A szép beszéd és a kungfu – Illés Györgyi a saját módszereivel megreformálta a magyarországi beszédtechnika oktatását
Szózuhatagok közt élünk. Sokan úgy érzik, karrierjük, társasági sikereik azon múlnak, mennyire sikerül verbálisan uralniuk a terepet. A szócséplésnek, szövegelésnek, fecsegésnek sokszor se eleje, se vége. Pedig, mint tudjuk: sok beszédnek sok az alja.
– Az emberek rengeteget hazudnak, még önmaguknak is. Én viszont azt próbálom átadni nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha valódi mondanivalójuk van,
és azt mondják, amit tényleg gondolnak és éreznek. Arról beszéljenek, amiben mélységesen hisznek – jegyzi meg Illés Györgyi színész, beszédtanár.
Szerinte a hiteles kommunikáció olyan erős lehet, mint az atomenergia: jó és rossz célokra egyaránt felhasználható a szavak ereje. A történelem bizonyította ezt.
Illés Györgyi Baross utcai irodájában találkoztunk, itt működik az általa alapított Beszédcentrum. Kommunikációs és retorikatréningeket tart, mesterkurzusokat is logopédusoknak. Nemrég jelent meg a Kezdők és hadarók című kötete, amelyben saját módszereit és pályáját foglalja össze szórakoztatóan és tanulságosan.
Korábban húsz évig volt a Katona József Színház tagja, megreformálta a Színművészeti Egyetem beszédtechnika-oktatását. Úgy véli, a beszéd is a lélek tükre. A hangok ejtése, az intonáció, a ritmus és a hangszín sok mindent elárul rólunk. Azt is, amit nem szeretnénk. A kapkodó gesztusok, a hadarás, a cikázó tekintet a lélek zavarait jelzik.
Minden beszédprobléma mögött kimutatható valamilyen pszichés gond. A kommunikáció fejlesztése ezért önismereti út is. Ezt saját példájából is tudja.
Illés Györgyi 1968-ban született Budapesten, édesapja pincér volt, édesanyja fodrász. Kislányuk befelé forduló, csöndes gyerek volt, nagyon szépen mondott verseket, de szorongott, ha szerepelni kellett. Mégis sorra aratta sikereit a versmondó versenyeken, diákszínjátszókörben. Hatéves korától színész akart lenni. Számára a színészet önterápiát is jelentett. Érettségi után, 1986-ban jelentkezett a színművészetire, és elsőre felvették. A kötelező tizenöt vers helyett százat vitt a vizsgákra, s hosszú papírtekercsre nyomtatta a verscímeket. A harmadik rostán azonban épphogy átcsúszott, volt, aki azt mondta: a lánynak olyan hangképzési problémái vannak, hogy sosem lesz színpadképes. Leendő osztályfőnöke, Szinetár Miklós azonban ragaszkodott hozzá. Aztán az első beszédtechnika-órán a logopédus közölte Györgyivel: „A többiek nulláról indulnak, te mínusz húszról.”
– Összetörtem, hiszen gimnáziumban még én voltam a szépen szavaló lány. Pedig tényleg borzasztó feszített, erőszakos hangon beszéltem. Tudtam, ha nem javítom ezt ki, el fognak tanácsolni a színművészetiről.
Furcsa a sors: ha Illés Györgyinek nem lett volna súlyos beszédzavara, ma nem lenne beszédtanár. Rengeteget gyakorolt mindennap logopédussal, egyedül is, míg évek múlva eljutott odáig, hogy az egyik legszebben beszélő magyar színész lett. Segített neki Avar István is, aki művészi beszédet tanított a színművészetin. Avarnak is súlyos beszédhibája volt fiatalon. Mielőtt színész lett, bányában dolgozott, egy balesetnél megvágta a száját, s azután nem tudta rendesen mozgatni.
– Avar sokszor egész éjjel gyakorolt a tükör előtt, hogy megmozduljon a szája. Amikor már majdnem elaludt a fáradtságtól, gombostűvel beleszúrt a combjába, hogy folytatni tudja. A tűszúrásos módszert nem vettem át tőle – nevet Györgyi.
