Bonyolult, de nem kétségbeejtő helyzet

A cikkből nem derül ki, hogy Varga László SZEF-elnök Ön által idézett nyilatkozata (állítása) hol, mikor hangzott el. (Talán érdemes lett volna a nyilatkozatot szöveg szerint idézni, mert így elég sok a vélelmezhető pontatlanság.)

Varga úr állításának alapja ugyanis a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) 2009. április 2-ai országos választmányi ülésen elfogadott állásfoglalásának 3. pontja (A számadatok forrása a KSH nyilvános adatbázisa.)

Gondolom, azt Ön is elfogadja, hogy az életszínvonalat meghatározó reálkeresetet csak a nettó keresetek alapján célszerű számítani. Az Ön írásában bruttó kereseti adatok szerepelnek. (Szíves engedelmével megjegyzem, hogy írásának az a része, ahol „nettó többletet” említ, véleményem szerint megtévesztésre is alkalmas lehet.)

Állításunkat számszerűen az alábbiakkal indokoljuk:
– 2002-ben a közszférában a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók havi nettó átlagkeresete (nem átlagbére!) a 13. havi fizetéssel együtt 84 475 forint volt.

(Megjegyzem: az 50 százalékos bérintézkedés hatálya 2002. szeptember 1. Az emelt összegű bérek kifizetésére leghamarabb 2002. október hónapban kerülhetett sor. Jellemzően, számfejtési és átsorolási adminisztrációs okok miatt november–december hónapban fizették a magasabb illetményt.)

– 2003 és 2009 között a fogyasztói árindex 42-42,5%-kal növekedett, illetve növekszik.

(A 2009. évre mi 3-3,5%-os pénzromlással számolunk, ami az 5%-os áfaemelés miatt valószínűleg több lesz.)
– 2009. február hónapban a közszolgálati keresetek havi nettó átlaga 120 829 forint.

(Ez az összeg nem növekedhet, mert központi bérintézkedés nem történt, helyi szinten pedig erre nincsenek források.)
– A 2002. évi 84 475 forint reálértéke 2009. évi szinten 120 376 forint.

(Nem vitatom, hogy ne lehetne más számításokat is végezni. Mi is készítettünk egy táblázatot, amely a 2002–2009 közötti időszak béralakulását évenként is mutatja.)

Kedves Bolgár Úr!

Szeretném külön is kiemelni az ún. „50%-os béremelés” ügyét. Talán meglepő, de ki kell jelentenünk, hogy sem 2002-ben, sem korábban a magyar közszolgálatban nem volt 50%-os béremelés! (Ezen állítás igazolásául szíves figyelmébe ajánlom a KSH 2001., 2002., 2003. évi gyorsjelentéseinek adatait. A 2002. évi nettó keresetek átlaga 84 475 Ft, a 2003. évi nettó keresetek átlaga 99 659 Ft. Ez kb. 18% többlet. Igaz, az 50%-os bérintézkedés nem a közszféra egészét, hanem kb. 70-75%-át érintette.)

A mi hibánk is (vagy talán elsősorban a mi mulasztásunk), hogy hagytuk, hogy ezt a bérfejlesztési intézkedést 50%-os béremelésként visszatérően sulykolja a média, és ezáltal az esemény így rögzüljön a közvéleményben. (Õszintén szólva a bérintézkedés tényét akkor is és ma is sikerként éltük/éljük meg, és úgy éreztük, saját eredményeinket devalváljuk, ha az eseményt tényszerűen, tárgyilagosan a nevén nevezzük.)

A valóság ellenben az, hogy 2002. szeptember 1-jei hatállyal a közalkalmazotti bértáblázat illetménytételeinek (bértarifák) átlagos és általános 50%-os emelésére került sor. Ez az intézkedés – amit ma is indokoltnak, történelmi értékűnek és történelmi léptékűnek tekintünk – a közalkalmazottak töredékének jelentett ténylegesen 50%-os bérnövekedést.

Ez azért volt így, mert az akkori kormány 1999-re befagyasztotta a közszolgálati illetményeket. (Emiatt 1999. március 20-án 35-40 ezer fős közszolgálati tiltakozó tüntetést rendeztünk a Kossuth téren.)

2000-ben, 2001-ben és 2002-ben ún. „fókuszált” béremelésre került sor, az egyes közalkalmazotti szakterületek, szakmai illetménytábláinak (illetményszorzóinak) hatályba léptetésével. Ettől az időszaktól de facto megszűnt az egységes és általános közalkalmazotti bértarifa.

