A Nyugat emlékművéhez
Azt javaslom, játsszunk egy kicsit. Elvégre ünnepet tartunk, a Nyugat emlékünnepét.
Ismerik Rákosi Jenőt? Ha nem, föltétlen menjenek el a Nyugat 2008–1908 címmel és telt házzal futó darabra. Nézzenek be az Örkény Színházba, s csodálják meg azokat, akiknek – úgymond – csak a művészet számított. Mert ott Ady, Babits, Bartók, Füst, Karinthy, Kosztolányi, Móricz, Osvát, Szomory, Tóth Árpád vonul a színpadon. (Ők és mások, mint Pogány Judit, Máthé Zsolt, Kerekes Viktória, Gállfi László, Csuja Imre, Széles László, Bíró Kriszta, Mácsai Pál, Végvári Tamás és mások által formált alakmások.) Tekintsék meg a darabot, amely emléket állít finom ízlésnek, bohókás nagy barátságoknak, tréfáknak, nagy verseknek, nagy, halálos elveknek, szenvedélyes, tiszta lelkeknek. A darabot, amely ezeket itt mind kívánja új életre kelteni. Itt, ahol a vers sokaknak megint akkor számít, ha árvalányhajába nemzetiszín pántlika van kötve, s ahol csak döccen a rím. Ahol nincs egy Hatvany! Nincs egy Bródy és Barna Dóri! Ahol szép verset Szép Ernő már cím nélkül se ír: gyereksírás nem jön fel a szívből, s könnyek kis csengői már nem csengenek.
Ismerik Rákosi Jenőt? Igen? Azért csak nézzenek be az Örkény Színházba. Fut ott egy elegyes kis darab, könnyed bevezetés a szépirodalomba, ismert patentokkal. A tiszta művészetért folytatott harc története. Két óra irodalomóra, kacagás és borzongás a magyar ugaron. Arról, hogy ma is olyan, mint akkor. Hogy a Nyugaton a helyzet változatlan. Vagy rosszabb. Ami igaz. Csak kevés. Mert sajnos a Nyugat új emlékműve megszólalásig hasonlít a megelőzőkre. (Igaz, egy újszülöttnek minden emlékmű új.) Mert megint nem tudni: ha olyan hülye volt szegény Rákosi Jenő, miért Kosztolányi és Schöpflin búcsúztatta a lapban. Aztán meg túl lírikus az epikus és a lírikus epilógja.
De ne hagyják ki! Hiszen a szövegek jók, az előadók magukkal ragadók. Az egész nagyon tetszetős. Vonuljanak a Nyugat emlékművéhez! Talán nem készül új. Talán régi se többé.
