A reggae és az opera találkozása – Kis piac, óriási verseny

– Több mint tizenöt éve Pavarotti egy ezerfős székesegyházban lépett fel Ausztriában. Mesélte egy interjúban, hogy tulajdonképpen innen jött a VeszprémFest ötlete, még a munkacíme is Pavarotti Veszprémben volt. Ilyennek álmodta meg akkor a fesztivált?

– Nagyjából kirajzolódni látszanak az egykor elképzelt kontúrok, igen. Letettük az alapokat. Másrészt ez egy dinamikus, állandóan változó műfaj. Eszembe jutott erről, amikor egyszer, a Facebook megvalósításának kezdeti szakaszában megkérdezték Mark Zuckerberget, hogy mikor lesz kész, ő pedig azt felelte: soha. A Facebook olyan, mint a divat, sosem lesz kész. És a fesztivál is ilyen. Tizenöt évesek vagyunk, ez idő alatt alapvetően változtak a fogyasztási és zenehallgatási szokások, új generációk nőttek fel teljesen más zenei miliőben. A változás pedig sosem egyirányú, idén például öt év után visszatért az opera, pont nem lesz klasszikus dzsessz-sztárunk.

– Azt is mondta korábban, hogy a klasszikus dzsessz egyre kevésbé él meg nagyobb színpadokon. Mégis, az ideit leszámítva évről évre megjelenik ez a műfaj is a programban. Meg akarja fordítani a trendeket, vagy egyszerűen nem lehet prémiumfesztivált szervezni klasszikusdzsessz-fellépők nélkül?

– Sok műfajnak van manapság gondja a közönségépítéssel. Az opera, a klasszikus zene, a dzsessz és a blues is mind ilyen: öregszik a közönségük. Tulajdonképpen kényelmes is lenne kizárólag dzsesszfesztivált csinálni, de tény: már a kétezres évek vége felé szűknek éreztem az ebben rejlő lehetőségeket. És a verseny is egyre élesebb. Míg tizenöt éve még szinte versenytársak nélkül szerveztük a VeszprémFestet, ma a Müpától a Budapest Parkon át számos fesztiválig tucatnyi rivális hasonló koncepcióval dolgozik, mint mi.

– Azért a fesztiválok közötti versenyben elég jól állnak, nem? Hiszen ez mégiscsak neves, tizenöt éves rendezvény.

– Természetesen a VeszprémFestnek már van márkaértéke, tizenöt év nem ment el hiába. Évről évre egyre kevesebben vannak, akiknek el kell magyarázni, hogy mire is számíthatnak nálunk zenei minőségben. De persze európai viszonylatban még mindig nagyon fiatalnak számítunk. A híres Edinburgh Festival hatvanéves is elmúlt, emellett a nagy európai fesztiválok közül is jó néhány negyven-ötven éve működik. Mondjuk úgy: a gyerekkorból már kiléptünk, és kialakultak bizonyos rutinok a szervezésben.

– Például miben?

– Nagyon gondosan kell megválogatnunk a fellépőket. A nagyszínpadunk két-háromezer embert képes befogadni, a legnagyobb helyszín, ahol koncerteket tarthatunk a Veszprém Aréna, ahol 4500-an férnek el. Ez a budapesti Papp László Aréna nézőterének csupán egy kisebb része. Tehát a popsztárok közül csak olyanokat hívhatunk, akik nagyságrendileg ekkora közönséget vonzanak. De ez a másik irányban is meghatározó. A kevésbé tömegvonzó műfajokban meg sok a két-háromezres nagyszínpad, vagyis csak a legismertebb, legrangosabb előadók tudnak ott telt házas estét adni. Másrészt a magyar piac nagyon kicsi, nem lehet összevetni mondjuk Németországéval. Ugyanazok a sztárok, akik nálunk egyszer fellépnek, ott akár tíz-tizenöt városban is előadnak. Ezért itthon mindenki próbálja elhalászni a másik elől a sztárokat, de a szponzorokért, a támogatásokért és végső soron a közönségért is nagy a verseny.

– Az idei operaelőadást nem bízták a véletlenre. Az eddigi évek négy legnagyobb sztárja, José Cura, Miklósa Erika, Ramón Vargas és Rost Andrea állnak majd együtt színpadra. Így azért érthető, miért tér vissza idén az opera a VeszprémFestre. De mi lesz jövőre?

