A pesti korzó

2011. május 19., 18:44

Jolsvai András, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese Budapest lakója és szerelmese immár több évtizede. Ezt a vonzódást számtalan cikke és jó néhány könyve tanúsítja. Videobarangolásai során a főváros egy-egy ismert vagy méltatlanul elfeledett szegletét mutatja be honlapunk látogatóinak – nagy empátiával és irigylésre méltó ismeretanyaggal.

A hatodik séta alkalmával a pesti Duna parton sétálhatunk vele, felidézve egy régi kedves pesti szokást, a korzózást. Ez volt Budapest első aszfaltozott utcája, és itt áll a Vigadó épülete is, amely mindig is a pesti társaság egyik központi helye volt. Tartsanak velünk!

A felvételek ugyan már láthatóak voltak korábban is az interneten, mégis úgy gondoltuk: a sorozatot újraindítjuk, hisz Budapestet érdemes újra és újra felfedezni.