A Fidesz kezdetben nem volt benn a buliban - de ráéreztek a hatalom ízére...

Kende János operatőr mondta egyszer: Makk Károly nem „életműben” gondolkodik, ő mindig csak a soron következő filmjét csinálja. Fordíthatom ezt úgy: nem „alanyi költő”?

A filmjeim fele reflexből tematikus munkának készült. Fontosnak tartottam, hogy olyan témát válasszak, amely másokat is – lehetőleg sokakat – érdekel. Az ország meghatározó „ügyei” általában ilyenek.

Melyek most a meghatározó ügyek?

Már 2003-ban, az Egy hét Pesten és Budán című filmben megpróbáltam valamit összehozni arról: a dolgok nem úgy működnek, hogy a tegnapi szocializmusnak egyszer csak vége, s minden más lesz. De akkor még nem gondoltam, hogy a múlt rendszer maradványainak keveréke mindenre ráterül.

Mire gondol pontosan?

A Megszállottak című filmet 1961-ben forgattuk. A központi hatalom képviselői voltak a rossz fiúk, és akik ellenük voltak, azok a jók. Utóbbiak folyton akadályokba ütköztek. Aztán mégiscsak a politika oldaláról érkezett egy „angyal” egy jó szándékú képviselő képében, és a dolgok megoldódtak. Ma ennél sokkal bonyolultabb a helyzet. Honnan is érkezhetne az angyal? És a kérdés mögött ott van az új film. Amely a bűn, a politika és a gazdaság világában játszódik. Az eredeti forgatókönyvet Kertész Ákos írta, az volt a címe: Farkasbőrben. De azt a történetet azóta már annyira „kiforgattuk”, hogy forgatókönyvíró-társam, Bereményi Géza javaslatára most ideiglenesen a Forró parázs címet viseli a film.

Mi a sztori?

Főhőse ötvenes pilóta, katonatiszt. Korábban világversenyeket nyert az elöregedett, de szédületes erejű szovjet gépekkel. Alapvetően nem naiv pasas. Mégis felhagy a számára amúgy fontos és izgalmas életformájával, mert úgy érzi: tud még tenni valamit tágabb közösségéért, szülővárosáért. Nagy svunggal elindul a polgármesteri posztért – és akkor belebotlik a „valóságba”. Ott találja magát a megegyezések világában, amely másról szól, mint a város érdeke. Leginkább a pénzről, s ez irtózatos kalamajkához vezet, hiszen abból mindenki többet akar. Mindeközben összeakad egy nővel, aki belelát ebbe a Don Quijote-i küzdelembe. Pofonokat, ütéseket kapnak innen, onnan. De állják, ahogy állják.

Miért pont pilóta?

Egyrészt szubjektív okból: gyerekkorom óta imádom a repülést. Nagy amerikai filmélmények fűződnek hozzá a harmincas–negyvenes évekből. Nem beszélve arról a felvételről, amikor egy gép „Justice for Hungary” felirattal repülte át az óceánt. Másrészt van egy-két olyan közéleti, politikai szereplő, akinek korábbi szakmai múltja mintaként szolgált a főhős karakteréhez. Például a volt vadászpilóta Vári Gyula vagy az egykori nyomozó, Doszpot Péter. Jó az imidzsük, édesgetik az ilyen fazonokat a politikába.

Ha ezt a filmet is az ország ügyei inspirálják, akkor a közéletnek melyek azok a sarokpontjai, amelyek meghatározzák a sztori alakulását?

Nincsenek sarokpontok. Az igazi probléma, hogy az ember nem lát tisztán. Olyan közegben élünk, amelyből éppen az igazodási pontok hiányoznak. Az előző rendszer ideológiai lezárása de jure megtörtént. Többpártrendszer van, demokratikus parlament, az állami tulajdont jórészt privatizálták, lehet vállalkozni. Ám a dogok mégsem úgy működnek, mint a hagyományos demokráciákban. Némely körök még mindig a régi reflexekkel tudnak irányítani bizonyos folyamatokat.

Elég metaforikus.

Az MSZP a mai napig azért küzd, hogy hiteles szociáldemokrata párt legyen. De ez az imidzs nagyon nehezen áll össze, mert nincs hozzá elég „anyag”. Vagyis embereik még mindig a régi módon gondolkodnak. Ráadásul vannak köztük, akik benn maradtak a direkt politikában, s vannak, akik kikerültek onnan. Ám mindkét csoport működik: politikában, gazdaságban. És a köztük lévő kapcsolatot mindkettő a maga érdekei szerint igyekszik kihasználni. Ez a külső szemlélőt talán a szükségesnél is gyanakvóbbá teszi. Például amikor arról olvas, hogy egy-egy állami, önkormányzati beruházásnál hány kapcsolódó cég, alvállalkozás bukkan fel. Olyan szatíra ez, amelynek meg kellene röhögtetnie, de nincs a végén csattanó.

Másként alakulna, ha a Fidesz lenne hatalmon?

A Fidesz kezdetben nem volt benn a buliban. Később beküzdötte magát. És erősödtek a szunnyadó reflexeik is.

Rendben, más a múltjuk. De a jelenük?

A rendszerváltás előtt egyik tanítványommal filmre vettünk néhány interjút a teraszomon a Fidesz prominenseivel. Mások között Orbán Viktorral, Kövér Lászlóval, Fodor Gáborral, Szájer Józseffel. Semmi dolgom nem volt a szerkesztéssel, rendezéssel: Viktor – aki akkoriban rongyos farmert hordott – elegánsan és intelligensen előre leszervezte az egészet. Ki mikor szólal meg, mit ad elő a programból. Itt ültek, s arról beszéltek: minden erejükkel azon lesznek, hogy eszméiket megvalósítsák, és külön pártjuk lesz. Hozzátették: azért is mindent megtesznek, hogy mások is kifejthessék majd a saját véleményüket. Lenyűgözött. Aztán amikor kezdték megérezni a hatalom édes zamatát, minden más lett. De hát ők is a Kádár-kor gyermekei.
A központi gondolkodáshoz, a „nem visszapofázás” szabályaihoz szocializálódtak.

Önnek vannak még barátai a politika világából?

Köztudomású, hogy a „Szadesszel” voltam jóban. Velük próbálkoztunk ilyen-olyan szakmai ügyekben előrejutni. Aztán – nem mondom, hogy ők – én erodálódtam.

Megengedő.

Az biztos, hogy én erodálódtam. Sok mindenbe beleláttam, és azáltal elveszett valami az életemből.

Hit? Idealizmus?

Annyi biztos: vannak dolgok, amelyeket jobban szeretek ma már szűk baráti körben megbeszélni. Ahol nincsenek jelen a politika világának figurái.

De politikai kapcsolatok nélkül lehet ma filmet készíteni Magyarországon?

Nem tudom.

Na ne.

Nem akarom megfúrni magam, de most sajátos helyzetben vagyok. Ez esetben olyan forgatókönyvet viszek filmre, amelyre még az időközben elhunyt Erdőss Pál nyert el támogatást. Két évvel a halála után kaptam meg a könyvet, azóta senki meg nem kérdezte, mi lesz belőle. Már nemigen hasonlít az eredetire. Viszont hamarosan forgatni kezdek. Ilyen „luxusban” nem volt még magyar filmrendező.