Van egy település, ami elérte a százszázalékos átoltottságot

A harmadik oltás felvételére pedig nyílt napot szerveznek.

2021. november 30., 18:54

Szerző:

A szicíliai Taorminától mintegy 20 kilométerre lévő Roccafiorita falu mind a 184 lakosát beoltották koronavírus ellen, ezzel a falu elérte a százszázalékos átoltottságot – írja az Euronews. Más falukban élő oltatlanok pedig nem léphetnek be dolgozni sem a legkisebb szicíliai településre. 

„Minden bejáró munkavállaló, a polgári védelem önkéntesei vagy a közmunkások is be vannak oltva, hiszen hiába oltanák be a lakosságot, ha a falun kívülről érkezők nem kapnák meg a vakcinát”

– mondta el Carmenlo Concetto Orlando a település polgármestere. 

Roccafioritában a járvány kezdete óta mindössze egy koronavírus-fertőzöttet regisztráltak – még tavaly márciusban. A harmadik oltás felvételére december 10-ére „nyílt napot” terveznek.

(Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock)