Vučić mindenkit megdöbbentett, kikotyogta mikor lesz kész a Budapest-Belgrád vasútvonal

Aleksandar Vučić átadta Szerbia csúcsmodern főpályaudvarát. A szerb elnök az ünnepi beszédében meglepetésszerűen a Budapest–Belgrád vasútvonal építésének fontos részleteit is elárulta.

2023. november 3., 13:47

Szerző:

„Legkésőbb 2026 nyarára elkészülhet a Budapest–Belgrád vasútvonal magyar szakasza”

– erről Aleksandar Vučić szerb elnök beszélt, amikor átadták a belgrádi központi vasúti pályaudvar (a köznyelvben Prokop) új komplexumát. Ez egyrészt Szerbia új közlekedési kapuja, másrészt talán a balkáni ország legfontosabb közlekedési beruházása – szúrta ki a VG.

Vučić nemcsak önmagában a pályaudvarról beszélt, hanem annak jelentőségéről is. Ismertette, hogy a szerbek jelenleg is dolgoznak a mintegy 108 kilométer hosszúságú Újvidék–Szabadka vonalon, ahol akár 200 kilométer per óra sebességgel is haladhatnak majd a vonatok. Ezt a részt 2024 decemberéig fejezik be, akkortól Szabadkáig 1 óra 15 percre rövidül a menetidő. De azt is bejelentette, hogy a Vajdaság más részein is újra kell építeni a vasutat. Példaként a Pancsov–Nagybecskerek–Nagykikinda és Zombor vonalat említette.

A beszédben ekkor következett a Budapest–Belgrád vasútvonal felújítása szempontjából is releváns kitekintés – ez a videóban 6 és 7 perc között hallható –, Vučić ugyanis azt mondja, hogy a 2024 legvégén lezáruló Újvidék–Szabadka vonalhoz képest egy, de legkésőbb másfél évvel, vagyis

2026 nyaráig „a magyar barátaink be fogják fejezni a saját vasúti szakaszukat Budapestig”.

Ez tehát azt jelenti, hogy a Budapest–Belgrád magyar szakasza, a 150-es vonal teljes felújítása addigra véget érhet. Mindez pedig azt jelentené, hogy a szerb és a magyar főváros közötti távolság leküzdése 2 óra 40 perc alatt lehetséges lesz. És ez még nem minden, mert Vucic arról is beszél, hogy addigra a Budapest–Bécs vonatút csak 2 órát vesz majd igénybe, vagyis Belgrádból az osztrák fővárosba 5 óránál kevesebb időbe telne eljutni kötött pályán.

(Kiemelt képünkön Aleksandar Vučić. Fotó: Virginia Mayo / POOL / AFP)