A Piknik szülőanyja

– Nincs semmink – mondta Mari, a családtagként számon tartott mindenes a negyvenkilós, rongyos „csavargónak”.
Amikor az jóval a háború után bekopogtatott, már csak négyen lakták a Rédei família rózsadombi lakását. Az 1943-ban született Rédei Péter és édesanyja, Pap Magdolna, mellettük a kisfiú anyai nagyanyja és Mari.

– Nem ismersz meg, Mari? – kérdezte Rédei Endre, Péter édesapja.
Endre százkilós fess férfi volt, mielőtt elvitték oda, ahonnan keveseknek volt visszaút. Utóbb is alig hitték, hogy visszanyeri formáját, derűs habitusát.

De padlószintről is újra lehet kezdeni.

Rédei Endre állami vállalatnál lett főkönyvelő, ’47-ben ikerlányai születtek: Éva és Ági. Meséket is írogatott, amelyek akár bolti polcra is kerülhettek volna. Vészkorszaki távollétének emlékeit nem emlegette. A minapi történelemről az is eleget elmondott, hogy gyermekei csak egyetlen nagyszülőjüket ismerték, említett nagymamát.

A család a Rózsadombról hamarosan Dózsa György úti polgári lakásba költözött. Az ikerlányok élénkebb ifjonti emlékei a szomszédos Zsidó Árvaház lakóihoz kötődnek. Abban eleinte csak fiúkat gondoztak. Amúgy pedig édesanyjuk álmait követve a zongorán gyakoroltak és gyakoroltak – kedvvel és nagy terveket szőve.

Rédei Éva úgy látja: színes életének alig voltak szürke szakaszai.

1956 októberében például a Szív utcai általános iskolában tanult, és az alsóerdősori zeneiskolában pallérozott muzikalitással előadott mozgalmi dalokkal próbálták derűsebb kedvre hangolni a házuk udvarában gomolygó tömeget. A sokaság a ledöntött Sztálin-szobor elkallódott darabját kereste, az ikrek édesanyja pedig sietve terelte a lakásba lányait: Rákosi pajtást most dalban se emlegessék. Hazatérő édesapjuk két libát hozott. Az egyiket Mari elkészítette, majd bevetették magukat a szomszéd Kelemenék fürdőszobájába. A helyiséget biztosabb menedéknek gondolták az omlékony pincénél, mert kint egyébként igencsak lőttek.

Aztán csendesebb idők jöttek. Még a zongora is elhalkult, már ami Éva kamaszságát illeti: ő a Kölcsey Gimnáziumba került, Ági konzervatóriumba.

Más talán elmaradt világkarriert említene, Éva csak azt jegyzi meg: végül is jobb, hogy nem lett például jó képességű vidéki zenetanárnő. Fiatalon azért karcolta, ami történt: kerülte a klaviatúrát. Érettségizve pedig eldöntötte: elég a biflázásból. Édesapja kérdezte: mi lenne, ha könyvesboltban dolgozna? Lánya azt felelte: jó.

Rédei Éva nem szereti a satírozott valóságot.

Évtizedekből visszatekintve a Pozsonyi úti könyvesboltja melletti étterem árnyas teraszán azt mondja: gyermeki lustaságra rábólintani hiba volt. Idővel szóvá is tette a dolgot szüleinek. Ki-ki levonta a tanulságot, a szeretet nem kopott.

Éva maturálva az Állami Könyvterjesztő Vállalat egykori vezetőjénél, Zala Imrénél jelentkezett feladatra. A könyvszakma mestere egyetemi alapossággal kérdezte ki az aspiránst. Majd a leány a „próbakört” egy Csanády utcai könyvesboltban futotta le. A céltól annak darabos karakterű vezetői sem térítették el. A kuncsaftok tartották a pályán: zordabb vevő személyiségét is szépen árnyalta, hogy olvasni mire támadt kedve. Artisztikus játék ebből összerakni, komponálni egy embert.

Hónappal később, 1965-ben került Éva a Kossuth Lajos utcai Zeneműboltba. Aurája volt a helynek. Vezetője Perhács László festőművész felesége, Mauzi. A maga részéről sváb asszony. Ugratták is egymást rendesen Évával. Amúgy pedig volt mit tanulni tőle.

Persze más a szakma, és más egy huszonéves lány privát világa. Éva első férje egy a boltba betérő tenor lett. Keresztény család fia, bizonyos előítéletekkel. Kétéves frigyük ma inkább tűnik egykori könyv elpuskázott – legalább kurta – fejezetének, mint megélt valóságnak.

