A béke a legjobb fegyver – Cyril Gely: A diplomácia felülírhatja a primer ösztönöket
– A világpolitikában és azon belül Európában is tapasztalható militáns hangulat indította arra, hogy a fegyverkezés helyett a diplomácia jelentőségére hívja fel a figyelmet?
– Sokféle hatás ért, mire nekiültem a Diplomácia megírásának. Tíz évvel a szeptember 11-i terrortámadás után volt a párizsi bemutató. Láttam az ikertornyokat ledőlni a tévében, sokkoló látvány volt. Az jutott eszembe róla, hogy a rombolás világtérképén összeér New York, a második világháborúban lebombázott Varsó, Drezda és Berlin. Vagy manapság Aleppó, Jemen, a felégett városok, falvak, az esztelen ideológiák nevében megsemmisített embertömegek. A történelem újra meg újra ismétli magát, úgy tűnik, nem tanulunk az elkövetett hibákból, mégis akadnak Nordlingok, akik a belső morális parancs nevében szembe mernek szállni a hatalom tébolyával. Ezeknek a nem hétköznapi hősöknek a fegyvere a kultúra, a civilizáció és a hit a legvégsőkig abban, hogy az ellenfélben maradt némi emberség.
– Azért nyúlt vissza a háborús múlt egyik kevéssé ismert eseményéhez, hogy rávilágítson a jelenre. Párizs az európai értékek fontos jelképe. Megmenekülésével Európa válságára is reflektál?
– Párizs nélkül nem beszélhetnénk a mai értelemben vett Európáról. Adenauer és De Gaulle az Elysée-szerződéssel lefektették a két európiai nagyhatalom, Németország és Franciaország közeledését. A német–francia-barátság alapozta meg Európa jövőjét, az Európai Unió létrejöttét. Manapság a legnagyobb veszélyt Európára nem a bevándorlók jelentik, mint azt a szélsőséges politikai oldalon oly bőszen hangoztatják, hanem a belső konfliktusok az országokon belül. Franciaországban például a magas adók, az alacsony bérek, a társadalmi konzultáció hiánya erőszakba torkolló demonstrációkhoz vezettek. A szellem, a kultúra emberei valahol mélyen hisznek abban, hogy a tevékenységükkel hozzájárulhatnak a társadalmi folyamatok békés lezajlásához. Íróként én sem zárkózhatok be az elefántcsonttornyomba. Hinnem kell abban, hogy a párbeszéd, az elégedetlenségek kulturált, higgadt rendezése, a diplomáciai eszközök felülírhatják a primer ösztönöket.
– A Diplomácia katonadiplomata találkozójának dialógusaihoz milyen dokumentációra hagyatkozott?
– A hatvanas években készült egy emblematikus film René Clément rendezésében a Párizs ég?, amelyben Orson Welles alakította a svéd főkonzult. De sokkal inkább Larry Collins és Dominique Lapierre azonos című könyvére hagyatkoztam, amelyik óráról órára követi nyomon Párizs felszabadítását 1944 augusztusában. A tábornok és a főkonzul négy-öt alkalommal találkozott egymással, de nem Párizs elpusztítása volt a beszélgetéseik témája. A szövetségesek képviseletében tárgyaló Nordling elsősorban arról győzte meg Choltitzot, hogy ne deportálják a Fresnes-ben őrzött politikai foglyokat Dachauba és Auschwitzba. Több mint háromezer fogoly köszönheti az életét Nordlingnak. Persze ez még nem zárja ki azt, hogy Hitler párizsi hadművelete is szóba kerülhetett köztük.
– A történészek sem értenek egyet abban, hogy a hidak aláaknázásán túl mire terjedt ki a Wehrmacht terve.
– A Szajna harminc hídjára helyeztek el bombákat, az eredeti tervben a hidak felégetése szerepelt. Néhány történész szerint az emlékműveket is meg akarták semmisíteni. Az írói képzeletem az utóbbit választotta a kulturális érték, Párizs szimbolikus erejénél fogva. A Le Meurice szálloda Tuileriákhoz vezető titkos lépcsője sem létezik, amelyen keresztül Nordling titokzatos idegenként megjelenik Choltitz dolgozószobájában. Amikor Volker Schlöndorff-fal a filmváltozat forgatókönyvét írtuk, többen is nekünk szegezték a kérdést, hogy mennyi a történet valóságtartalma és mennyi benne a fikció. Egy lehetséges forgatókönyvet képzeltünk el abban a reményben, hogy a nézőket kérdések feltevésére, elgondolkodtatásra késztessük. Többször is találkoztam Nordling leszármazottjaival, Volker pedig felvette a kapcsolatot Choltitz gyerekeivel. Elcsodálkoztunk, hogy Nordlingot egyáltalán nem ismerték Svédországban, Choltitzot sem Németországban. Nagyon örültek annak, hogy feltámasztottuk őket a feledés homályából, és lehetővé tettük, hogy egy második életük legyen. Európának és a világnak szüksége van Nordlingokra vagy Richard Holbrooke-okra. Volker Schlöndorff a filmet az amerikai diplomatának ajánlotta, aki tárgyalóasztalhoz kényszerítette Milosevicset, és a legtöbbet tette a boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés megkötéséért.
