A halál földjén
Miután az iraki várost (a valamikori Ninivét) 2017-ben visszafoglalták a települést évek óta megszálló Iszlám Államtól, az ISIS tagjai menekülőre fogták – a film voltaképpen ezzel kezdődik. Volt ugyanis egy rendőri egység, a ninivei SWAT-osztag, amely a háború szinte minden napján harcban állt a megszállókkal, és most is könyörtelenül üldözi és likvidálja a középkori barbársággal kegyetlenkedő iszlám harcosokat. Van mit megtorolni: az ISIS számláján gyilkosság, nemi erőszak és embertelen kínzás is szerepel.
Sokat elmond az elit osztag tevékenységéről, hogy az ISIS nekik nem ajánlotta fel a „towbát”, a bűnbánatot és az átállást, hanem egyből kivégezték, akit elfogtak. A könyörtelenség persze a Jasem őrnagy (Suhail Dabbach) által vezetett osztag maradékára is áll, amelynek létszáma a film kezdetére radikálisan megcsappan: már csak maroknyian küzdenek. Így aztán amikor és ahol lehet, a megfelelő embereket (azokat, akiknek legalább egy családtagját megölte az ISIS) beveszi az osztagba. Így történik ez a fiatal rendőrrel, Kawával (Adam Bessa) is, akinek a nagybátyja az első jelenetben veszíti életét. Persze a kérdés végig ott lebeg a feje felett: vajon ő is áruló? (Olyasvalaki, aki bár az iraki rendőrségnél szolgál, ám valójában az Iszlám Államot támogatja.) A beilleszkedése ezért nem zökkenőmentes, ám a rutinos egykori gyilkossági nyomozó, Jasem hisz benne. Ő pedig már olyan sokat látott és tapasztalt, hogy az egység tagjai vakon megbíznak benne. A gyanút viszont így sem könnyű eloszlatni.
Moszul ostromaA Moszul ostroma minimális informatív felvezetés után rögtön a harcok szívébe visz, és nem is nagyon enged ki onnan. Más filmek is egyből az események közepébe kormányoztak, ám ez itt felér egy igazi gyomrossal: alig van időnk felfogni, hogy ki melyik oldalon áll, mert csak úgy záporoznak a golyók, és fájdalmas minden találat. Szinte érezni a vér és a lőpor szagát, tapintani lehet az ostromlottak kétségbeesését. A film igazi bravúrja, hogy bár amerikai pénzből, amerikai stábbal készült moziról van szó, ám egyetlen amerikai színész sem játszik benne. Ez az alkotás nem a minden nehézségen átgázoló, hősies kommandósról szól, aki fölött fotogén zászlók lobognak, miközben mindenkit megment és megoldja a bonyolult geopolitikai helyzetet. Ha úgy vesszük, majd minden hollywoodi logikának ellentmond. És emiatt igen hiteles.
Távoli rokona A bombák földjén vagy az Amerikai mesterlövész című filmeknek, csak épp a megszokott amerikai szemszög és heroizálás nélkül.
Carnahan dolgozatának egyik sokatmondó jelenetében Jasem egy iráni tábornokkal kap össze, miközben válogatott sértéseket vágnak egymás fejéhez, amelyekből egy-két beszólás jut az amerikaiaknak is. Viszont ez (is) remekül mutatja be a forrongó térség feloldhatatlan konfliktusait, a bárhonnan és bármikor támadó gyűlöletet, még azok között is, akik elvileg közös ellenség ellen harcolnak. A Moszul ostroma halálbiztos arányérzékkel vegyíti az érzelmeket az akciókkal, egy pillanatra sem enged az általa teremtett feszültségből. S közben hullanak az emberek, fogyatkozik a csapat – nagyon jó döntés, hogy az osztagot sújtó veszteségeket nem emeli ki túlzott mértékben, itt egyszerűen benne van a pakliban, hogy bárhol, bármelyik utcasarkon elveszíthetik egy társukat, akár baráti tűzben is. Megindító, hogy néha csak szemvillanásnyi idejük van elbúcsúzni halott bajtársuktól.
A Moszul ostromának igazi motorja az őrnagyot alakító Suhail Dabbach, akinek a tekintete, minden gesztusa egész egyszerűen beleég a retinánkba. Igen jó az összhang közte és a fiatal rendőrt játszó Bessa között is, akit végül férfivá avatnak a harcok. Carnahan mozija egy újabb kiemelkedő háborús film, amelynek ott a helye a nagy klasszikusok között. Biztos kézzel kezeli az érzelmeket, és még biztosabb kézzel a halált.
(Moszul ostroma, 102 perc, Netflix)
