A mi Európánk

2014. június 6., 18:03

Ilyenkor kell az egységes Európáról olvasni, amikor előretörtek a választásokon a szélsőségesek, a szkeptikusok, a nacionalisták. Tudom én persze, jól tudom, hogy amikor a Rubicon szerkesztői nekiláttak az idei első különszámuk összeállításának, mindezt még nem lehetett tudni. (Talán csak sejteni.) Így aztán a maguk részéről az egységes Európára tették a hangsúlyt. Bemutatták azokat a történeti képződményeket – az ókortól napjainkig –, amikor az öreg kontinensen, így vagy úgy, győzött az egységesülés eszméje. A gazdag kötetből persze az derül ki, amit magunk is tudtunk, hogy jobbára úgy. Erővel, erőszakkal. Az elmúlt évezredekben volt néhány birodalom errefelé, amely belepte szinte az egész földrészt (sőt, sőt, tovább is terjeszkedett nem egyszer), s a maga eszközeivel egységessé kovácsolta a sok-sok népet. A különszám az ókori római birodalom, a Német-római Császárság, a nemzeti monarchiák és (szélsőséges példaként) a hitleri birodalom példáját hozza fel az erőszakos egységesülésre. Aztán számos írás foglalkozik a különféle Európa-felfogásokkal, a filozófikustól a históriain át a szociológiaiig. És végül külön csoportot képeznek azok a cikkek, melyek az önkéntesen egyesült Európa-eszméket (és gyakorlatkezdeményeket) veszik sorra – a dolog természetéből következően ezek nagy része utópisztikus (mint Sully herceg nagy álma, amelyet a szerző úgy igyekezett elfogadhatóvá tenni, hogy a tervet IV. Henrik plánumának hirdette) vagy spirituális (mint az egységesnek felfogott középkori keresztény Európa elmélete), és vannak olyanok, melyek a maguk módján a mára egységesülő (?) kontinens előképeiként is felfoghatók, mint a páneurópai mozgalom, Richard Coudenhove-Kalergi nagy álma, a Briand-terv vagy a churchilli Európai Egyesült Államok-terv. És persze külön cikk szól a kötetben az Európai Unió alapító atyáiról.

A szerzők között, ahogy megszokhattuk, nagy nevek egész sora. Az elhunytak (Kosáry Domokos, Engel Pál) egy-egy régi tanulmánnyal szerepelnek, a mai nagyok (Romsics, Ormos, Ritoók) a megszokott színvonalon jelentkeznek. A többiek közül ezúttal Németh István dolgozatát emelném ki, mely az európai egység eszméjének történetét mutatja be.

Nádas Sándor