Az emlékezés akkordjai

Gellért Dénes a harmincas években pesti kistisztviselő volt. Kitűnően hegedült, amatőr szimfonikus zenekarban játszott, leginkább Mozartért rajongott. A zenének köszönhetően ismerte meg Rosenberg Margitot, aki szintén tisztviselő volt, zongorázni tanult, és ő is imádta Mozartot.

Hogy a két zeneszerelmes pontosan miként találkozott, nem tudni, de együtt kezdtek házimuzsikálni Margit szüleinél. Mozart Kegelstatt-trióját próbálták két hangszeren, bár a lány nehezen követte a fiú virtuóz szólóit. Ám ez cseppet sem zavarta őket: a szerelem már nem csak a zenében kötötte össze a két fiatalt. Eljegyezték egymást, 1937-ben összeházasodtak, négy év múlva megszületett a fiuk, Ádám. Négy hónapos volt, amikor az apját behívták munkaszolgálatra. A férfit sorstársaival együtt a Don-kanyarhoz hajtották – ott örökre nyomuk veszett. A voronyezsi ütközet katasztrófája után Gellért Dénes feleségét hivatalosan értesítették, hogy férje „eltűnt a hadműveleti területen”.

Az asszony egyedül maradt kisfiával. A németek bevonulását követően a Jókai utcai svéd védett házba kellett költözniük, de a svéd menlevelek már nem jelentettek biztonságot. A nyilasok a házban összeszedték a férfiakat, a Duna-partra terelték őket, és mindenkit a folyóba lőttek. Csak a kisgyermekes nőknek kegyelmeztek. Az akkor hároméves Ádámot anyjával a Wesselényi utcai gettóba hajtották. Hatvanan zsúfolódtak össze a kétszobás lakásban.

Túlélték a poklot: nekik a felszabadulást jelentette, amikor az első orosz katona megjelent a légópincében. Iszonyatos hideg volt 1945 februárjában. A túlélők jéggé fagyott tetemek közt botorkáltak a rommá lőtt fővárosban.

Rosenberg Margit és kisfia hazatért a Zichy Jenő utcai lakásukba. Az asszony még évekig kutatott eltűnt férje után, de a századából senki nem jött vissza. A férfi rokonai is elpusztultak, nem maradt senki, aki a meggyilkolt édesapáról mesélhetett volna cseperedő fiának. Ádám pedig nem akarta faggatni az édesanyját. Margit ’47-ben újra férjhez ment. Fellegi Lajos hivatalnok adoptálta nevelt fiát. Így lett Gellért Ádámból hatévesen Fellegi Ádám. A gyerek nehezen fogadta el, hogy édesapja helyét más férfi foglalja el, de háborúról, halottakról már nem beszéltek otthon.

Aki élni akar, meg kell tanulnia felejteni is.

Gellért Dénesről csak egy megsárgult fénykép maradt: sáncot ás a munkaszolgálatban. Hegedűje szétroncsolt darabjait is megtalálták. Felesége megőrizte Mozart Kegelstattjának partitúráját. A kottalapok közé rejtette a néhai jegyesétől kapott vörös rózsát. A lepréselt virág szerelmük mementója lett.

És itt maradt élő emlékül Ádám meg a zene. A fiú tehetsége már négy-ötévesen feltűnt, az otthoni pianínón gyakorolt, s legszívesebben Mozart darabjait játszotta. Úgy érezte, ez a zene mintha a humánum erejéről szólna. Mozartnál nincs tragikus vég, megbékülés old fel minden fájdalmat.

Ádám orvos akart lenni. Aztán tizenhat esztendősen – mint kiemelkedő tehetséget – korkedvezménnyel felvették a Zeneakadémiára. 1963-ban diplomázott, az operaház korrepetitora lett, három év múlva pedig az Országos Filharmónia szólistája. Sima volt a karrierje, rengeteget koncertezett külföldön is, nevét megismerte a világ, itthon Liszt Ferenc-díjjal is kitüntették. Megnősült, gyerekei születtek, s úgy tűnt, az élet minden terén sikeres.

