A kampányguru

A kormányzópárt elnöke egy amerikai kampányguru segítségével összeesküvést sző pártja miniszterelnöke ellen. Mindez csak fikció, vagy annak látszik Szalay Tamás Lajos ismert politikai újságíró A kampányguru című regényében. Filippov Gábor politikai elemző szerint elolvashatnák a könyvet azok a választópolgárok is, akik a politikát „leeresztett sisakrostéllyal küzdő lovagok küzdelmének” látják, tanulhatnának belőle.

2013. december 13., 18:18

„A képzelet és a tapasztalat közös szüleménye” – írja az ismert politikai újságíró A kampányguru című regényének ajánlásában. És valóban a „politikával megfertőződtek” – ki nem ilyen Magyarországon? – az első pillanatban sejtik, hogy ki az a Willinger János nevű ellenzéki vezér és a Deákra hajazó, nyugodt Monostori Gábor miniszterelnök.

Ha nem értettük, azonnal megértjük, hogyan működik a politika a kulisszák mögött, milyen erők mozgatják, a háttérben kik játszanak a szereplőkkel.

Az Ulpius Ház által kiadott, A kampányguru című könyv kicsit olyan, mint az Elnök emberei című sorozat, vagy – ahogy Filippov Gábor, a Magyar Progresszív Intézet elemzője fogalmazott a könyv bemutatóján – Philip Roth Összeesküvés Amerika ellen című regénye, esetleg a Watchman. Roth művében Roosevelttel szemben a náci szimpatizáns, antiszemita nemzeti hős, Lindbergh nyeri a választásokat, az utóbbiban Nixon nem bukik meg a Watergate-ügy miatt. Mindkettő alternatív történeti fikció, ahogy Szalay Tamás Lajos regénye is az.

A könyvben az alvilággal is kapcsolatban álló Váczi Zoltán, a kormányzó párt elnöke Alan Woodberg amerikai kampányguru segítségével akarja megbuktatni szervezete miniszterelnökét. Hogy sikerül-e neki a puccskísérlet, a kampányguru csak eszköz lesz a kezében vagy Woodberg a saját útját járja?

A regényben feltűnnek olyan történetek, amelyeket eddig kocsmák hátsó traktusaiban, irodák mélyén, vagy parkokban súgtak egymásnak a jól értesültek, ám miattuk az újságírók nem verték rongyosra a klaviatúrát, tudva: bármennyire is igaz a sztori, soha nem lesz rá bizonyíték.

Hogy az író jól összezavarjon minket: a valós helyszíneken játszódó, fiktívnek látszó regényben a kitalált szereplők mellett feltűnnek létező alakok is: többek között Krug Emília és Pungor András, a 168 óra két újságírója is, Losonczi Gergely a TV2 riportere, Fiala János rádióriporter, Szacsvai László színművész és kutyája is.

A kampányguru című könyvben nem a Fidesz és az MSZP küzd egymással, legalábbis nevük nem az: egyiket a Béke és Gyarapodás Pártjának, másikat Nemzeti Akarat Szövetségének nevezik. Mégis ismerős a történet.

Filippov Gábor szerint a könyv kiemel minket a valóságból, és úgy tesz vissza, mintha fikcióban lennénk.

Az elemző szerint elolvashatnák a regényt azok a választópolgárok is, akik a politikát „leeresztett sisakrostéllyal küzdő lovagok küzdelmének” látják – tanulhatnának belőle. Hiszen a választók most nem megrendelőként, hanem katonatisztként tekintenek a politikusokra. Ha elolvasnák a könyvet, azt is láthatnák, hogy – mint Filippov fogalmazott – a kardigános politológusok mennyire csak a felszínt kaparják, ha a történéseket elemzik.