Vigalom a szivárvány jegyében
Reggelre nyoma sem volt az előző délután lármás vigasságának: a Város szorgos alkalmazottai eltüntették az összes szemetet, amivel a százezres tömeg jelenléte óhatatlanul jár. Ennyien dacoltak az idén is a hőséggel, s vettek részt felvonulóként, avagy egyszerűen csak bámészkodva a 14. bécsi Szivárványparádén. Itt sem mindenki kedveli a nem mindig ízlésesen öltözött – vetkőzött – résztvevőket, akik másságukat, vagy a melegek iránti rokonszenvüket óhajtottak minél feltűnőbben megmutatni, ám a rendezvény a nagy többség toleranciáját élvezi. Akinek más az ízlése, otthon marad.
Harsány színűre pingált kék-két Büszkeség fiú és Büszkeség lány vezette most is a menetet. Az elnevezés a Másság felvállalására vonatkozik, személy szerint azonban az elől vonulók annak örvendezhettek, hogy annyi jelentkező közül őket választották erre a látványos feladatra, díjazva ezzel body painting mesterük tudományát is. A résztvevők fantáziája az idén is minden képzeletet felülmúlt, nehéz lenne kiválasztani a legnagyobb figyelmet keltő maskarát, vagy a legmeghökkentőbbet a méltóságteljes lassúsággal és dübörgő zenekísérettel vonuló teherautók platóján látható élőképek közül.
Az évek alatt kialakult a parádé szigorú szabályzata: bár gyalogosan és kerékpárral előzetes jelentkezés nélkül is lehet csatlakozni, ám a motoros járműveknek „nevezniük” kell, plusz befizetni a mérettől függő 230 illetve 380 euró részvételi díjat. Számuk kötött, ha betelik a „kvóta” nincs már lehetőség a további jelentkezők fogadására. Ezzel korlátozzák a felvonulás időtartamát, no meg a Ring környékét károsító kipufogógázok mennyiségét.
Az idei Szivárványparádé ugyan nem kerek számú, ám több jubileumot ünnepelt. Bécsben harminc éve alakult a homoszexuálisok jogaiért küzdő szervezet, a Hosi, amely a felvonulást is rendezi. Az egyenjogúságért folytatott nemzetközi harc kezdete pedig éppen negyven évvel ezelőttre tehető: akkor, 1969. június végén rohamozta meg a rendőrség razzia címén a new yorki Christopher streeten a Stonewall Innt, a melegek és transzvesztiták kedvelt találkozóhelyét azzal az ürüggyel, hogy ott illegálisan alkoholt mérnek.
Az idén nem a Hofburg előtti Heldenplatz, hanem a Schwarzenbergplatz volt a záró nagygyűlés helyszíne. A nagy össznépi bulin ismert zenekarok és énekesek szórakoztatták a közönséget – a környék lakói jó sokáig hallhatták a hangazavart. Az eredeti cél a melegek jogainak követelése, aki azonban végignézi a menetet és a záróünnepséget, inkább a vidámságot látja, azt, hogy itt mindenki remekül szórakozik. Mintha ez a nap csakis arról szólna, hogy az élet szép, mert színes és sokféle.
A résztvevő több tucat szervezet nevét hatalmas betűkkel hirdették a teherautók, a gyalogosok plakátjai. Az idén is itt voltak a magyarok, akik bizonyára mindennél jobban élvezték ezt a kötetlen, félelem és indulat nélküli vidámságot. Nem mintha nem lenne ilyenkor fokozott rendőri jelenlét: az ő dolguk azonban inkább a segítségnyújtás annak, aki mégis csak átmenne a Ring egyik oldaláról a másikra, vagy esetleg a hőségben rosszul lesz. Incidenstől, támadástól nem tart senki. Bécs megszokta a másságot, s az is tudott, hogy ez nem csak a ma jelensége, bár beszélni róla sokáig nem volt divat.
Sokáig büntették
Sőt. Ausztriában a homoszexualitást 1971-ig törvény tiltotta. Miután a tilalom megszűnt, még mindig magasabb korhatár volt érvényben az azonos neműek szexuális kapcsolataira, mint a heteroszexuálisokéra. Ezt a hírhedt 209-es paragrafust 2002-ben törölték el. Addig büntetés járt, ha egy 19 évesnél idősebb férfi nemi kapcsolatot létesített 18 évesnél fiatalabb fiúval, miközben a korhatár férfi-nő, illetve nő és nő viszonylatában 14 esztendő volt. 2002 óta minden fiatal egyenlő a törvény előtt: a korhatár egységesen 14 év, az ennél fiatalabbakkal létesített nemi kapcsolat büntetést von maga után. A 18 év alatti - akár önkéntes - homoszexuális kapcsolat büntethetőségének törlésével egyidejűleg egy másik paragrafust értelemszerűen kiterjesztettek: védelem illeti a 14 és 16 év közöttieket a szexuális zaklatókkal szemben - ugyancsak függetlenül attól milyen neműek az érintettek.
Teljesítetlen követelés maradt mostanra is. Ausztriában nem köthetnek azonos neműek törvényesen házasságot – nem úgy, mint Hollandiában, Belgiumban, Spanyolországban, Norvégiában, Svédországban. Még mindig csak ígéret az élettársi kapcsolat törvényesítése, pedig erre évek óta várnak közös háztartásban élő, vagy összeköltözésre készülő egynemű párok. Prominenseik, köztük ismert színészek, nem győzik hangsúlyozni, hogy egy magát felvilágosultnak tekintő kormány nem tagadhat meg alapvető emberi jogokat a lakosság ténylegesen létező, sok tíz – ha ugyan nem százezres csoportjától. Ez volt az idei Szivárványparádén is a legtöbbször hangoztatott követelés.
Nagyobb a tolerancia
A társadalom viszont egyre megértőbb. Összefügghet ezzel, hogy sokan vállalják nyilvánosan homoszexualitásukat. A népszerű színész, Alfons Haider e lépése megtétele után elmondta: nagy megkönnyebbülés volt számára, hiszen végre nem kell bujkálnia élettársával. Ő fogalmazta meg azt is, hogy az oly sokat hangoztatott demokrácia és a liberalizmus nem több puszta látszatnál, amíg az egyneműek házasságát nem rögzíti törvény. Az élettársi kapcsolat elismerését a kormány egyébként az év végéig ígéri.
A témát időközben az idegenforgalom is felfedezte. Nevezetesen azt, hogy a régmúlt idők nagyjai, uralkodók, hercegek, bárók, művészek között ugyancsak nagy számban voltak olyanok, akik csakis saját nembeliek iránt éreztek vonzalmat. A történelemkönyvek ugyan diszkréten kerülik ennek említését, ma már azonban nyílt titok, ki mindenki tartozott e népes csoporthoz. Idegenvezetők kalauzolnak a nevezetes
helyszínekre. Köztük Bécs legszebb férfi hátsójához, amellyel a Donnerbrunnen szökőkút egyik szoboralakja dicsekedhet.