Éva tíz évig dolgozott Mauzi mellett. Amit tanult, könnyen lett gyakorlattá. Szót értett a világgal. Mentora idővel mondogatni kezdte neki: saját jogon is vihetne már boltot.

Vezetőhelyettesnek került a hetvenes évek közepén a Rákóczi úti Sport Könyvesboltba. Onnan a főfőnök miatt állt tovább idővel. Bár a „Sport-korszak” alatt is volt, ami több kurta fejezetnél: egy hatkor lecsengett műszak után másnap reggel hatra világra hozta gyermekét, Dávidot.

Rédei Éva második férje, gyermekének édesapja a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület alapítója, Deák Gábor volt. A két erős egyéniség együtt töltött nyolc éve eggyel több, mint a hagyományosan baljóslatú hét.

A hármas számú férj – harminc éve már – Dávid gyermekorvosa, dr. Földes Gyula lett. Amúgy válások, házasságok közt, szakmai útkeresés közben estek egyéb tapasztalatok is. Rédei Éva testvérei idővel „disszidáltak”. Hátrahagyott lakások vesztek el, ám szülei itthon maradt lányukat már nem hagyták „elveszni”. Éva így lett idővel – addig féltve őrzött, szerény családi vagyon dobra verése után – újlipótvárosi polgár.

Különben ki tudja, mi lett volna, ha Éva megy Amerikába?

Bátyja és nővére alkalmazottként ért nyugdíjkorba a lehetőségek hazájában. Éva a rendszerváltás évében tulajdonos lett az első magánkönyvesboltban.

A Sport után azért még volt pár állomás. A belvárosi Gondolat könyvüzletben a furmányos, stiklis alkalmazottak miatt sem volt sokáig maradása. Utóbb Zala Imre segítségével a Rákóczi úti kis zeneműboltban jutott lélegzethez.

Ám Zala Imrét hamarosan nyugdíjazták. Az Állami Könyvterjesztő új vezetője pedig nem volt a párbeszéd embere. Éva a felmondás után állástalan maradt. Orvos férje egykeresős családmodellt ajánlott, csakhogy párja önbecsülésével az nem volt szinkronban.

Pozsonyi úti séta közben szúrta ki a Könyvértékesítő Vállalat „maradék” könyvekre szakosodott, szedett-vedett boltját. Volt annyi respektje, hogy érdeklődő telefon után kinevezzék az élére.

Olvasottabb polgárok körében a többi már történelem.

Rédei Éva nem sokkal később sóletvacsorára hívta a Könyvterjesztő vezetőjét, Drukker Tibort. A desszertnél megköttetett az egyezség: rendes bolt lesz a „maradék árudából”. Pár évre rá Erdős Ákos, a Láng Kiadó alapítója csapott Éva kezébe: magánosítják a boltot. Éva lesz a „lelke” és résztulajdonosa. Negyvenkilenc százalékban máig az, ígérete szerint minimum holtomiglan.

1989. szeptember 1-jén nyitották a magánboltot. Dialógus kérdése volt az egész. Már köztudomású: az idén ötödik jubileumához érkezett Pozsonyi Piknik a „Láng Téka” alapításának huszadik évfordulójából nőtte ki magát. Meg abból, amit az ember megélt, megél.

Mauzi – maga is évekig dolgozott a Láng Tékában – már nem érhette meg a Piknik születését. Éva hetvenhat évet élt édesanyja, kilencvennégy évesen eltávozott édesapja sem. Akárhol vannak is, biztosan büszkék.

A Piknik is a dialógusról szól. Civil kurázsiról. Köztéri normalitásról. Hivatalos szerepében politikus nem is látogathatja. Pedig kampányolnának ott jobbról is, balról is.

Különben nem kis munka megszervezni a Pikniket.

Idén ráadásul duplázódtak a nyári feladatok.

Éva férje júliusban töltötte a nyolcvanat, párja méltón akarta ünnepelni. Földes doktor a MÁV Kórház főorvosaként ment nyugdíjba, a pályát viszont a zsidó kórház kórboncnokaként kezdte. Felesége kijárta, hogy az amúgy bezárt Szabolcs utcai egészségügyi intézmény egykori proszektúrája előtt elterülő kertben rendezhessen párja tiszteletére százfős partit.

Volt, aki először kicsit elborzadt a színtértől. De olvasott társaság volt. Hamar jókedvre derültek ott is.