Ukrajnában már 15 megyét soroltak vörös kategóriába, van olyan kórház, ahol elfogyott az orvosi oxigén

Kárpátalján az intenzív osztályon lévő betegek közül egy sincs beoltva koronavírus ellen.

2021. október 27., 14:09

Szerző:

Ukrajnában újabb hét megyével bővült a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös kategóriában lévő régiók száma, így már a megyék túlnyomó többsége, 24-ből 15 lesz ebben a kategóriában – közölte szerdán Oleh Nemcsinov kabinetminiszter.

A kormány válságstábjának döntése értelmében a hét új régióban október 30-tól lépnek életbe a kategóriára vonatkozó korlátozások. Az ide sorolt térségekben

csak azok látogathatják a mozikat, színházakat, múzeumokat, bevásárló- és szórakoztató központokat, vendéglátóipari egységeket, piacokat, edzőtermeket és uszodákat, akik megkapták a védőoltás mindkét adagját,

továbbá azok az oktatási intézmények működhetnek a szokásos módon, amelyekben az alkalmazottak száz százaléka teljes védettséggel bír.

A főváros, Kijev egyelőre maradt az eggyel alacsonyabb kockázatot jelző, narancs színű kategóriában, viszont Kijev megye – ahogyan a nyugati országrészben lévő Lviv megye is – szombattól átkerül a vörös kategóriába. Utóbbiban már készülődnek a zárlatra, a megyeszékhelyen, Lvivben (Lemberg) az őszi szünet végétől, november 1-jétől áttérnek az iskolákban a távoktatásra, és csak az óvodák lesznek nyitva.

Az UNIAN hírügynökség közben arról számolt be, hogy

a már vörös besorolásban lévő dél-ukrajnai Odessza egyik kórházában elfogyott az orvosi oxigén,

emiatt több mint 40 beteget kellett más egészségügyi intézménybe átszállítani.

Kárpátalja még a legenyhébb kockázatot jelző sárga kategóriában van, de a megyei kormányzói hivatal tájékoztatása szerint az ottani kórházak is lassan telítődnek koronavírusos betegekkel. Sajtóközleményében a hivatal kiemelte, hogy nagyon sok a súlyos beteg, aki orvosi oxigént kap vagy lélegeztetőgépre kapcsolták. A lélegeztetőgépen lévő betegek közül az orvosok tízből csak egynek az életét tudják megmenteni – közölte Anatolij Poloszkov kárpátaljai kormányzó, hozzátéve, hogy

az intenzív osztályon lévő betegek közül egy sincs beoltva koronavírus ellen.

Ukrajnában szerdára 22 574-gyel 2 825 733-ra nőtt az újonnan azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 692-vel 65 628-ra, az aktív betegeké pedig több mint tízezerrel 358 400-ra. Az elmúlt napon kimagaslóan sok, 5925 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba.

A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 7 138 082-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában, további 2 225 409-en pedig még csak az első adagot kapták meg. Kedden 291 293 embert oltottak be az országban, ez új rekordnak számít.

(Kiemelt kép: Orvosi dolgozók hordágyon visznek egy holttestet egy kórházból a hullaházba Kijevben 2021. április 9-én, mivel Ukrajnában ezen a héten rekordszámú halálesetet és kórházi kezelést regisztráltak a Covid-19 miatt.  Fotó: Szergej Szupinszkij / AFP)