A közszolgálat különböző szakmai területein (oktatás, humán-egészségügyi, szociális ellátás, kulturális szolgáltatás stb.) különböző időpontokban különböző mértékű szakmai szorzókat léptettek hatályba, aminek következtében az általános közalkalmazotti bértarifához képest (2-3 év alatt) 16-18-30%-os bérbeállási szintek keletkeztek. (Megjegyzem, ez az intézkedés szinte tarthatatlan helyzetet eredményezett a közszférában, mert mindenki úgy érezte, hogy ő a fókuszálás vesztese. Továbbá ezen három év alatt az infláció mértéke is meghaladta a 25%-ot.)

Így érkeztünk el 2002 júniusához, a kormányváltáshoz. Ahhoz, hogy a közalkalmazotti illetmények elmaradásánál az arra az időszakra bekövetkezett „történelmi mértékű” elmaradás (adósság) csökkenjen, a szakemberek további elvándorlása megszűnjön, az egységes közalkalmazotti illetményrendszer helyreálljon, évi néhány százalékos béremelések már nem jelenthettek megoldást. Ezért volt szükség az illetménytételek nagyobb mértékű növelésére.

2002. június és augusztus hónapjában az általános közalkalmazotti bértábla illetménytételeihez viszonyított átlagos bérbeállási szint magasabb volt, mint 20%. Emiatt a bértételek 50%-os növelése „csak” 25-30%-os béremelést kényszerített ki. (Értelemszerűen ahol a beállási szint az átlagosnál magasabb volt, ott a tényleges béremelés kevesebb, ahol alacsonyabb, ott több lehetett. Abban az időben ez a körülmény a közszolgálaton belül rendkívüli feszültséget eredményezett, mert – érthető okok miatt – mindenki a tényleges 50%-os bérfejlesztést kérte számon rajtunk.)

Külön szükséges hangsúlyozni azt is, hogy az 50%-os tarifaemelés hatása a nettó munkabérek emelkedésére még alacsonyabb volt, mint a bruttó bérnövekedésre, ugyanis a bérnövekedés összege mindig „felül adózik”.

Kedves Bolgár Úr!

Levelemnek az a célja, hogy a mi szakszervezetünk által nyilvánosságra hozott – de nem nekünk tulajdonított – állítás tartalmát igazoljam. Bízom abban, hogy az általam hivatkozott adatok értelmezhetőek és az Ön számára is elfogadhatóak. Ezért szeretném remélni, hogy a levelemben leírtak lényege olvasható lesz a 168 Óra című lapban.

Végezetül megjegyzem, hogy napjainkban valamennyi érdekképviselet (így a közszolgálati munkavállalókat képviselő szakszervezet is) rendkívül bonyolult, de nem „kétségbeejtő helyzetben” van. Hitelességünk érdekében nem engedhetjük meg magunknak, hogy „kétségbeesetten” és pontatlanul számoljunk. Ha így tennénk, azért marasztalnának el bennünket a szakszervezetünk tagjai.

Õszinte nagyrabecsüléssel köszönti:

Fehér József
MKKSZ-főtitkár
(a SZEF egyik alelnöke)

Tisztelt Főtitkár Úr!

Örülök, hogy a szakszervezetek ilyen pontosan és alaposan reagálnak kis magánszámításomra és megjegyzéseimre; bár mindenki így tenne, és máris normálisan lehetne vitatkozni, érvelni, vagy az érvek előtt meghajolni. Ez utóbbit mindjárt meg is teszem.

Valóban, helyesebb lett volna a nettó béreket összehasonlítani. Ám ha a nettót vetjük össze, akkor is más az én számításom végeredménye, mint az Önöké. Önök ugyanis az egész 2002-es átlagbért veszik számításba, majd azt mondják, hogy a mostani megszorítások nyomán az 50 százalékos béremelés előtti állapotba jut vissza a közszféra. Csakhogy a 2002-es év egészébe már ősztől beépült a nagyarányú béremelés is. Úgyhogy, ha megengedi, én a 2002. január–júniusi első félév nettóját mérem össze a mostanival, az pedig 76 ezer forint volt, ami az inflációval korrigálva jelenleg 108 ezer Ft volna, míg a mai nettó átlag 120 829 forint. Vagyis 13 ezer reálforinttal mégiscsak több.

És még egy nem elhanyagolható dolog: 2002 óta – feltételezésem és tapasztalataim szerint – jelentősen elterjedt az úgynevezett cafeteria-rendszer, vagyis a béren kívüli adózatlan juttatások használata a közszférában is. Ha még ezt is hozzászámítjuk (bár erről nincsenek adataim), akkor a helyzet még kevésbé rossz. Jónak persze én sem nevezném.

Egyébként pedig Varga László a Népszavának nyilatkozott, mivel azonban nem külön interjúban, valamint nem idézőjelek között idézték, ezért adtam vissza mondanivalóját úgy, ahogy. De mint az Ön érveléséből is kitűnt, pontosan.

Üdvözlettel:
Bolgár György