Volt egyszer egy Krajina
A korábbi Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök tárgyában Hágában ítélkező ad hoc törvényszék a múlt pénteken 24 évi börtönre ítélte az 55 éves Ante Gotovina tábornokot, akit a horvát nép jelentős része nemzeti hősként tisztel. Az ítélet sebet ejtett a horvátok nemzeti mítoszán, miszerint a szerb agresszorok és a horvát honvédők által elkövetett cselekmények nem mérhetők azonos mércével. Mert ha igen, akkor bűnös és áldozat egyforma megítélés alá eshet, ami elfogadhatatlan. Még Jadranka Kosor miniszterelnöknek is. ACZÉL ENDRE írása.
Én láttam Gotovina tábornok és társai keze nyomát. Úgy esett, hogy két évvel a „knini Krajina” felszabadítása, azaz a Vihar hadművelet után néhány kollégámmal Split felé tartottunk. A főúton rozsdás tábla hirdette, hogy erre kell kanyarodni Knin s rajta keresztül a kikötőváros irányába. Jobbra fordultunk, csak azért, hogy életünk leglidércesebb 30 kilométeres útját tegyük meg. Életnek, embernek, járműnek semmi nyomát nem leltük. Láttunk viszont az út mentén lerombolt, felégetett, gazzal benőtt házakat, amelyek előtt még asztalok álltak, rajtuk edényekkel és ételmaradványokkal. Akik itt éltek, nyomban megértettük, nagyon gyorsan távozhattak. Helyi szerb családok voltak...
A Vihar előtt, amelyet Gotovina tábornok vezényelt, Knin városát és más településeket is ideértve kétszázezer szerb élt. Amikor 1995. augusztus 4-én hajnalban híre ment, hogy Gotovina csapatai elindultak a Krajinai Szerb Köztársaság (fővárosa: Knin) felé, az itt élők a horvátok bosszújától tartva menekülni kezdtek. Összepakoltak, és kocsikra, traktorokra raktak mindent, amit nélkülözhetetlennek véltek, és elindultak a szomszédos Bosznia szerbek lakta és ellenőrizte területei felé, majd onnan tovább Szerbiába.
Megrázó képek tucatjai őrzik a sok kilométeres menekültoszlopok emlékét. Csak az öregek és a mozdulni képtelenek maradtak hátra. Közülük százakra szörnyű sors vált, amikor a bosszúszomjas horvátok bevonultak. Halál, kínzás, üldözés, deportálás, házaik felégetése. Az etnikai tisztogatás olyan tökéletesre sikeredett, hogy a knini Krajina területén szerbek alig maradtak – ha maradtak egyáltalán.
A hódító étvágya
Csakhogy az első nagy etnikai tisztogatást a Jugoszláv Néphadsereg támogatását élvező krajinai szerb szabadcsapatok hajtották végre, nyomban azután, hogy Horvátország 1991 májusában kikiáltotta függetlenségét. A szerbek a horvát államterület harmadát helyezték saját ellenőrzésük alá, s elkezdték a horvátok módszeres kiűzését. Többségben egyébként csak a knini Krajinában voltak. Ennek az ocsmány hadműveletnek a hágai adatok szerint százhetvenezer horvát nemzetiségű, egykor jugoszláv állampolgárnak minősülő ember esett áldozatul.
Az eredetileg Speciális Közigazgatási Övezetként működő szerb krajinák idővel (senki által el nem ismert) köztársasággá (RSK – Republika Srpska Krajina) alakultak, ahol a népességarányok nem betelepítés, hanem kiűzés folytán több mint drámai módon megváltoztak. A krajinákban 1991-ben a szerbek 52,3 százalékos többséget alkottak; ez a szám négy évvel később 88-ra emelkedett. Noha ugyanebben az időben a jugoszláv néphadsereg kivonult Horvátországból, és az RSK Bosznia felől csak folyamatos fegyverutánpótlást kapott, minden, az ENSZ által kikényszerített fegyvernyugvás dacára sem hagyott fel a területszerző agresszióval.
