A szégyen novellái

2017. november 14., 12:20

Szerző:

A napokban jelent meg A rózsaszín ruha címmel Péterfy-Novák Éva második kötete. Az új mű alapvetően eltér az elsőtől, ugyanakkor szerves folytatása is. Az Egyasszony blogokban jelent meg először, ebből született a könyv, amelyben a szerző saját és kislánya tragédiáját írja meg. Súlyos orvosi mulasztás következtében halmozottan sérült, értelmi fogyatékos kislánya született, és mindössze hét évet élt. Édesanyjának egy bántalmazó férj kegyetlenségeit is el kellett viselnie. A könyvből 2015-ben az Orlai Produkció a Füge támogatásával színpadi monodrámát is készített, amelyet Paczolay Béla rendezett, Tenki Réka az alakításáért több szakmai díjat is kapott. A darab hamarosan eléri a századik előadást a Jurányiban.

– A könyv megjelenése után úgy éreztem – mondja Péterfy-Novák Éva a 168 Órának –, folytatnom kell az írást. Három éve dolgozom egy regényen, amely egy kegyetlen abúzusról is szól. Közben novellákat is írtam, ezekből állítottunk össze a Libri szerkesztőjével, Nádor Zsófiával most egy kötetre valót. Én mindent érzelemből írok, egyes szám első személyben, talán túlságosan is magamra húzom a történeteket. A szerkesztőm nagyon érzékenyen segített abban, hogy ezek mégis kiegyensúlyozott szövegekké váljanak

A novellák közt több a fikciós történet, mégis hitelesen, megrázó erővel mutatják be a szülő-gyermek, férfi-nő kapcsolatok drámáit. A hazugság, szégyen, kiszolgáltatottság fájdalma néhol megrendítő erejű, amit gyakran irónia enyhít.

– Egy kicsit szorongok az újabb könyvem fogadtatása miatt, mivel sokan úgy tartják, a második, harmadik kötetnél dől el, hogy valaki tud-e írni, vagy sem – jegyzi meg a szerző.

Aki elolvassa a novellákat, nem lesz kétsége afelől: új írásai íróvá avatták Péterfy-Novák Évát.