A gondolkodó ember lapja
A kalandos előéletű magazin, mióta új kiadó kezébe került, alaposan megújult – úgy mindazonáltal, hogy őrzi a hajdani értékeit is: az elegáns megjelenést, a gazdag és unikális képanyagot, a sokszínűséget és a visszatérő témákat, sorozatokat.
A minap komoly vitába keveredtünk, szakmabeliek, arról, hogy milyen az igazán jó újságcím. Mindenféle érvek elhangzottak pró és kontra, végül ama felfogás látszott győzedelmeskedni, hogy az a szabály, miszerint nincs szabály – túl sok a véletlen, túl sok a kivétel: mert elvileg rendben volna, hogy egy cím legyen rövid, legyen orientáló, legyen frappáns (hogy csak egyet említsek, ami hirtelen az eszembe jut: 168 Óra), de hát ott van például a Népszabadság, mely a Szabad Nép reciprokaként jött létre, s mely nyelvileg is szabálytalan, mégis elég régen tartja magát, hogy olyan, lehetetlen vállalkozásról már ne is beszéljünk, mint a Heti Világgazdaság, mely kedves betűszóként (Hávégé) vígan funkcionál mégis. A beszélgetésnek ezen a pontján jegyeztem meg, hogy mit szóljunk akkor az Ípéemhez, szegényhez, melynek már régen homályba veszett az eredete, amikor ő maga még remekül egzisztált. „Még ma is remekül egzisztál!” – nézett rám szigorúan a Jolsvai kollega, aki, tudják, félig-meddig a felettesem vagy legalábbis a felettes énem. – „Ha valamiről nem tudunk, attól az még létezhet: a tudatlanság nem mentség, csak magyarázat.” Hogy így rám pirított, szigorúan meghagyta, hogy sürgősen pótoljam be ilyen irányú hiányosságaimat, hogy ha legközelebb szóba kerül az IPM, hát tudjam, merre hány méter.
Régen voltam ilyen hálás a Jolsvai úrnak. (Azért ezt ne árulják el neki, ha kérhetem.) Remekül szórakoztam a könyvtárban is, ahol az elmúlt év lapjait lapoztam át, és a kedvenc fotelomban is, a hétvégén, amikor a legújabb számot olvastam végig az első szótól az utolsóig.
Nyilván nem tévedek, ha úgy gondolom, széles törzsközönsége van a lapnak, olyanok, akik hűséges előfizetőként vagy vásárlóként hétről hétre követik írásait, s így nemcsak az aktuális anyagokban mélyedhetnek el, hanem a folytatásos dolgozatokat is maradéktalanul élvezhetik. Ugyanakkor azoknak is teljes élményt nyújt, akik (mint én) csak alkalomszerűen lapoznak bele.
Az áprilisi szám címlapsztorija az ebola legújabb támadását dolgozza fel részletesen, de nagyobb anyag szól a Lincoln elleni merényletekről, a rózsakeresztesekről, az örmény népirtásról és Bobby Fischer pályájáról. (Mellékelve leghíresebb játszmájának leírása.) A mai világból Lukasenka, a fehérorosz diktátor portréját ismerhetjük meg, valamint a thaiföldi magyar maffia lábnyomát üthetjük bottal. Itt él tovább Ráday Mihály városvédő sorozata, némiképp átalakítva, ezúttal a Batthyány utca 26.-os házat mutatja meg nekünk. És persze vannak benne rejtvények, van teszt, ajánló, levélváltás. (Az is igazán izgalmas, az oltsunk vagy ne oltsunk témakörből.) Szóval az IPM él és virul, immár a harmincötödik évfolyamát jegyezve. Éljen sokáig!
Nádas Sándor
