A hős átkel a folyón

Ahol – korántsem mellékesen – egy szellemesen megépített helytörténeti kiállítás segít eligazodni a különféle történetű és nemzetiségű telepek egykori és mai viszonyában, és még az egykori tulajdonos és névadó is kap egy kis torony-emlékszobát. Tehát, ha nem volna benne éppen Paulikovics-kiállítás, akkor is érdemes volna felkeresni. Így meg különösen az. (Mellesleg, de megint nem mellékesen jegyezzük meg, hogy efféle képzőművészeti tárlat mindig van az Erdős Renée-ben: szinte háromhetente nyitnak újat, váltogatva a helyi és a nem helyi kötődésű művészek között.

Ott tartottunk, hogy a hős átmegy a folyón: egy szoborsorozatot kapunk, bronz kovboj (pont úgy fest, mint gyerekkorunk műanyag lovasa) merül egyre mélyebben egy márványlapocskába, hogy aztán a túlparton kiérjen: játékosság és kreativitás jellemző erre a sorozatra éppúgy, mint Paulikovics Iván megannyi más munkájára. Meg bravúros és meglepő anyagkezelés. Paulikovics imádja a vizet (meg a vízen-létet, a hajózást) és ezerféleképpen képes ábrázolni azt. Itt mozdulatlan, hűvös márványlapocskával, máshol bronzhullámokat fodroz a szél (egyik kedvenc köztéri szobrán, a győri sétálóutcán látható csónakoson például) ismét máshol valódi vízzel kombinálja a képet. Paulovicsnál a víz egy kicsit a szabadság jelképe, ahogy maga a művészet is: zenészei eszközök nélkül is csodálatosan játszanak.

Ahogy maga is teszi.