Az udvarház és az öreg malom

Anglia más. Ott egy két-háromszáz éves ház még működik, legszebb férfikorában van, nem csupán műemlék, nem is rom. (Nem járt arra sem a Waffen SS, sem a második ukrán front, sőt az sem fordul elő, ami Európa kies középső vidékeinek keleti fertályán megesik, hogy a nemzet rátámad a nemzetre. Aztán nézhetjük.)

Anglia más. Igaz, azon már ne lepődjünk meg, ha a házzal jár egy kósza szellem is, akinek hajdani neve „kísértetiesen” – ez a jó szó itt – hasonlít a családfakutató történelemtanáréra, aki hirtelen felindulásból kibérelte a romantikusan régi házat. Meg azt, ami vele jár. (De csitt, erről többet egy szót se!)

Kellemes, szórakoztató regény, amelynek egyik szála 1816 áprilisában, a másik 2010 azonos napjain játszódik. Két tanár, két ügyvédnő, egy db instant kísértet, néhány kisgyerek és pár kolléga a kortárs történetben, szolgák, cselédek, malmosok, tetemek, urak és szélhámosok a régi históriában. Mint a szórakoztató irodalom produkcióiban gyakran, itt is csupán egy átlátható, integrálható, kis világnyi a helyszín, amely ki van véve a nagyvilág eseménytengeréből, összefüggéseiből. 1816-ban a kötet számára bizony érdekesebb egy „vágyai távolába” néző, bizonytalankodó szolgálólány, mint az egész Szent Szövetség, a száműzött Napóleon, a tápászkodó Európa.

Manapság pedig, ha regényírók vagyunk és modernek, a negatív görbületű téridő féregjáratain úgy cikázhatunk át száz éveken, sorsokon, ahogyan csak bírjuk képzelőerővel. Szerzőnk bírja. Ő egyébként rádiós, kertész és novellista egy csokorban. Celeb, szakértő, állami kitüntetések birtokosa, számos regény szerzője is. Jó mesélő. Könnyed tollú, elalvás előtt kellemesen megkönnyebbítő történet gazdája.

(Alan Titchmarsh: Szellemjárás. Fordította Bánki Vera. Versfordítás: Lackfi János. General Press Kiadó.)

Erdélyi S. Gábor