zarándok.
A volt egri lovashadnagyot Wesselényi Ferenc „hívta meg” a török elleni háborúba, s a dembnói kastély úrnője, ama bizonyos Célia is szívesen tartóztatta holmi bécsi kurtizánok és lengyel
Zsuzsannák után. Balassi maradt is, „Mars szolgálata helyett Cupido csapdájába esvén.”
Nyomait ott hagyta Krakkóban, Danckában, a braniewói jezsuita kollégiumban, majd feljebb, az Óceánum partjánál, ott hagyta más, világjáró diákok emlékkönyveiben (Stephan Haymb, Hans von Braun albumában például).
1594 nyarán jutott aztán el a hír Krakkóba: „Balassi Bálint urat Esztergom alatt roham közben megölték.” Még negyven sem volt.
A lengyelországi bujdosás dokumentumainak új gyűjteményét az Angliában élő magyar polonista írta meg, megjelentetését a kolozsvári Korunk vállalta. (Mégis kerek a világ!)
(Gömöri György: A rejtőzködő Balassi. Korunk Komp-Press Kiadó.)
Erdélyi S. Gábor
