Üzlet az ördöggel – Vég nélküli háború Afganisztánban

Donald Trump év eleji hagyományos elnöki beszédében azt mondta, hogy a „nagy nemzetek nem harcolnak végtelen háborúkat”. Ennek ellenére elnökségének elején növelte az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok létszámát, majd 2018 decemberében csökkentette. A Pentagon valószínűleg fél attól, hogy a kivonulásnak hasonló következményei lehetnek, mint az irakinak, ezért nem is beszélnek róla a maga teljességében. Különösen most, hogy az Iránnal való viszony eldurvulóban van, jól jönnek a katonai bázisok a szomszédban. Trump azzal kampányolt ugyan, hogy véget vet az értelmetlen külföldi háborúknak, de hasonlóan Barack Obamához, ő sem tudott véget vetni a lassan két évtizede tartó hadjáratnak. Az afgán háború mindig is megnyerhetetlen volt, a falon ott volt az írás, csak az amerikai tábornokok nem olvasták el.

A Közép- és Dél-Ázsia határán lévő kopár hegyvidékeket már sok nagyhatalom próbálta elfoglalni. A 19. században az orosz és az angol birodalmak egymással versengve igyekeztek megszerezni a területet. A britek háromszor kísérelték meg a hatalmuk alá hajtani a törzsek uralta államot, de nem tudták kiterjeszteni a lakosságra a törvényeiket. Az első világháború után hivatalosan is függetlenné váló ország sosem tudott egységes lenni, ugyanis tizennégy, sokszor ellenséges etnikum népesítette be a száraz és barátságtalan vidéket.

A 20. század közepén a politikai vezetés próbált reformokat végrehajtani, de a hagyományos, törzsi alapú társadalom fellázadt ellene. Az ország két legnagyobb etnikuma a pastu, amelyből a tálibok jönnek, és a tádzsik, akiknek anyaországa az északi szomszéd, a Szovjetunió egyik volt állama. A mai zavaros helyzethez vezető események lényegében a hetvenes években kezdődtek. A baloldali vezetés behívta a szovjet csapatokat, de azok felkészületlenek voltak erre az országra. Másrészt ott voltak a rendkívül szívós mudzsahedek, a szélsőséges iszlamista harcosok. E két tényező katasztrofálissá tette a Szovjetunió beavatkozását. Ráadásul az Egyesült Államok pénzelte és fegyverezte is az iszlamista ellenállást, ettől még nehezebb dolguk volt a rosszul felszerelt, kiképzetlen orosz csapatoknak. Az 1989-es kivonulás után Afganisztánt nagyrészt hadurak osztották fel maguk között.

A kilencvenes évek elején az ellenállásból harci és a pakisztáni vallási iskolákból ideológiai muníciót hozva megalakult a tálib mozgalom, és vele párhuzamosan az Al-Káida. A tálibok vezetője Mohammed Omar molla volt, aki 1997-ben sikeresen elfoglalta Kabult, és kormányt alakított. Az Egyesült Államokban ebben az időben jöttek rá, hogy az általuk támogatott csoportok szoros kapcsolatban vannak az Al-Káidával. Az amerikaiak kénytelenek voltak szembenézni azzal, hogy akiket egy évtizeddel korábban még pénzeltek és felfegyvereztek, azok 1998-ban fatvában, vallásjogi állásfoglalásban hirdettek harcot ellenük.

Hiába látszott azonban egyértelmű összefüggés a tálib mozgalom és az amerikai célpontokat támadó Al-Káida között, Bill Clinton akkori elnök nem akart belekeveredni egy ázsiai háborúba. 2001. szeptember 11. után persze az amerikai vezetés pontosan tudta, hol keresse a felelősöket. Október 7-én, néhány héttel a World Trade Center elleni támadás után elkezdték bombázni a tálibokat. Az amerikai csapatok az ENSZ BT támogatásával, tádzsik és üzbég harcosokból álló csapatok segítségével december elejére elfoglalták egész Afganisztánt.

