Az alaptörvény napja
Mintha elfeledkeztek volna az Alaptörvény napjáról az illetékesek – és pártállástól függetlenül a sajtó. A kormányzati portálon tavaly ez volt olvasható: „ezen a napon különösebb esemény nincsen.” Idén pedig megtudhatjuk, hogy április 25. „a segítőkutyák napja”. Valami azért történt.
Az Alaptörvény elfogadásának negyedik évfordulója alkalmából kétnapos konferenciát tartottak Párbeszéd és identitás címmel – az Alaptörvény napjára való utalás nélkül. Mások mellett Orbán Viktor is előadást tartott, melynek során felhomályosította a hallgatóságot az Alaptörvény történelmi küldetéséről. Nincs információm arról, hogy a kritikusok közül részt vett-e, illetve felszólalt-e valaki. Az ellenzéki politikusok, elemzők pedig nem használják ki ezt a „jeles” napot, hogy újra és újra felhívják a figyelmet arra, hogy ez a nap a jogállamiság elleni merénylet napja. Ezt a hiányt némileg pótolva szeretnék ezért töredékes válogatást adni ennek igazolására.
Ha például azt mondom, hogy az Alaptörvény az első mondattól az utolsóig tele van elfogadhatatlan, illetve értelmetlen vagy értelmezhetetlen passzusokkal, akkor elég, ha az első és utolsó mondatot vizsgálom. Az első mondat „a magyar nemzet” nevében nyilvánít ki megállapításokat, miközben nem lehet eldönteni, hogy az Alaptörvény mennyiben a „nemzet” és mennyiben az „állam” alkotmánya. Erre egyébként már a Velencei Bizottság is felhívta a figyelmet. Miközben Semjén Zsolt folyamatosan dicsekszik azzal, hogy az Alaptörvénynek, illetve a kapcsolódó jogszabályoknak köszönhetően „a magyar nemzet végre közjogi értelemben is egységessé vált”, valójában éppen ezzel szakadt részekre.
Az utolsó mondat „Magyarország első egységes Alaptörvényéről” beszél. Már sokan felhívták a figyelmet arra az alapvető ellentmondásra, mely az 1949-es alkotmányt érvénytelenítő Nemzeti Hitvallás által is megerősített „elsőség” és aközött van, hogy az Alaptörvény számos helyen éppen erre a „nem létező” alkotmányra utal. Erre a kibékíthetetlen ellentmondásra a mai napig nem tudtak a szerzők Gulyás Gergellyel az élükön elfogadható választ adni.
Az Alaptörvény ellenzői sajnálatosan keveset foglalkoztak annak a három neves jogtudósnak a véleményével, akiket a Külügyminisztérium kért fel annak reményében, hogy meg fogják védeni az Alaptörvényt, illetve annak negyedik módosítását. Az igyekezet meg is volt részükről, hiszen még a nem egyértelmű passzusok vonatkozásában is így fogalmaztak: „Ezek összeegyeztethetők az európai normákkal, amennyiben azokat megfelelő módon értelmezik.” Ugyanakkor egyes részekről ők is kénytelenek voltak megállapítani, hogy „az európai normák kapcsán támadhatók”. Ilyen többek között az elévülési idő meghosszabbítása, valamint az a tűrési kötelezettség, mely a kommunista bűnökkel megvádolt személyekre vonatkozik. Ez egyébként az Alaptörvénynek az ártatlanság vélelmére vonatkozó előírásaival is szembemegy. A módosítás azóta sem történt meg. A három jogász egyes részekre vonatkozóan megállapította, hogy „a szöveg egyes kulcsfontosságú részei homályosnak tűnnek”, az egyik cikk „olvasata és értelmezése nehézkesnek tűnik, ami önmagában is zavaró”. A kifogásolt részek jelenleg is részei az Alaptörvénynek.
Hosszasan lehet még sorolni a példákat annak bizonyítására, hogy az Alaptörvény valóban csúfot űz a jogállamiságból, annyi köze van a törvényességhez, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a nemzethez, az együttműködéshez és a rendszerelvű kormányzáshoz.
Kerekes Ottó,
e-mail
