Van amiben a nyugat felé húz Erdoğan szíve, még Putyint is visszautasította
Erdoğan pontosan elmondta, hogyan áll az antitestekkel, Putyin pedig azt közölte, neki „sok” van.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azt javasolta Recep Tayyip Erdoğan török államfőnek, hogy inkább az orosz Szputnyik V vakcinából kérje a második adag oltást. Erdogan viszont már megkapta mindkét Pfizer vakcinát.
A két vezető egyébként Szocsiban találkozott az orosz elnök rezidenciáján, Putyin pedig annak apropóján promózta az orosz oltást, hogy kontaktszemély volt, és két hétre karanténba kellett vonulnia, de mint a találkozón elmondta, nem fertőződött meg, pedig szinte egy egész napot töltött egy koronavírusos tanácsadóval. Az orosz elnök a Szputnyiknak tudta be az egészségét.
„Sok antitesteim van” – mondta Putyin Erdogannak, majd így folytatta: „A következő alkalommal, amikor újra be kell oltania magát, a Szputnyikot vegye fel”. A török elnök ekkor felvilágosította Putyint azt oltásaival kapcsolatban, aki még így sem hagyta annyiban a dolgot, mert szerinte a „Szputnyik jobb”. „Akkor legközelebb” – tette hozzá az orosz vezető.
Azt nem tudni, hogy Putyin mennyire győzte meg a török elnököt, de a hazaikat eddig nem igazán sikerült. Bár már négy orosz oltóanyag is létezik, a Gogov honlapján közzétett adatok azt mutatják, hogy az orosz lakosságnak eddig csak 28,8 százaléka kapott teljes védőoltást – írja a Jutanji list. Az ország június óta küzd a delta variáns miatti járványhullámmal, jelenleg Oroszország számít a világjárvány által leginkább sújtott európai országnak. Szerdán újabb halálozási rekordot jelentettek be, egyetlen nap alatt 857-en vesztették életüket Oroszországban.
(Kiemelt kép: MTI/AP/TASZSZ/Szergei Bobiljev)