Zsidók elleni támadást előztek meg New Yorkban

Letartóztattak két férfit a rendőrök New York városban, amivel a hatóság fogalmazása szerint „a zsidó közösséget érintő fenyegetés kibontakozását” akadályozták meg.

2022. november 20., 07:09

Szerző:

Az amerikai világváros rendőrfőnökének szombati bejelentése szerint a gyanúsítottak egyike az interneten tett közzé fenyegető tartalmat, ezt követően intézkedtek, és tartóztatták le őt és társát. Egyiküknél kést találtak, majd lakásában egy illegálisan tartott lőfegyvert és hozzá tartozó lőszert is lefoglaltak. 

Keechent Sewell, a város rendőrségi vezetője azt is elmondta, hogy az őrizetbe vételt kiterjedt hírszerzési tevékenység előzte meg. A két férfit New York vasúti főpályaudvara, a Penn Station bejáratánál tartóztatták fel. 

A hatóság azt is bejelentette, hogy a letartóztatások nyomán „szerte New York városban az érzékeny területekre” erősítést vezényeltek.

(Kiemelt képünk: Egy ortodox zsidó sétál a Crown Heights Shmira Patrol járműve mellett Brooklyn Crown Heights városrészében 2019. február 27-én New Yorkban. A negyedben megugrottak az antiszemita támadások, amelyek mind a haszid közösség tagjai ellen irányultak. Fotó: Angela Weiss/AFP)