Van egy ország, ahol mindenkit beoltanak, aki elmúlt két éves

A lakosság hetven százalékát már be is oltották.

2021. november 8., 06:05

Szerző:

Venezuelában elkezdik oltani a koronavírus ellen a két évnél idősebb gyerekeket is – jelentette be Nicolás Maduro államfő vasárnap.

Maduro egy helyi tévének nyilatkozva közölte, hogy

az ország lakosságának hetven százalékát már beoltották,

megkezdődik a két évnél idősebb gyerekek oltása is, írja az MTI.

A tervek szerint november 30-ig nyolcvan százalékra nő a beoltottak száma, az év végéig pedig a lakosság kilencven százaléka átesik az immunizáción.

Az egészségügyi minisztérium összesítése szerint a járvány kezdete óta

a közel 25 milliós latin-amerikai országban 412 ezer ember kapta el a koronavírust, és 4955-en haltak bele a fertőzés okozta betegségek szövődményeibe.

Venezuela Oroszországtól, Kínától és Kubától kap oltásokat. Kuba vasárnap több mint 1,6 millió adagot szállított Venezuelának a saját fejlesztésű Abdala nevű oltásból, amely három adag beadása után 92,28 százalékos hatékonyságot mutat.

(Kiemelt kép: Egy egészségügyi dolgozó előkészít egy adagot a kínai Sinopharm cégben gyártott vakcinából a Covid-19 elleni védőoltási napon a város nyugati részén lévő középiskolában, a venezuelai Caracasban 2021. október 29-én. Fotó: Javier Campos / NurPhoto / NurPhoto via AFP)