1990-ben sikeresen diplomázott, majd Pécsett és Veszprémben játszott. Aztán Zsámbéki Gábor hívta a Katona József Színházba. Boldogan mondott igent.
A szocializmusban kezdte a főiskolát, és egy új rendszerben indult el a pályán. Már nem volt magától értetődő, hogy mindenkinek jut szerződés, és csak önmenedzseléssel lehetett előrejutni. Még társulatokon belül is. Illés Györgyi húsz évig volt a Katona tagja. Tehetségét mindig elismerték, rengeteg jó karakterszerepet játszott, valahogy mégsem lett vezető színész. Pedig Máté Erzsi is megjegyezte egyszer:
„Ez a lány annyira szép és tehetséges, miért nem játszik többet?”
Nem versengett szereposztásnál, ráadásul annyi minden más is érdekelte. Rendezett, írt, fiatalokat készített fel színész szakra. Zsámbéki arra biztatta, tanítson beszédtechnikát a színművészetin. Illés Györgyi örömmel kezdte el kurzusait, majd hívta őt Kovalik Balázs is a Zeneakadémiára. Öt évig oktatott ott is, főleg operaénekeseket. Akkoriban írta róla Molnár Gál Péter az egyik kritikájában: „Illés Györgyi színész, kiugró sikerek nélkül, azok közüli, akik nélkül nincsen színház. Amikor úgy érezte, nagyot nem léphet előre színpadon, megfogadta Zsámbéki Gábor tanácsát, tanítani kezdte azt, amiben legerősebb: a beszédet.”
Gyakran hallani, hogy a mai színészek beszédtechnikájával nagyon sok a probléma. Olykor a nézőtér közepén is alig érteni, mit motyognak a színpadon. Nehéz elképzelni, hogy pár évtizeddel ezelőtt még mikroport nélkül játszottak a színészek, és ordítás nélkül az utolsó sorig hallatszott a hangjuk. A színészképzésben egykor tényleg fontosnak tartották az alapok, köztük a szép beszéd oktatását. Ez már háttérbe szorult. Nagyívű alakításokra készítik fel a hallgatókat, és az alapok elsajátítására sem kellő idő, sem figyelem nem jut. Illés Györgyi 2007-ben, doktori disszertációjában le is írta: „Sajnos
semmi és senki nem teszi érdekeltté a magyar színészeket abban, hogy jól beszéljenek. Enélkül is működik a sztárcsinálás gépezete, még a magasabb művészi színvonalú előadásokban is többen összetévesztik a természetes színpadi megszólalást a motyorászással, s a siralmas köznapi ejtés hatása érződik a színházban is.
Mintha az utca mutatna beszédpéldát a színészeknek, és nem fordítva, ahogyan a feladatuk lenne.”
Illés Györgyi új, integratív módszereket dolgozott ki a művésznövendékek beszédoktatásában. Saját metodikájában egyesítette a beszéd és a mozgás oktatását. Meglepő, vicces feladatokat talált ki, például a diákoknak papírdobozzal a fejükön kellett járkálni és beszélni, mert a dobozban sokkal jobban hallották a saját hangjukat. Felfedezte, hogy a tajcsi milyen jól használható a légzés és hangképzés fejlesztésében is. Persze maga is elkezdett tajcsit tanulni, s már négy éve jár Csányi Zita tajcsimesterhez, buddhista tanítóhoz. Aki eredetileg szinkrondramaturg. A keleti filozófiák Györgyire is hatottak. Magyarázza nekünk is: a tajcsi a kungfu harcművészet egyik ága. A szónak azonban van egy másik jelentése is.
– A kungfu az, amit mindennap gyakorolsz éveken át, és lépésről lépésre sajátítasz el. Van, akinek ez a hangszertanulás, másnak az idegen nyelv. Az én kungfum a beszédtanulás. Az ember minden más tevékenységére is kihat a kungfuja. Én például meg tudom állapítani valakinek a beszédéből, hogy az illető zenél vagy sportol.
