Asszimilációk 1790–1918 között

Kezdjük a vastagjával! „A Magyar Királyság területén az első világháború előestéjén számlált közel tízmilliós magyar ajkú népességnek csaknem harmadát tették ki a 18. század vége óta nyelvileg elmagyarosodott, idegen eredetű családok leszármazottai” – állapítják meg a kérdés kutatói.

2010. október 14., 08:14

Amiből sok minden következik.

1. Egyfelől bátran letehetünk a romantikus fajmagyarkodásról.

2. Másfelől láthatjuk, igen erőteljes volt a magyar nyelv, kultúra, életmód vonzása.

3. Erős volt az egységes, egynyelvű állam kialakítását szolgáló magyarosító politika is (például Bánffy Dezső kormánya idején).

4. Tömegessé vált az asszimiláció.

A nyelv- és kultúraváltás groteszk módon II. József rendeletével kezdődött: kételemű, németes név viselését írta elő a zsidó alattvalóknak. Hogy utóbb ezeket majd magyar hangzásúakra váltsák. (De már 1780-ból találunk ilyen neveket: Kossuth Izsák, Kosztolányi Salamon stb.)

Hitük elhagyása nélkül a zsidó értelmiségiek rabbik, kereskedők vagy orvosok lehettek hátrányos megkülönböztetés nélkül. Például Moskovitz Mór orvos Zemplénben közös irodát bérelt Kossuth Lajossal, délelőtt ő, délután az ügyvéd úr fogadta klienseit. (Moskovitz dédunokája később Lesznai Annaként írta be nevét a magyar művelődéstörténetbe.)

A jiddist a német irodalmi nyelv, aztán a magyar váltotta az asszimiláció során. A váltást megkönnyítette, hogy a képzettebb zsidó családokban hagyományos volt a soknyelvűség, akár hat-hét nyelvet is használtak.

A nyelvváltás csak egyik lépcsője az akkulturációnak, vagyis kulturális illeszkedésnek. A zsidó értelmiségiek megjelennek az ügyvédi pályán, az író-, újságíró-társadalomban, a közéletben. Nem ment ez konfliktusok nélkül. Prohászka Ottokár 1893-ban – elkésve – azt írta: „A zsidóságot nem szabad befogadni a keresztény államoknak.” (Nálunk a zsidóság emancipációja 1867-ben megtörtént!) Ironikusan válaszolt Hatvany Lajos: „Minél több vegyes házasság – ez legyen a jelszó.”

A békés, „hosszú 19. század” után aztán azonban a véres 20. következett.

(Fenyves Katalin: Képzelt asszimiláció? Négy zsidó értelmiségi nemzedék önképe. Corvina.)