Birodalmi álmok
A háború sok-sok epizódja közül kiemelkedik a vukovári, ahol a szerbek vezetésével kirívó kegyetlenséggel bántak el a masszívan horvát többségű város lakosságával. (Ennek folyományait egy újságíró-küldöttség tagjaként és az RSK vendégeként ugyancsak volt módom látni, mert a krajinai vezetők valamilyen mazochista szenvedélytől vezettetve megmutatták nekünk a lerombolt és – a kocsmákat leszámítva – nehezen újjáéledő várost.)
Amikor jóval később a hágai büntetőbíróság vádat emelt a krajinai szerb vezetők ellen, megállapította, hogy bűnszövetkezetben törekedtek a krajinák horvát és más, nem szerb lakosainak erőszakos eltávolítására, éspedig abban a reményben, hogy az ilyenformán megtisztított terület része lesz a majdani Nagy-Szerbiának, Miloševiæ álmának.
1995-re, nem utolsósorban amerikai kiképzők támogatásával, az önálló horvát hadsereg nagy mértékben megerősödött. További fejlemény volt, hogy Miloševiæ szerb elnök lényegében lemondott a horvátországi krajinákról, és minden erejét a boszniai területhódítások megőrzésére koncentrálta. Így aztán a szabadcsapatokból és paramilitáris meg rendőri erőkből álló, nehéztüzérséggel sem rendelkező krajinai szerb hatalom gyakorlatilag négy nap alatt összeomlott a százezer katonát mozgósító horvát roham, a Vihar súlya alatt.
A győzelem révületében Franjo Tudjman elnök egy katonai tanácskozáson kijelentette: „A demográfiai problémákat katonai eszközökkel kell megoldani.” Ehhez szolgáltak illusztrációként a krajinákban – mindenekelőtt a kniniben – elkövetett atrocitások. Carl Bildt, az Európai Uniónak a volt Jugoszláviába küldött különmegbízottja három nappal a Vihar után kijelentette: „Ez volt a leghatékonyabb etnikai tisztogatás, amelyet a Balkánon végrehajtottak.” Mivelhogy a horvátok forma szerint egy ENSZ menedzselte tűzszünetet sértettek meg, sajnálkozott a német és az amerikai külügyminiszter is, de mindketten találtak mentséget Tudjmannak: az egész régiót beborító szerb agressziók sorozatát.
A krajinai szerb vezetőket a hágai bíróság sokkal korábban helyezte vád alá és ítélte el, mint a Vihar horvát tábornokait, élükön Gotovinával. Milan Martiæ például 35 évet kapott. Ami pedig a múlt héten elítélt horvátokat illeti, esetükben a büntető bíróság hű maradt önmagához: ugyancsak bűnszövetkezetben elkövetett gyilkosságokkal, a szerb közösségek lerombolásával, megsemmisítésével vádolta meg, majd nyilvánította bűnösnek Gotovináékat.
A légióból a csúcsra
Az ítélet Horvátországban tömegeket fordított szembe az Európai Unióval, holott a hágai bíróság az ENSZ intézménye. Tény, hogy az EU az elvileg idén júniusban lezárható horvát csatlakozási tárgyalásokat még 2005-ben azért függesztette fel, mert nem találta elégségesnek Zágráb közreműködését Gotovináék kézre kerítésében. Brüsszelt az sem nyugtatta meg, hogy Mesiæ horvát elnök 2000-ben kényszernyugdíjazta a saját viselt dolgairól nyilatkozni nem akaró Gotovinát. Idővel aztán valami „fordult”, mert a 2001-ben, perbe fogása után eltűnt tábornokot Spanyolországban, a Kanári-szigeteken, és nem odahaza fogták le, de gyanítható, hogy a tipp a horvát biztonsági szolgálat embereitől jött. Akik addig éppúgy őrizték titkukat az álnéven, hamis útlevéllel bujkáló honfitársukról – a francia idegenlégió egykori törzsőrmesteréről, a rablás és zsarolás miatt Párizsban elítélt gengszterről, közép-amerikai fegyveres klánok kiképzőjéről, a francia és a horvát szélsőjobb kedvencéről, aki a szerbellenes háborúban a tábornoki rangig katapultálta magát –, mint szerb kollégáik a máig elő nem került srebrenicai hóhért, Ratko Mladiæot.
