Attila és a rómaiak
Kínlódunk itt ezzel a globalizmussal, a világfaluval, az ázsiai szomszéddal, az afrikaival, az amerikaival, és roppant modern problémának gondoljuk gondjainkat. Holott az óvilág sem volt szűk, átlátható és biztonságos: egymásba gabalyodva történt a történelem.
Tudták például, hogy Attila, a világverő barbár és rettegett hun király ifjan több évig élt Honorius császár udvarában, a béke „túszaként”? Részesült a birodalom szelleméből, kultúrájából, civilizációjából, beszélte nyelvét. Amikor egész Európa rettegte, ő a nyugatrómaiaktól nem szedett adót. Beérte a hadvezéri méltósággal („magister militum”) s a vele járó fizetéssel, amit készségesen küldtek meg neki, hisz sokkal jobb egy gazdag és hatalmas szövetséges, mint egy durva és vad ellenség. És nem ez az egyetlen flikflak a történetben.
Amikor 451-ben Mauriacumnál (helytelenül „catalaunumi csataként” emlegetjük) összecsapott a „művelt Nyugat” és a „vad Kelet”, a római hadakat Flavius Aetius parancsnokolta, aki viszont épp a hun király, Ruga udvarában (!) töltötte ifjúságát, cseregyerekként, „szövetségi zálogként”. Az eldöntetlen, ádáz ütközetben tehát két „ismerős”, megkockáztathatjuk: két barát húzott kardot egymásra. És még mindig nincs vége: mindkét hadseregben elsősorban germán csapatok harcoltak egymás ellen az ellenséges birodalmak érdekeiért.
Aetiusnak mindig jól jött, hogy a ravennai udvar hatalmi harcaiban maga mögött tudhatta a hunok támogatását, viszont a Nyugatrómai Birodalmat majd megbuktató (467) germán Odoaker is Attila udvarában nőtt fel, apja, Edekón ott belső ember volt. Vagyis: az ókori világ is összerendezetlen, ám kényes egyensúlyok és véletlenek libikókáján alapult.
Megtudjuk ezt Priscos rétor görög és magyar nyelven kiadott feljegyzéseiből, amelyeket a szerző akkor írt, amikor Attila udvarában járt egy bizánci követség tagjaként.
(Priskos rhétor töredékei. Követségben Attila, a hunok nagykirálya udvarában. Kiadta az Attraktor Kft.)
Erdélyi S. Gábor
