A nagy mester 80 esztendős

Ha elnézzük a képeket, nem akarunk hinni a szemünknek. Az ősz szakállú, de teljesen ránctalan, életvidám, csillogó szemű zeneszerző, korunk élő lengyel legendája, Krzysztof Penderecki már nyolcvanéves! Egész héten őt ünnepelte nemcsak a lengyel, de a világ zeneművészete.

2013. november 27., 09:30

Szombaton Varsóban, a Nemzeti Operában ünnepélyes koncerttel zárult az eseménysorozat, amellyel a nagy zenész születésének 80. évfordulóját ünnepelték, akinek nemcsak a komolyzene, de még a jazz területén is nyomot hagyott művészete. Világhírű művészek adták elő Penderecki szerzeményeit, s ezzel zárult a november 17. óta tartó s a nevét viselő fesztivál.

A ma is lucidus, alkotókedvvel teli művész a születésnapi sajtókonferencián sem hazudtolta meg magát: „Az elkövetkező húsz évre van elegendő munkám. Egyre magasabbra teszem a lécet, ezért aztán van, amikor nem sikerül azt átugranom, néha alatta megyek át. De a szívemben vannak még művek, amelyeket szeretnék befejezni, és ehhez még húsz évre szükségem van. Úgyhogy remélem, sikerül még valamikor a kerek születésnapomat is megünnepelni” – mondta Penderecki.

A tervei között szerepel a Bécsi Opera harminc évvel ezelőtti megrendelésére készült dalmű befejezése. Mint a zeneszerző elmondta, igyekszik csak kamaraműveket írni, és nem nagy kompozíciókba kezdeni. Az idén már négy ilyen kisebb darabot alkotott, de szeretné befejezni többek között szimfóniái ciklusát – még kettő van ezekből hátra –, és azt, amit az unokájának megígért: egy operát a gyermekeknek.

A már befejezett és legjelentősebb Penderecki-művek szerepeltek a fesztiválon világhírű művészek előadásában. Maga a fesztivál a zeneszerző felesége, Elzbieta születésnapi ajándéka, ő szervezte az egészet, kérte fel a szereplőket. A pár az idén ünnepli megismerkedésük ötvenedik és házasságuk negyvenedik évfordulóját is. Elzbieta asszony szerint ennyi év talán feljogosítja arra, hogy elmondhassa: ismeri Krzysztof Penderecki alkotóművészetét. „Mindig hűséges volt hazájához, soha nem volt arról szó, hogy örökre elhagyjuk Lengyelországot. Krzysztof ezt nem tudta elképzelni, itt vannak a gyökerei, hatalmas szerepe volt a Szolidaritás mozgalomban is” – jelentette ki. Hozzátette, hogy férjének életéből sok tényt a széles nyilvánosság nem ismer, mert „Krzysztof nem szeret sem magáról, sem arról beszélni, amit csinál. És valójában azért, mert nagyon félénk. Ő nagyon szimpatikus és hihetetlen humorérzéke van.”

A Krzysztof Penderecki Fesztivál programján tíz koncert szerepelt, amelyen több tucat kamaradarabot és szimfóniát adtak elő három varsói színpadon: a Nemzeti Filharmónia, a Nagy Színház – Nemzeti Opera és a Királyi Vár színpadain, tizenkilenc karmester dirigált, köztük például Lorin Maazel.

Az operaház két kiállítást is szervezett, a Lengyel Értékpapír Nyomda pedig egy 80 zlotys bankjegyre emlékeztető formában állított elő megemlékező nyomtatványt.