Illés Györgyi és Csányi Zita kapcsolatából barátság lett, és TaoMamik névvel közös önismereti programokat szerveznek. A NincsWifi tréningjüket legközelebb októberben indítják. A résztvevőkkel három napra elvonulnak az erdőbe, egy vadászkastélyba, ahol nincs térerő. A digitális detoxra főleg menedzserek, multicégek alkalmazottai jelentkeznek, akik szeretnének kiszabadulni a világháló fogságából. Kütyüzés helyett például megfigyelik az erdő hangjait, vagy saját belső érzéseikre koncentrálnak. Szabály az is, hogy a munkáról nem beszélhetnek. Sok nevetés és játékos feladat könnyíti az önismeret nehéz lépéseit. TaoMamiék egyébként a Rádió Bézsben hetente műsort vezetnek.
Illés Györgyi néhány éve írt egy könyvet az integrált beszédtechnika módszeréről, és őt is meglepte, milyen nagy volt a téma iránti érdeklődés. Egyre több civil fordult hozzá segítségért. Komolyabban vették a beszédtechnikájuk javítását, mint sok színész. Már nem tanít a színművészetin, saját Beszédcentrumában fogadja az ügyfeleit. Főleg cégvezetők keresik.
– Ezek az emberek stresszes életet élnek, és nagyon magányosak. A szervezetek élén nekik kell erőt mutatniuk másoknak, és nincs, akivel megosszák a gondjaikat. A közvetlen munkatársaik sem őszinték velük: félnek, függő helyzetben vannak. A vezetők többnyire kötelező rossznak élik meg, ha ki kell állniuk az embereik elé, beszédet kell mondaniuk nekik. Pedig ezekben a találkozásokban komoly lehetőség van. Ha képesek motiválni a csapatukat, ha az emberek azt érezhetik, hogy közösséghez tartoznak, és szeretik, amit csinálnak, sokkal többet és jobban dolgoznak majd. Ehhez azonban a vezetőnek hiteles személyiségnek kell lennie. Amikor velük dolgozom, megkérdezem tőlük: te valóban hiszel a céljaidban? Tudod, hogy mit akarsz? Tőlem elfogadják az őszinteséget. A kommunikációs trénig sikerét mindig az jelzi, hogy a vállalatnál megnő a termelés.
Politikusok is keresik őt ellenzékiektől kormánytagokig. Általában választások előtt jönnek, hosszabb távú, elmélyült munkára nem nagyon van igényük. Pedig egy politikusi karakter felépítésén sokat kellene dolgozni, nem elég sikerreceptet várni. A politikai kommunikációt bonyolítja az is, hogy például egy képviselő csak korlátozottan lehet személyes. Nem a saját nevében, hanem posztja, pártja nevében kell beszélnie. Hitelességét pedig főleg saját szavazótábora értékeli. Kezdők és hadarók című könyvében Illés Györgyi arról is ír, hogy a politikusok réme a népszerűség elvesztése: „Nemrégiben kérdezte egy fiatal politikus: hogyan lehet visszaszerezni a népszerűséget és a hitelességet? Erre egyetlen válaszom van: nem szabad elveszíteni.”
– A hiteltelenné vált politikai karaktert szinte lehetetlen újjáépíteni.
Inkább érdemesebb új szereplőkkel, új pártokat létrehozni, csakhogy politikusaink többsége ragaszkodik a pozíciójához és az azzal járó jövedelméhez. A kormányoldal és az ellenzék kommunikációja jelentősen eltér egymástól. A jobboldalt erős egység és fegyelem, csapatszellem jellemzi, a politikai üzeneteiket erőszakosan nyomják keresztül mindenkin. Az ellenzék tagjai ezzel szemben sokszor saját párton belül sem beszélnek egymással, nem egyeztetik azt sem, hogy ki mit mondjon, és így gyakran egymásnak is ellentmondóan kommunikálnak befelé és kifelé is. Ebben rendkívül amatőrök.
Látott politikusokat mindkét oldalon, akik visszaadták a rájuk bízott pártfeladatot, mert álmatlan éjszakáik voltak. Vagy otthagyták a politikát. A közszereplőknek is hinniük kellene kitűzött céljaikban. „Ne hazudjál folyton, mert abból baj lesz!” – mondta nem egy politikus ügyfelének.
Aztán hogy megfogadják-e a tanácsát, vagy sem, az már nem tőle függ.
