Kiderültek Novák Katalin kijevi útjának részletei

A belga miniszterelnökkel egy vonaton utazott Kijevbe Novák Katalin. A TEK fegyveresei egyetlen percre sem hagyhatták magára az államfőt.

2022. november 28., 17:30

Szerző:

Novák Katalin a kijevi vonat egy menetrend szerinti járatával utazott, egy szűk, de takaros hálókocsiban. A Blikk úgy tudja, tízórás zötykölődés után ért Kijevbe, az azonban biztonsági okok miatt titok, hogy Lengyelországba hogyan érkezett meg.

Miért vonattal utazott Novák Katalin?

„Novák Katalin köztársasági elnök azért utazott vonattal Ukrajnába, mert az ország felett repüléstilalmi zóna van. Egy vonaton utazott vele Alexander De Croo belga miniszterelnök is” – árulta el a Blikk kérdésére a Sándor palota Kommunikációs Igazgatósága. Mint jelezték, a diplomáciai és biztonsági protokollból adódóan az utazás számos részletét nem fedhetik fel, de azt igen, hogy a Volodimir Zelenszkijjel történt találkozót követően a köztársasági elnök autóval indult útnak Kárpátaljára – a Kárpátokon keresztül –, ahova hajnali három órakor érkezett meg.

„Az út során zavartalanul tudtak haladni, egyszer sem kellett légiriadó miatt megállni. Advent első vasárnapját a köztársasági elnök Kárpátalján töltötte, ahol meggyújtotta advent első gyertyáját, és részt vett egy istentiszteleten is. Magyarországnak szomszédos országként legalább 150 ezer oka volt rá, hogy elfogadja az ukrán elnök meghívását. Ahogy a köztársasági elnök a sajtótájékoztatón is elmondta: a szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra, ezért is érkezett Kijevbe és ezért támogatja Magyarország a »Gabona Ukrajnából« elnevezésű kezdeményezést is” – tették hozzá.

Zelenszkij elnök meghívója igen rövid, a diplomáciai protokolltól eltérő határidővel érkezett. Gyors reakcióra és felderítő munkára volt szükség a védelmet biztosító TEK-eseknek. Legyen szó légi, vízi vagy vasúti közlekedésről, a TEK ilyenkor az utazás lebonyolításában részt vevő valamennyi szereplővel – a közlekedési társasággal, az üzemeltetőkkel – egyeztetve gondoskodik arról, hogy az útvonal minden szakaszán biztosíthassák a szükséges ellenőrzést és őrzést.

„A köztársasági elnököt a személyvédelem életének, testi épségének megóvása érdekében a nap 24 órájában, hivatalos és magánprogramjain egyaránt megilleti. A TEK folyamatosan gyűjti, elemzi-értékeli a védett személy veszélyeztetettségére vonatkozó adatokat és információkat. A biztonsági intézkedések a beszerzett és a feladat végrehajtása szempontjából jelentőséggel bíró információk alapján, a fenyegetettség és az egyedi helyzet komplex mérlegelésének függvényében kerülnek meghatározásra” – tudatta Blikkel a TEK sajtóosztálya.

Vasárnap Kárpátalján a beregszászi református templomban kezdte a napot Novák Katalin, ott ünnepi istentiszteleten vett részt, majd a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára, onnan a csepei Tulipán Tanoda Népművészeti Iskolára is ellátogatott.

„Magyarország 10 ezer tonna búza árának és szállítási költségének megfelelő összeget, vagyis 3,5 millió dollár pénzügyi keretet biztosít a Gabonát Ukrajnából elnevezésű program számára, ami hazánk történetének legnagyobb összegű humanitárius segélye” – jelentette be a magyar államfő az ukrán elnökkel folytatott találkozón. Novák Katalin mellett a belga, a litván és a lengyel miniszterelnök is hivatalos volt a harmadik világ országaiba gabonát szállító program kijevi megnyitójára, itt találkoztak Zelenszkijjel is. Mint Novák Katalin fogalmazott, fél éve van hivatalban és a kezdetektől fogva elítéli a szomszédos független Ukrajna ellen indított orosz agressziót. „Feleségként és háromgyermekes anyaként elborzaszt, ami a szomszédságunkban történik és mélyen osztozom minden szülő – anyák, apák, feleségek, férjek, nagyszülők és gyermekek – gyászában és fájdalmában” – jelentette ki.

(Kiemelt képünk: A TEK biztosítja Novák Katalin útját via Facebook)