Már nem az HBO-é A besúgó, mégis folytatódhat a sorozat

A Comcast és a Paramount streamingfelülete megvásárolt 21 HBO Max Europe sorozatot, köztük A besúgót is. 

2023. január 10., 15:48

Szerző:

A SkyShowtime felvásárolta huszonegy HBO Max Europe-sorozat jogát, köztük a tavaly megjelent A besúgóét is – írta a Világgazdaság.

A Comcast és Paramount közös streamingfelülete, a SkyShowtime szeptember óta 12 piacon van jelen, Magyarországon és a környező országban pedig az idei első negyedévben lesz elérhető.

A jó hírről a sorozat rendezője, Szentgyörgyi Bálint is beszámolt: „Nektek hála a Besúgó visszatér. Mégpedig a Magyarországon februárban induló új streaming szolgáltató, a SkyShowtime műsorán.”

A rendező posztját azzal zárta, hogy figyeljünk továbbra is, mert „ez még csak a kezdet.” 

Sikeres volt, mégis hirtelen eltűnt

Még június végén számoltunk be róla, hogy Több más sorozattal együtt elérhetetlenné vált A besúgó című, saját gyártású magyar sorozat is az HBO Max felületén. Akkor a sorozat levételét azzal indokolták, hogy „Az HBO Max és a Discovery+ összeolvadásának előkészítéseként zajlik a két platform elemzése és a végső szolgáltatás kialakítása. Ennek a folyamatnak a része, hogy egyes tartalmak lekerülnek a felületekről.”

(Kiemelt kép forrása: A besúgó)

 

 

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.