Ám a rendszerváltás után minden megváltozott. Az Országos Filharmónia megszűnt, ő pedig állás nélkül maradt. Még tíz éve volt a nyugdíjig. A művész elkeseredésében arra gondolt, kiáll az utcára zenélni. Csak hát egy zongorát mégsem lehet kitolni a sarokra. És akkor jött a mentő ötlet: miért ne adhatna otthon koncerteket?

Fellegi Ádám kezdetben barátait, ismerőseit hívta meg magához. Házi hangversenyeinek gyorsan híre ment. Az elmúlt években több ezren hallgatták meg zongorajátékát a Zichy Jenő utcai lakásban. Fellegi nem csak muzsikál, magyarázza is a műveket, mesél a szerzőkről. A „magyar Leonard Bernstein” zenés ismeretterjesztő előadásain zsúfolásig telik a nappali. Becsületkassza van, hogy a szegényebbek is el tudjanak jönni. Senki nem figyeli, ki mennyit dob a perselybe.

Kidolgozta zeneterápiás módszereit is. Annak idején bejárt az I-es számú Szülészeti Klinikára muzsikálni. Bizonyított: a hat-hét hónapos magzat már hallja a zenét. A kismamák annyira megszerették a játékát, hogy a megszületett csecsemőikkel visszajártak a mesterhez – babakoncertekre.

Fellegi haldoklóknak is zongorázott hospice osztályokon. Az egykori Lipóton pszichiátriai betegeknek játszott. Még ma is gyógyítja muzsikájával egy nappali szanatórium lelki sérültjeit. A Kék Golyó utcában rákosoknak ad koncertet. Bár sosem beszélt erről, mindig úgy érezte: valahol meggyilkolt édesapjáért is teszi mindezt. Mert a tehetség felelősséggel jár, és amit az ember ingyen kap, azt tovább kell adnia.

A zongorista olykor közéleti szerepet is vállalt. A rendszerváltás után újraéledő antiszemitizmust és rasszizmust egyre nehezebben viselte. Amikor 2004-ben a Budai Várban szobrot akartak avatni a zsidótörvényeket meghozó Teleki Pálnak, Fellegi Ádám az interneten szervezett tiltakozó akciót. Sikeresen. Teleki szobrát nem állították fel Budán. A civil ellenállásnak akkor még volt ereje.

Amikor az idei holokauszt-emlékév kapcsán a Nemzeti Civil Alap pályázatot hirdetett, a művésznek eszébe jutott, hogy édesapja emlékének szánna egy koncertet. Nyert is támogatást hozzá. Ám pár nap múlva a sajtóban megjelent a Szabadság téri német megszállási emlékmű látványterve, amely felháborította, hiszen azt jelképezi: a magyarok mind, egyaránt áldozatai voltak csupán a német megszállásnak, a deportálásokért csakis a nácik felelősek. Mintha tettestársaik itt nem is lettek volna.

De hiába akarnak hazudni a múltról annak, aki átélte a borzalmakat. A nyilasok lőtték a Dunába a zsidókat, a csendőrök fosztották ki őket, és sokan haszonélvezői voltak az elhurcolt zsidók vagyonának.

A kormányzati történelemhamisítás ellen tiltakozva Fellegi lemondott pályázati pénzéről. Édesapja emlékkoncertjét végül a XIII. kerületi önkormányzat és a helyi zeneiskola támogatásával sikerült megtartania. Az est utolsó darabja Mozart Kegelstattja volt. A zongoraművész azon az estén a szülei helyett is játszott.

Fellegi Ádám ma is abban a lakásban él, ahol szülei megismerkedtek, ahol először muzsikáltak együtt. Innen hurcolták el az apát, és a fiút ide köt minden emlék. Gyakran látogatja két gyereke is. Balázs operaénekes, Bori szociológus, de ő is jól zongorázik. Nagypapájuk szellemi örökségét ők adják tovább utódaiknak. Így köt össze generációkat az ősök emléke. Amit a történelem elszakított, azt a zene még összefűzheti.