A korai siker után George W. Bush elnök és környezete azt hitte, beköszöntött a béke, és bevezetheti Afganisztánban a nyugati demokráciát. De hiába az amerikai keretek, a dollármilliárdos támogatások, a mesterségesen megalkotott intézményrendszer, ahogy az angoloknak sem ment százötven évvel korábban, az amerikaiak sem tudták átalakítani Afganisztánt. Az afgánok nem akartak demokráciát, és erős elnöki rendszert hoztak létre, amely viszont képtelen volt a törzseket a saját oldalára állítani. Az amerikaiak milliókat öltek az afgán kormányerők kiképzésébe és felfegyverezésébe, de az évek során kiderült, hogy légierejük és földi csapataik támogatása nélkül az afgánok nem partiképesek a tálibokkal, akik közben teljesen újraszerveződtek.

A kudarc egyik oka, hogy az amerikai vezetés nem vette figyelembe Pakisztánt. A tálibok innen hozták az ideológiát, és az itteni titkosszolgálat látta el őket fegyverrel és pénzzel, majd el is tűrte őket, amikor ide menekültek a katonai csapások elől. Furcsa, kettős viszony van a tálibok és a pakisztáni kormány között. Bár utóbbi mindig tagadja, a gyakorlatban támogatja őket. Többek között ez volt az oka annak, hogy Obama drónháborút folytatott az ország ellen.

A Nyugat-ellenes pakisztáni társadalom a legtöbbször civileket eltaláló csapásoktól csak még ellenségesebb lett. Többek között ezért is élhetett Oszáma bin Láden egy nagy pakisztáni városban anélkül, hogy bárki közölte volna ezt az amerikaiakkal. Pakisztán nélkül a tálibokat nem lehet felszámolni, viszont úgy tűnik, az Egyesült Államok vezetése végleg feladta, hogy Pakisztánt megnyerje magának. A Trump-adminisztráció a terror támogatására hivatkozva 2018 szeptemberében visszavont egy 300 millió dolláros katonai segélycsomagot. Ez egyértelművé tette, hogy nem akarják Pakisztánt figyelembe venni az afganisztáni helyzet megoldásában.

A tálibok elsődleges pénzforrása továbbra is az ópiumkereskedelem. A Time adatai szerint a világ ópiumkereskedelmének 85 százalékát uralják. Az illegális szállítási vonalak a Moszkvával nem túl barátságos Üzbegisztánon keresztül húzódnak, amelynek hosszú, nagyrészt őrizetlen határa van Oroszországgal. Az oroszok számára a hosszú szárazföldi határok, amelyeket a szovjet időkben értelemszerűen nem őriztek, általában sok problémát okoznak, így például a csecsen terroristák is hasonló módon jutnak be az országba.

Az Egyesült Államok mintegy utolsó dobásként 2017 végén belekezdett a Vasvihar elnevezésű akcióba, s ennek keretében a tálibok droglaboratóriumait is bombázták. Az akció azonban sokkal több pénzbe került, mint amennyi kárt okozott, így 2019 elején beszüntették. Az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo 2018 szeptemberében Zalmay Khalilzadot nevezte ki, hogy tárgyaljon a tálibokkal. Az első forduló Katarban volt, majd további ötször találkoztak, az Al Jazeera szerint legutóbb május 8-án, Dohában.

Az afgán politikai vezetés nem vesz részt a tárgyalásokon. Az amerikaiak két dologhoz ragaszkodnak, a békés és fokozatos kivonuláshoz, valamint ahhoz, hogy később az ország ne váljon a nemzetközi terror melegágyává. A tálibok viszont teljes mentességet követelnek tagjaiknak, és azt, hogy vegyék le a neveiket a körözési listákról. Ráadásul csak akkor egyeznek bele az amerikai feltételekbe, ha azok már kivonultak. Így nem igazán haladnak a tárgyalások, szinte elképzelhetetlen, hogy kimenetelük kedvező legyen az Egyesült Államok számára. Amerika, miután megpróbálta legyőzni, aztán átalakítani Afganisztánt, most épp az ördöggel kötne üzletet a békéért, mert lényegében nincs más.