– 2012-ben Káel Csaba színpadra állította Donizetti Don Pasqualéját. Ez egy úgynevezett „félig szcenizált”, már-már grandiózus előadás, ahonnan nehéz volt előrelépni. A továbblépés ugyanis egy klasszikus operaelőadás megrendezése lett volna, ami azért nagyon merész vállalkozás. A szabadtéri színpad önmagában sok problémát felvet. Idén mégis arra gondoltunk, hogy teszünk egy újabb kísérletet. Valójában ez most egy operagála lesz, amolyan válogatás a legjobbakból, ahogy említette is, az eddigi évek legnagyobbjaitól. Jól tettük, hogy megléptük ezt: már most látszik, hogy napokon belül elfogynak a jegyek. Így ez lesz idén az első előadás, amiről biztosan tudható, hogy telt házzal megy majd. Tekinthetjük ezt a kísérletet egyfajta tesztnek is, amin kiváló minősítéssel átment az opera, vagyis úgy tűnik, tartósan visszatérhet a fesztiválra a műfaj.

– De hogyan fér meg egy fesztiválon a legnagyobbak operagálája és mondjuk a másik sztárfellépő, Ziggy Marley?

– Mindig is az opera, a dzsessz és a világzene volt a három fő pillér. A világzenét behozni hálás feladat, ugyanis ebben a műfajban óriási a merítési lehetőség. Fellépett már nálunk a jellegzetes arab zenei világot megidéző Khaled, vagy Kubából a Buena Vista Social Clubból is ismert Omara Portuondo. De említhetném a brazil Gilberto Gilt vagy számtalan afrikai sztárt is. Az is igaz, hogy az elmúlt években nyitottunk a populárisabb előadók felé is, és ez a tendencia egyre inkább erősödni fog. De persze ezeknél az előadóknál is szempont, hogy prémium minőséget képviseljenek. A sort 2009-ben a The Gipsy Kings nyitotta, ami már popzene ugyan, de van némi világzenei felhangja is. A tavalyi Tom Jones-koncertről pedig az előzenekar vezetője, Pribojszki Matyi egyenesen azt mondta, hogy az inkább volt blueskoncert, mint pop.

– Veszprém pályázott az Európa Kulturális Fővárosa 2023-ra. A VeszprémFestnek is lehet szerepe abban, hogy ez a gondolat egyáltalán felmerült?

– A fesztivál fontos része a városimázsnak, és nyilvánvalóan van kulturálisan hozzáadott értéke is. Ahogy a patinás, történelmi helyszíneknek is, amelyek óriási erővel hatnak a közönségre és persze az előadókra. De hasonlóan sokat nyomott a latban a Veszprémi Utcazene Fesztivál, mivel az ingyenes, és ezért jóval nagyobb tömegeket képes vonzani, vagy a város legújabb klasszikus zenei fesztiválja, az Auer-hegedűfesztivál. Nekünk is van ingyenes minifesztiválunk, a Rozé, Rizling és Jazz Napok. Ezek mind fontos tényezők a város márkaépítésében, ahogy a gazdag építészeti és kulturális, képzőművészeti örökség is az. Amúgy benne vagyok én is az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázó grémiumban: két éve dolgozunk ezen a projekten.

– Identitásképző ereje is lehet ezeknek a fesztiváloknak?

– Nyilvánvalóan. A város meghatározó, a városhatárokon túlnyúló fesztiváljainak egyértelmű a szerepük ebben. Nálunk a nagyszínpad két-háromezres közönségéből általában mintegy négy-hatszáz a veszprémi, ami nem rossz szám. Ez a veszprémi „fesztiválarculat” szerintem nagyban generálta, hogy a város induljon a 2023-as EKF pályázaton.

– Említette, hogy az egyre élesedő versenyben egymás elől halásszák el a nagy rendezvények szervezői a sztárokat, néha a szponzorokat. Egy jól bevezetett fesztiválnak is nehéz ma Magyarországon előteremtenie a forrásokat?

– Azt hiszem, mi szerencsések is vagyunk. Ebben a zivataros világban viszonylag stabil lábakon állunk. A helyi önkormányzattól kapjuk a költségvetésünk több mint tíz százalékát. Ezenkívül kiemelt fesztiválként pályázhatunk a Nemzeti Kulturális Alapnál, ott elérhetők számunkra további pályázatok is. A büdzsé jelentős része származik a szponzoroktól és persze a jegybevételekből is. Utóbbinál óriási a felelősségünk. Rossz árazással tízmilliókat is bukhatunk.