A háromfejű strucc pirulákat kapkodott, Szent István megtért

Minden is van a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon.

2021. augusztus 13., 10:48

Szerző:

Ráadásul minden ingyen. 

Aki siet, még elérheti a Kecskemét felé óránként induló vonatot, bár a Nyugatinál semmi sincs kiírva és riadt, a kánikulától félholt emberek áramlanak egyik peronról a másikra, hogy megtalálják a vonatukat, de még elérheti.

Kecskemét augusztusban olyan, mint egy palacsintasütő, amit a gázon felejtettek: az önkormányzat nyakon öntötte a két világháború előtti és a szocreál építészet közti tereket térkővel és nem igazán foglalkozik a száradó növényekkel, meg az árnyékokkal. A Kecskeméti Animációs Filmfesztivált ráadásul összekötötték a Hungarikum Fesztivállal (a Magyar Népmesék-sorozat is hungarikum lett), így egy csomó árus, a bugylibicskástól a perecesig, a kalocsai hímzőtől a kovácsmesterig a kis standja mellett kap hőgutát, mert sok árnyék nincs, de a térkő klasszul veri vissza a forróságot.

A legtöbb animációs program viszont a moziban, vagy a rendezvényterekben, művházban kapott helyet, ahol hűvös van. Napközben lehet ődöngeni a helyszínek között, a program szervezői ugyanis gondoskodtak róla, hogy bármelyik sarkon is forduljunk be a belvárosban, mindenhol ránk köszönjön egy-egy kiállítás, vetítés, filmbemutató vagy workshop.

A profizmus nem ok nélküli: ez a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, ahol három moziban és két szabadtéri helyszínen nézheti meg a közönség a legfrissebb magyar és európai animációs filmtermés szédítően gazdag és színes kínálatát. A szervező az az idén 81 éves Mikulás Ferenc, aki a magyar animációs kultúra egyik legjelentősebb alakja. Stúdióalapító-vezető, az 50 éves Kecskemétfilm Kft. animációs stúdió ügyvezető igazgatója, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) igazgatója. Mindemellett mindenhol ott van, mindenkit ismer és mindenki ismeri, elképesztő energiával és nyugodtsággal futtatja le a programokat.

Ha már nyugodtság: a forróság mellett az egész filmfesztivál hangulata teljesen lelazult. Aki csak úgy filmeket nézne, beülhet bármikor bármelyik vetítésre, egész nap mennek; vagy kiülhet valamelyik belvárosi térre (ha talál árnyékot), ahol szintén egész nap vetítik a jobbnál jobb rajzfilmeket, régieket és újakat, gyerekeknek és felnőtteknek.

Ha valaki beesett a hat (!) órás filmzenei workshopra, amit Alpár Balázs zeneszerző, oktató, az Európai Filmakadémia tagja tartott, utána átmehetett bármelyik retrospektív program, klasszikus vagy egyszerűen csak korábbi animációs filmre, vagy éppen valamelyik panoráma programra, ahol különféle filmfesztiválok neves darabjait vetítették le. (Itt találkoztunk a háromfejű, egyszemű drogos strucc és az LSD-s trippen lévő, szemgolyó nélküli medve animációs filmjével, utána pedig a koreai párról szóló rajzfilmmel, amiben körbe úsznak a nappaliban, ahol derékig áll a víz, aztán felnyitják egymás koponyáját és többször elhangzik, hogy „van itt valaki?”) Egész nap kiállításmegnyitók, könyvbemutatók és díjátadók is várnak mindenkit, olyan grafikusok műveivel, mint Cakó Ferenc (Zénó és Sebaj Tóbiás, ha mond még valakinek valamit ez a két név), Orosz István (a térbeli illúziók mestere, illetve a Tovaris, konyec című plakát alkotója), vagy Menyhei Szabolcs, aki magyar grafikusként dolgozik a Star Wars világán és elképesztő mennyiségű sci-fi-plakátot hozott a kiállításra.

A szemfülesek megcsíphetnek titkos programokat is, mint a sajtóvetítés a magyar szentek vívódásairól (enyhén didaktikus történet gonosz belső démonjainkról és a jó keresztényekről), vagy nézhet hajnal 4-kor a feng shui-karkötőkről szóló filmet, sokszor egymás után egy eldugott szobában, valamelyik rendezőnél.

Hogy kinek szól a filmfesztivál? Mindenkinek. A legkisebbek nézhetnek Magyar Népmeséket orrvérzésig, meg mindent, ami az utóbbi 50 évben kijött a magyar rajzfilmgyártásban, a nagyobbak londoni, vagy akár kanadai versenyfilmeket, vagy megnézhetik a kiállításokat. Lehet venni hungarikumos vásárfiát és csütörtök este volt Kaláka-koncert is, ahol tombolhatott mindenki kettőtől százkettőig.

A Kecskeméti Animációs Film Fesztivál több helyszínen, négy napon keresztül film-, és egyéb programokkal várja az érdeklődőket, augusztus 11-15. között.

(Kiemelt kép forrása: a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál Facebook-oldala)