– Milyen szerepet töltött be Nordling Párizs felszabadításában?
– Nordling szívrohamot kapott néhány nappal az amerikaiak megérkezése előtt. Fivére lépett a helyére, tárgyalásokat folytatott Eisenhowerrel és Bradley tábornokkal. Nordling történelmi szerepe a több mint háromezer politikai fogoly felszabadítása volt. Háborús kereszttel, majd Becsületrenddel is kitüntették.
– Choltitzon nem kérték számon a háborús bűncselekményeit, holott a keleti fronton zsidók ezreit gyilkoltatta meg.
– Katona a katonák között címmel publikált emlékirataiban a német tábornok leírja, hogy milyen szerepe volt Szevasztopol és Rotterdam lerombolásában, negyvenezer zsidó kivégeztetésében. Párizs kapcsán elég érthető magyarázatot ad arra, hogy miért tagadta meg Hitler parancsát. Két héttel korábban találkozott Hitlerrel, totális őrültnek látta, reszketett a Parkison- kórtól. Choltitz tisztában volt azzal, hogy már túl késő, nem nyerhetik meg a háborút. Nem mellesleg beleszeretett Párizsba, és számolt azzal, hogy a város lerombolása esetén halálra ítélnék. Végül két évet töltött börtönben Angliában, enyhítő körülménynek tudták be neki Párizs megmentését.
Cyril Gely drámájanak magyar előadása– Choltitz vívódásaként, a saját lelkiismeretével folytatott párbeszédként is értelmezhető a Nordlinggal folytatott szellemi párbaj.
– Valóban, Nordling olyan, mint a tábornok belső hangja, aki váratlanul, az éjszaka leple alatt megjelenik, majd ugyanúgy, észrevétlenül eltűnik. A párizsi bemutató két színészével, André Dussollier-val és Niels Arestruppel sokat beszélgettünk arról a megközelítésről, hogy Nordling tulajdonképpen Choltitz képzeletének a szüleménye. Érdekes végigkövetnem, ahogy különböző országokban a megélt történelmi hagyományokhoz, az aktuális politikai viszonyokhoz adaptálják a darabot. Párizsban sötét díszletben, lepusztult világvége-hangulatban, szinte víziószerűen adták elő. Budapesten nagyon reális díszletben játsszák, amitől olyan érzetem volt, mintha itt és most zajlana ennek a két embernek a találkozása. Ettől függetlenül a történet mondanivalója mindenütt működik: a bátorságról szól sorsfordító helyzetekben, a kölcsönös tiszteleten alapuló érvelésről, a hatalom vagy az erkölcs parancsának a követéséről. Szembesíteni kell a nézőt a dilemmával, ő mit tett volna hasonló helyzetben az egyik vagy a másik oldalon.
– Úgy tűnik, hogy színpadi szerzőként önt leginkább két ember szembenállása foglalkoztatja.
– A legtöbb írásomban van egy ismeretlen háttérszereplő, akit reflektorfénybe helyezek. Az első nagyobb színházi sikerem is hasonló párhuzamra épül, mint a Diplomácia. A másik pedig Dumas-nak, a Monte Cristo grófja, A három testőr szerzőjének árnyékában alkotó szellemírót, Auguste Maquet-t emeli ki a feledés homályából. Több akadémikus, Dumas-kutató is azt állítja, hogy idősebb Dumas legfőbb műveit négykezesben írta Maquet-val. A Chocolat című film forgatókönyvírójaként az első színes bőrű francia cirkusz- és varietéművész életét dolgoztam fel, aki a maga korában hatalmas sztár volt, és megnyitotta az utat olyan fekete művészek előtt, mint Josephine Baker. A díj című regényem a Nobel-díj átvételére készülő Otto Hahn német kémikus és munkatársa, Lise Meitner feszült találkozásáról szól. Meitnernek legalább akkora szerepe volt a kutatásban, a maghasadás felfedezésében, mint Hahnnak. Azért keresi fel a professzort, hogy elszámoljon vele. Ha minden igaz, színpadi változatot írok a regényből.
