Az eltűnt Gácsország
Volt egyszer egy Monarchia. Osztrák–magyar. Hozzátartozott a hajdani Galíciai és Lodomériai Királyság is mint örökös tartomány. A térképen Krakkó és Auschwitz, a véres vizű San folyó, az ostromlott Przemyœl, és Lemberg és Tarnopol és Halics. Ferenc Jóska még itt királykodott. Címei közé sorolta azt is: Krakkó nagyhercege, Auschwitz és Zator hercege stb.
Lengyelek, ukránok, zsidók, németek, románok, cigányok laktak itt, és huculok, lipovánok, bojkók, örmények, ruszinok. Kalyibában, palotában: a bukovinai Csernovic Kaiser-Caféjában 160 féle (!) napilap várta a betérőt.
A lembergi pályaudvar üvegcsarnokába Párizsból, Londonból, Berlinből, Bécsből futottak be vonatok, az utast villamos, fiáker, taxi várta már 1900-ban. (Képzeletbeli utazásunk az „eltűnt világban” ugyanis ebben az idősíkban zajlik. Így választotta ki az író, a Spiegel Magazin volt varsói tudósítója.)
A kevéssé civilizált vidékeken a fő étel a vodka volt, a konyha zsidó–lengyel–ukrán ételekből állt, mércéül viszont a bécsi kávéházak színvonala szolgált. (Lásd a firmákat: Café Habsburg, Café Europa stb.)
Az értelmiségben erős nosztalgiák éltek a nyugati városi életformák iránt. Oda is mérték viszonyítási pontjaikat: Trembowla a podóliai Svájc, Busk a galíciai Velence, Zadagóra a kis Vatikán nevet nyerte.
Kelet és a távol itt összeért: a határsorompó egyik oldalát kozákok őrizték, a másikat huszárok. Ha fagyott volt a föld, az őrségváltás dobogását befújta a keleti szél a város főterére.
A régió legerősebb nemzete a lengyel volt, az ukránok alájuk szorultak, amiből támadtak is erős feszültségek. A nagyszámú zsidó népesség megoszlott az asszimiláns „polonizálók” és a cionisták, illetve a ki- és elvándorlók között.
(Martin Pollack: Galícia. Utazás egy letűnt világban Kelet-Galícia és Bukovina földjén. Fordította – igen hajlékonyan – Halasi Zoltán. Kiadta a Palatinus.)
