Budapesti utcanevek
Az idősebbek bizonyára emlékeznek még Kazal László híres kupléjára, melyben a jónevű komikus végigdalolta az egész telefonkönyvet Grábertől Grumholzig és vissza. (Az előző mondatban az idősebbek kifejezést, Jolsvai kollega fenyegető követelőzésére, középkorúakra javítottam.)
Az a dalocska, melyet a fél ország dúdolt akkoriban, szép példája volt a tételnek, miszerint nincs unalmas téma, csak unalmas feldolgozás. Mindenről lehet érdekfeszítően szólni.
Ennek a tételnek újabb szép példáját ajánlom szíves figyelmükbe ezúttal. A Budapesti utcanevek A–Z című kötet elsőre afféle száraz adatgyűjteménynek mutatja magát, pedig nagyon nem az. (Nem csak az, hogy egészen pontosak legyünk.) Annyira nem, hogy na.
És nemcsak azért, mert a kötet megannyi színes, anekdotikus utcanévtörténet-történettel ajándékozza meg a kitartó olvasóját (van ott minden, a félreértéstől a félremagyarázásig és vissza), s még csak azért sem, mert a szerkesztő, Ráday Mihály tanulmányerejű bevezetőjéből nemcsak az utcanévadás és -átkeresztelés szűnni nem akaró magyar hagyományát ismerhetjük meg, hanem természetesen e könyv megszületésének körülményeit is, beleértve a gazdag előzményeket (e helyütt látszik illendőnek megemlíteni a könyv munkatársait: az adattárat tehát Mészáros György és a szerkesztő, Ráday Mihály állította össze, az utcanévtörténeteket pedig Buza Péter, Gál Éva, Lukács Katalin és Prusinszki István írta), hanem elsősorban azért, mert ha van adattár, amely önmagáért beszél, hát ez az.
Ha nem tesznek mást, mint egy-két órán át lapozgatják a kötetet, kizárólag az egymás után sorjázó utcanevekre fókuszálva (egy-egy szócikkben a mai és a korábbi elnevezés mellett rövid magyarázatot is kapunk a név eredetére vonatkozóan), abból kirajzolódik ennek a városnak teljes története.
Ha egy marslakó Pestre tévedve csak ezt a könyvet olvasná el, tökéletesen megismerhetne belőle bennünket.
Iszkolna is, ahogy a torkán kifér.
Nádas Sándor
