Minden évben ellopják a világ vízkészletének a felét

2020. augusztus 27., 14:27

Szerző:

Amíg a büntetés nem elég elrettentő, folytatódik a vízlopás.

A világ vízkészleteinek 30-50 százalékát minden évben ellopják, főleg a mezőgazdasági érdekek miatt a farmerek – állapította meg egy új, nemzetközi kutatás, amelyet az ausztrál Adelaide-i Egyetem kutatói vezettek, és amelyet a The Guardian ismertetett. A Nature Sustainabilityben megjelent kutatáshoz három esettanulmányt készítettek, az ausztrál gyapotmezőket, az amerikai kender-, és a spanyol eperültetvényeket vizsgálták.

Adam Loch, a tanulmány vezető szerzője szerint nehezítette a munkájukat, hogy a fejlődő országokból sokszor ezekről a tevékenységekről nem is tudnak adatot szerezni, de hangsúlyozta: a gazdag országokban is lopnak a vízkészletekből.

„Ha a gazdálkodók motiváltak abban, hogy lopják a vizet, mert kevés van belőle, a terményeiket pedig öntözniük kell, hogy megmaradjanak, és amíg a víz ára magasabb, mint a lopásáért kiszabott büntetés összege, nos addig igen, lopni fogják a vizet” – tette hozzá a kutató, mit értenek intézményi keret alatt. (hvg.hu)