Villámgyorsan terjed a „halálzóna”

A túlhalászás, a halak életterének tönkretétele, az algásodás mellett az oxigénhiány is egyre nagyobb szerepet játszik a tengerek környezeti katasztrófájában. Erről ír a híres Science szaklapra hivatkozva a Spiegel magazin legújabb száma

Először a harmincas években szóltak arról a tudósítások, hogy a Keleti-tengeren megjelent egy ún. „halálzóna”. A probléma a hatvanas években terjedt tovább: akkor kezdődött a műtrágyák tömegesebb felhasználása a mezőgazdaságban, így a folyók olyan tápanyagokat kezdek a tengerbe hordani, mint a nitrogén, vagy a foszfát.

Két tudós, Robert Diaz a Virginiai Tengeri Tudományok Intézetén és Rutger Rosenberg a svéd Göteborgi Egyetemen tíz éve elemzik azokat a tanulmányokat és adatokat, amelyek rendelkezésünkre állnak az oxigénhiányos tengeri területekről.

1995-ben 305 tengeri régió szenvedett oxigénhiányban, manapság ez a szám 400 felett van. A hatvanas évek óta majdnem minden évtizedben megduplázódott a halálzónák száma, közölte a két tudós. Néhány napja egy újabb, gigantikus terület jelent meg a Mexikói-öbölben, köszönhetően a nagy esőzéseknek.

A halálzónák területe globálisan körülbelül 245 ezer négyzetkilométer, ami Németország területének kétharmadát jelenti. (Tehát nagyobb, mint Magyarország területe…) Összehasonlításul: a legnagyobb korallzátony Ausztráliánál 230 ezer négyzetkilométer nagyságú.

Túl későn fedezték fel

Az oxigénhiány magyarázata egyszerű: a tengerbe hordott tápanyagok az algák növekedésével jár. Az elhalt algákat baktériumok bontják le, amelyhez oxigén szükségeltetik. Emiatt a víz oxigénszinjte csökken. Ennek következményeképpen nő a tengeri élővilág pusztulása. Gyakran csak akkor veszik észre a halálzónát, amikor a halászok már nem találnak élő halat a tengerben. Norvégiában akkor kezdték el komolyan venni a tudósok figyelmeztetését, amikor egy egész iparág tönkrement: összeomlott a kalapácshal-piac, hiszen kipusztultak a halak.