Elismerte a vereséget – visszavonultak az ukrán csapatok

Az ukrán védelmi erők emberéletek megmentése és a hadműveleti helyzet javítása érdekében visszavonultak a Donyeck mellett fekvő Avgyijivka Zenit elnevezésű állásából a város délkeleti külterületére – jelentette be pénteken Olekszandr Tarnavszkij, a délkelet-ukrajnai szektorban (Tavria) szolgálatot teljesítő ukrán csapatok parancsnoka.

2024. február 16., 19:54

Szerző:

A katonai vezető hozzátette: az ukrán erők jelenleg csapatokat csoportosítanak át, és erősítik az alegységeiket. Szavai szerint több hónapos szembenállás után született meg a döntés a visszavonulásról.

„Ezt a pozíciót mindaddig megtartottuk, amíg lehetővé tette az ellenség hatékony megfékezését és megsemmisítését. Taktikailag ennek az állásnak az elfoglalása nem biztosít stratégiai előnyt az ellenségnek, és nem változtat a helyzeten az avgyijivkai védelmi műveleten belül. Jelenleg folyik a csapatok átcsoportosítása, az utánpótlás és az alegységek új pozíciókba rendezése. Tervben van az alegységek megerősítése” – fűzte hozzá.

Nem bírják a nyomást az ukránok

Az avgyijivkai szektorban harcoló harmadik ukrán önálló rohamdandár a Facebookon közölte, hogy legalább 15 ezer orosz katona harcol ellenük ezen a frontszakaszon, s az oroszok veszteségei ellenére továbbra is rendkívül nehéz a helyzet.

„Dandárunk súlyos vereséget mért az orosz fegyveres erők 74. és 114. önálló gépesített lövész dandárjaira” 

– írták hozzátéve, hogy becslések szerint mintegy 4200 orosz katona halt meg, vagy szenvedett sérüléseket.

Az ukrán rohamdandár a Telegramon arról is hírt adott, hogy az orosz hadsereg foszfor tartalmú bombákat vet be az Avgyijivkát védő ukrán csapatok ellen. Olekszandr Borgyin, a dandár szóvivője egy tévéműsorban azt mondta, hogy 250 kilogramm és fél tonna súlyú légibombákat dobnak le naponta legalább ötvenszer. A dandár közlése szerint a foszforos bombáktól üzemanyagtartályok gyulladtak ki, és sűrű, mérgező füstben áll a város kokszgyára.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, az orosz hadsereg Avgyijivka elfoglalására tett kísérletével kapcsolatban leszögezte: a katonai vezetéstől mindenekelőtt az ukrán katonák életének megmentését követeli meg. „Emlékszünk arra, mit tesz Oroszország városainkkal és falvainkkal: addig nem nyugszanak, amíg teljesen el nem pusztítanak minden élőlényt, ami ott van. Embereink, katonáink hősiesen védik a stratégiai létesítményeket, és azokat a logisztikai útvonalakat, amelyeken előretörhet az ellenség” – fogalmazott, kiemelte: „a hadseregünk a legfontosabb, amink van, ezért a lehető legkisebb emberveszteségre kell törekednünk”.

Andrij Kosztyin ukrán főügyész pénteken újságíróknak kijelentette, hogy Oroszország legalább 24 darab, Észak-Koreában gyártott ballisztikus rakétát vetett be eddig Ukrajna ellen. Szavai szerint a 2023. december 30. és 2024. február 7. közötti időszakban az oroszok legalább 12 támadást intéztek Ukrajna hét régiója – köztük a főváros, Kijev – ellen ilyen típusú rakétával.

„Ezekben a támadásokban 14 civil vesztette életét, és több mint 70 ember sebesült meg”

 – hangsúlyozta a főügyész.

A hadifoglyokkal való bánásmódért felelős koordinációs központ a Telegramon nyilvánosságra hozta, hogy újabb 58 elesett ukrán katona holttestét szállították haza.

Az ukrán vezérkar pénteki harctéri helyzetjelentésében kiemelte, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 400 ezret. Az ukrán erők előző nap megsemmisítettek egyebek mellett 23 orosz harckocsit és 21 tüzérségi rendszert.

Leváltotta a népszerű parancsnokot

Ahogyan arról beszámoltunk, Volodimir Zelenszkij február elején leváltotta a katonák körében és a hátországban is rendkívül népszerű főparancsnokot, Valerij Zaluzsnijt.

Zelenszkij a bejegyzésében – amelyhez egy Zaluzsnijjal készült közös képet csatolt – azt írta: „Megköszöntem neki Ukrajna védelmét az elmúlt két évben. Azt is megbeszéltük, hogy ki kerülhet Ukrajna fegyveres erőinek megújított vezetésébe.” Az elnök hozzátette, találkozójukon azt javasolta, hogy Zaluzsnij „maradjon a csapat tagja”.

Mint arról hónap elején beszámoltunk: több híresztelés is azt állította, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elbocsátotta az ukrán vezérkari főnököt. Az ukrán katonák kiakadtak és szerintük jobb lenne, ha rájuk bíznák a háborút és Zelenszkij nem veszélyeztetné az állambiztonságot. Mint kiderült, a múlt idő nem bizonyult igaznak, az elnök viszont már döntött Zaluzsnij elbocsátásáról, csak az időpont volt kérdéses. Sőt, az Euronews arról értesült, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a teljes ukrán vezetés cseréjét fontolgatja.

Arról is írtunk, hogy az elnök döntése megosztja a fronton harcolókat: A KyivPostnak nyilatkozó katonák szerint az ukrán elnök – esetleges Zaluzsnyij leváltási terveivel – a nemzetbiztonság elé helyezi saját és kormánya népszerűségét a választók körében. Valerij Zaluzsnij ukrán katonai parancsnok támogatása közel általános a katonák körében, és Volodimir Zelenszkij elnök esetleges terve a leváltására, ha létezik, veszélyes a nemzetbiztonságra és a háborús erőfeszítésekre – közölték a megkérdezett katonák.

(Kiemelt kép: Ukrán katonák D20-as tarackkal Donyeck megyében, 2024. február 14-én. Míg a drónok fontos szerepet játszanak az Oroszország és Ukrajna között zajló háborúban, mindkét fél továbbra is tüzérségi tűzzel támadja egymást. Jose Colon/Anadolu
JOSE COLON / ANADOLU / Anadolu az AFP-n keresztül)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).