Váltások a nemzetközi szervezetekben
Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter bejelentette, hogy tárcája lecseréli a Velencei Bizottság lengyel tagjait. Mint ismeretes az EU ezen szervezete hosszasan vizsgálódott az októberben megválasztott kormány centralizáló, elsősorban az alkotmánybíróság jogkörét korlátozó tevékenysége miatt, és jelentését a PiS vezette kormány máig nem hozta nyilvánosságra.
A Velencei Bizottságnak olyan neves lengyel tagja volt , mint Hanna Suchocka egykori konzervatív lengyel kormányfő, nemzetközileg is elismert jogász, a poznani Mickiewicz Egyetem professzora, aki 1997-2000 között igazságügyi miniszter és legfőbb ügyész, 2001-2013 között a Lengyel Köztársaság vatikáni nagykövete, 2015-2016-ban a VB első elnökhelyettese. Krzysztof Drzewicki Suhocka első helyettese.
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a Velencei Bizottság tagjait nem visszahívják, hanem lejár a mandátumuk. (Ezt a mandátumot meg lehetett volna hosszabbítani.) Az egyik lengyel rádiónak adott interjújában a lengyel diplomácia vezetője kiemelte, hogy a Velencei Bizottság tagjai nem mondhatnak véleményt saját országuk ügyeiről.
Megerősítette azt is, hogy Lengyelországot Boguslaw Banaszak és Mariusz Muszynski professzor fogják képviselni.
.
Banaszak professzor egyike azon vélemények képviselőjének, amely szerint az alkotmánybíróság nem dönthet az alkotmánybíróságról szóló jogszabály nélkül. Muszynski professzort a jelenlegi hivatali idejére az alkotmánybíróságba már a PiS köreiből nevezte ki ez a kormány – az alkotmánybíróság elnöke, Rzeplinski professzor azonban nem engedi dönteni. Muszynski ellentmondásos Twitter bejegyzéseiről is elhíresült, amelyekben állítólagosan „németül hangzó” nevű képviselőket nevezett meg egy ellenzéki párt soraiban.