110 éve született Salvador Dalí

Salvador Dalí szürrealista festő 110 éve született a katalóniai Figueresben.

2014. május 11., 20:36

A megszületést Dalí a paradicsomból való kiűzetéshez hasonlította, nem csoda, hogy később próbálta megfejteni a méhen belüli örömök rejtélyét – számolt be róla a HVG.hu.

8 évesen rendezte be első műtermét a családi ház padlásán, első munkái körülbelül tízéves korában születtek. „A technikai tárgyak lettek a legnagyobb ellenségeim, például az órák, amelyeknek puhának kellett volna lenniük, vagy semmilyeneknek.” – írja egyik naplóbejegyzésében, magyarázatot adva ezzel a festményein feltűnő eldeformálódott órák megjelenésére is.

Jó barátságot ápolt Federico García Lorca költővel, aki ódát is írt Daíhoz, járt Sigmund Freudnál Londonban, akinek végül egy könyvét is illusztrálta. Első önálló kiállításán Pablo Picasso is tiszteletét tette, de végül nem lett túl virágzó a kapcsolatuk, mivel Dalí azt vallotta, hogy egyetlen Dalí-kép többet ér, mint Picasso egész életműve.

Több mint 1500 festményt, körülbelül 30 könyvet, néhány balettszövegkönyvet, számos könyvillusztrációt, litográfiát, színházi jelmeztervet, tucatnyi szobrot, sőt, Walt Disney részére rajzfilmet is alkotott, de a Luis Bunuellel közösen készített Andalúziai kutya című filmje által a szürrealista film megteremtője is.