A focicsukától a Bánk bánig
Egy éve játsszák rendre telt házzal az Alföldi-rendezte, csupa fiatal szereplős Bánk bánt, amelyben a címszerepet alakítja. Csíkos zoknis tornatanárként akrobatikázik a Három nővérben, álbajuszban, sáros-véres ingben sörözik az Úri muriban és görkorcsolyás főgonoszt alakít a Berzsián és Didekiben. A frissen diplomázott Fehér Tibor decemberben pedig újabb főszerepre készül: Fejes Endre legendás Viktorát kelti életre a Jó estét nyár, jó estét szerelemben. A Nemzeti Színház fiatal művészével PUSKÁS ANIKÓ beszélgetett.
Fehér Tibor elfoglalt ember. Reggelente szinkronizál, aztán siet a Nemzetibe, próbálni. Fél háromtól újra szinkron, majd ismét próbák, egészen este tízig. A közeljövőben három új szerep vár rá, emellett párhuzamosan hét darabban szerepel. Amikor tehát éppen nem próbál, akkor is a színpadon van, játszik. Szabadideje gyakorlatilag nincs, de nem panaszkodik: Nem mondom, néha jó lenne egy-két szabad este, hogy én is el tudjak menni színházba, moziba, vagy a barátokkal találkozni. De közben meg nagyon jó, hogy ennyi dolgom van.
Augusztustól a 22 éves színészt két évadra szerződtette a Nemzeti Színház, két volt osztálytársával, Farkas Dénessel és Szatory Dáviddal egyetemben. A három fiú nemcsak kolléga, hanem jó barát is, már az egyetem óta. Szerintem a legjobb helyen kötöttünk ki, szeretünk itt lenni. A Nemzeti Színházban zseniális színészek vannak és rengeteget tanulunk tőlük. Sokszor álomnak hiszem, ami velem történik, mondja.
Kíváncsi vagyok, hol kezdte a művész, aki fiatal kora ellenére már számos arcát megmutathatta. A kezdetek? – tűnődik - Focistának készültem, tényleg az akartam lenni sokáig. Anyukám óvónő, mindig nagyon szép verseket meg meséket tanított, és sokat olvasott nekem esténként. Versmondó versenyekre és Ki mit tud?-okra is jártam, közben egyre inkább éreztem: szeretek színpadon lenni. Mátészalkára mentem gimnáziumba, magyar-történelem tagozatra, hogy mégis a versek és az irodalom közelében tudjak maradni. Közben jártam színjátszó szakkörre is, amit nagyon-nagyon szerettem.
Az egyik első darabban (Ludas Matyi) először lúdként és faként remekelt, majd a kevés fiúszereplő egyikének kilépése után Döbrögiként debütált. Hálás szerep. A csoportot vezető tanár Nagykállóba hívta tehetséges tanítványát, drámatagozatra. Így kezdődött tehát a szerelem a színházzal. Érettségi után egy percig sem volt kérdéses a továbbtanulás. Mindent egy lapra tett fel, és csak a Színművészeti Egyetemet jelölte be. Felvették. Csodálatos négy év következett - úgy éreztem, végre megtaláltam az én közegemet, csupa fantasztikus, érdekes embert ismerhettem meg, meséli.
Harmadikos, amikor Gálffi László osztályának év végi beszédvizsgáját megnézi Alföldi Róbert is. A találkozás először egy kicsi szerepet szült Fehér Tibornak az Oresztészben, majd a negyedéves színházi gyakorlat lehetőségét a Nemzetiben. A kettő között, valahol félúton érkezik egy hívás, aminek következtében majdnem eldobja a telefont. Szerepet kap a Bánk bánban, mondja Alföldi – figyelem, most jön a telefon-majdnem-eldobás oka: maga lesz Bánk!
A vonal végén döbbent csend, a Nemzeti főigazgatója meg is kérdi, nem örül tán a szerepnek. Amikor kimondta, hogy én leszek Bánk, az fogalmazódott meg bennem: na, végre, itt az alkalom, végre megmutathatom magam, végre játszhatok, végre színpadon lehetek! – emlékezik vissza - Rögtön ezután egyszerűen lefagytam. Nem nagyon szerettem ugyanis Bánk bánt, nem is ismertem; de azóta már imádom. Nagyon sokszor elolvastam, elemeztem és rájöttem, hogy ez egy csodálatos darab. Már az olvasópróbára úgy ültem be, hogy ez nagyon jó lesz.
És jó is lett. Vitathatatlan, a sikerben szerepe van az Alfölditől már megszokott szabálytalan megoldásoknak – jelen esetben egy óriási medencének, fürdőruhás partiknak és rockzenének –, de a dicsőség leginkább a színészeké és köztük Fehér Tiboré is. A színpadon az első pillanattól egészen az utolsóig az igazi Bánk áll előttünk. És ezen sem az esőkabát, sem a farmer nem változtat.
A Bánk bán tipikusan az a szerep, amiből úgymond nehéz „kijönni”. Nézőnek, színésznek egyaránt. Ezzel Tibor sincs másképp, mint mondja, előfordult, egy-egy próba után órákig ült az öltözőben a karakterén merengve. De ez persze darabfüggő, valamelyik könnyen elmegy, valamelyiket meg hazaviszem és hajnal négykor is még bennem van. A legnehezebb kétségkívül a Bánk bánból kiszállni. A taps nagyon sokat segít a végén, hogy el tudjam engedni a darabot.
A kérdésemre, hogy szokott-e előadás előtt még lámpalázas lenni, nemmel felel: izgulni nem nagyon szoktam, pedig néha jó lenne, mert egy kis pluszt ad az embernek. Bennem inkább várakozás van. Mindig a belépést várom a legjobban, hogy végre elkezdődjön. Attól sem jön zavarba, ha több száz ember nézi, amint a színpadon szaltózik-cigánykerekezik Vlagyimir Karlovics hadnagy szerepében, vagy Áttentő Redázként alaposan helybenhagyják. Én ezt vállaltam, ezt szeretem. A nézők nem is sejtik, de a színészek a főpróbahéten már alig várják, hogy ne csak az üres székeknek kelljen játszaniuk.
A színház szeptemberi nyílt napján arról faggatta Tibort egy érdeklődő, nem un-e még egy sokadszor játszott szerepet. Ő azt válaszolta, dehogy, hiszen minden előadás egyedi. Persze vannak rutinos esetek, amiket az ember megszokott és tudja, hogyan működik, de darabot megunni sosem lehet. Mint amennyire különbözik két hópehely, annyira tér el két előadás is. Fellépés előtt ráhangolódásként szeret az öltözőben kicsit egyedül lenni, gondolkodni vagy még egyszer hangosan elmondani a mondatait. Ez a pár perc kell neki, hogy a színpadra már ne vigye be a „kinti” életét. Nem lehet úgy dolgozni, hogy a többiek látják, valami bajod van. Amikor kilépsz az ajtón és indulsz hazafelé, akkor vedd föl a „problémástáskádat” és vidd tovább magaddal, de a színházba nem viheted be, mert ott munka van. Próbálom ehhez tartani magam.
Nem túlzok, ha azt állítom, Tibor rajong a színházért. Ám nemcsak a világot jelentő deszkákon szereti megmutatni magát, szívesen „játszik” nézői szerepet is. Kezdetben nyilván a szakmai szem dominál, de ha jó a darab, akkor – az ő szavaival élve – hamar belevarázsolódik abba a világba, amit a színészek és a rendező felépítenek.
Nevet, amikor a szövegtanulásról kérdezem: szerintem, amit szeret az ember, azt könnyen tudja tanulni, az legyen bármi. - vélekedik - Nagyon türelmetlen ember vagyok, mindig akarok mindent. Alig kezdtük el próbálni néhány napja a Jó estét nyár, jó estét szerelem! című darabot, én már teljesen bele akarom magam vetni. Máris próbálni akarok, de ehhez tudnom kell a szöveget, tehát minél előbb meg kell tanulnom. És mi a helyzet a régi szövegekkel? Olyan előadásoknál, melyek ritkábban vannak műsoron, megesik, hogy néhány sor kimegy a fejéből; de elég egy gyors átolvasás és egyszerre minden visszajön.
Miközben beszélgetünk, Tibor valósággal sugárzik, ha a munkájáról mesél. Tele van energiával, tervekkel és lázasan készül új szerepeire. Mostanában alig van szabadideje, de nem úgy tűnik, mintha bánná. Életeleme a pörgés, szenvedélye pedig a színház.
A fiatal színész a Jó estét nyárban megint új oldaláról mutatkozhat be. Énekelni fog, két felvonáson keresztül. A próbák már javában zajlanak, a bemutatóig alig 6 hét van hátra. És nem csak tehetséges, még szerény is. Félénken jegyzi meg beszélgetésünk végén: nincs rossz hangja, de ettől a feladattól most mégis tart, az éneklésben ugyanis kevés az önbizalma. Nem venném meg magamat CD-n, viccelődik. Biztos vagyok benne, a darab nézői ezt nem így fogják gondolni.
