Türelem

– A visegrádi együttműködés országai elutasítják a bevándorlási kvótákat, ellenzik a szorosabb integrációt, Varsó még új alapszerződést is szeretne. Gondolja, hogy mindez így, együtt sikeres politika lehet?

– Türelemre inteném önöket. Nincs miért és nincs hová rohanni, kisebb lépésekkel messzebb juthatunk. Azt semmiképpen sem hiszem, hogy a legfontosabb szerződések módosítását kieszközölhetnénk. Ez nem reális cél. Inkább azon kellene együtt gondolkodnunk, hogy miért erősödnek olyan gyorsan az euroszkeptikusok.

– Mit gondol, eredményre vezethet a menekültkvóták kategorikus elutasítása?

– Nem elég valamire nemet mondani. Valójában a gyengeség jele, ha valaki csak a folyamatos elutasításig jut el. Magam is egyetértek: nem a legjobb ötlet volt, hogy kvótákkal próbálták elkezdeni megoldani a menekültválságot az uniós intézmények. De valahogy mégis meg kell közelítenünk azt a pontot, ahol feltűnik a fény az alagút végén. És ezt együtt kell megtennünk. Azoknak tehát, akik bírálják az uniós fórumok döntéseit, alapos, komolyan vehető javaslatokkal kell előállniuk. Ezzel adósak vagyunk.

– Nyilvánvaló, hogy a magyar és a lengyel kormány elutasítja az integráció elmélyítését, nem kíván az úgynevezett mag-Európa részévé lenni. A közös visegrádi jövő tehát a periféria, egyfajta ütközőzóna az integrálódó Nyugat-Európa és Oroszország között?

– Nem vagyok híve az úgynevezett ? la carte kontinensnek, annak a többsebességes Európának, ahol egyes országok mélyebb együttműködést alakítanak ki, mások viszont kimaradnak bizonyos kooperációs formákból. Néha érdemes egy lépést hátrafelé is tenni annak érdekében, hogy azután kettőt léphessünk előre. Most ilyen pillanat van. Egyensúlyra van szükségünk, és nem arra, hogy mag-Európáról vagy perifériáról beszéljünk. A tagországok egyenlőségének vagyok elkötelezett híve. Kell hogy legyen elég türelmünk a konszenzus kikovácsolására.

– Milyen hatása lesz a Brexitnek a térségre? Cameron brit miniszterelnök erős szövetségese volt a térségben minden olyan vezetőnek, akik az együttműködés elmélyítése helyett arra törekedtek, hogy minél sekélyebb Európában éljünk, minimalizálják az integráció politikai, emberi jogi dimenzióit.

– Nem tudok mást mondani: szerintem az Európai Unió elengedhetetlen feltétele, hogy együtt kell maradnunk. A kontinens korábban sohasem tapasztalt biztonságát, békéjét és stabilitását az integrációnak köszönhetjük. Európa egysége továbbra is a feltétele annak, hogy elkerüljük a konfliktusok veszélyes kiéleződését s hogy versenyképesek maradjunk. Tény: valami fontos és rossz dolog történt. És nemcsak Nagy-Britanniáról van szó, hanem a populisták és szélsőségesek megerősödéséről is Európa-szerte. Bármerre nézünk, a legfejlettebb országokban is ott vannak. Most tehát kerülnünk kell mindent, ami tovább erősítheti őket. Nem csak azzal kell szembenéznünk, hogy egy ország a kilépett az integrációból. Használható választ kell adnunk arra a fájdalmas kérdésre is, miért távolodtunk el egyes nagy társadalmi csoportoktól. Miért lehetséges, hogy az emberek annak ellenére is hallgatnak a populistákra, hogy azok bármilyen értelmes megoldást ajánlanának a gondjainkra?

– Ön szerint miért?

– Azért, mert az európai elit elnézett a lecsúszó társadalmi csoportok feje fölött. Mert önhittek voltunk, mert azt hittük, az unió mindenható, képes megoldani a tagországok minden gondját, feloldani az összes feszültséget. Nem így van. Számos társadalomszerkezeti problémát a tagországok szintjén kell rendezni, mert csak ott lehet kezelni. Miközben az uniós szabályozás olyan területekre is benyomult, ahol nincs rá szükség, az EU intézményrendszerének kezdeményezése elmaradt ott, ahol a tagállamok egyenként eleve nem boldogulhatnak. A közös biztonságpolitika megbukott. Ez a menekültválság tanulsága. A jövőben sokkal több őszinteségre lesz szükségünk.

– Apropó őszinteség: Orbán Viktor volt a térségben az első vezető, aki nyíltan vállalta az illiberális politikát. Mostanában úgy látszik, követőkre talált a lengyel vezetésben, sőt a szlovák miniszterelnök számos kijelentése is beleillik ebben a sorba. Az illiberalizmus lenne Közép-Európa jövője?

– Nem vagyok biztos abban, hogy Orbán Viktor tényleg a liberális demokrácia ellen hadakozik.

– Tényleg?

– Tényleg. Szerintem kemény, új kihívásokkal, elsősorban a Magyarország számára különösen nagy nehézségeket okozó menekültválsággal szemben kereste a hatékony választ, és közben többek által vitatott eszközöket is alkalmazott. Legtöbben a liberális eszmék nevében támadták, mire ő azzal reagált, hogy a liberalizmus nem önmagáért való érték, illiberális rendszereknek is lehetnek fontos eredményei. De ismétlem: szerintem Orbánnak alapvetően nem az a célja, hogy a liberális demokrácia rendszerét kétségbe vonja, támadja. Vannak különböző hangsúlyok, különböző megoldások, amikor új jelenségek előtt állunk. Hiba lenne megfontolás nélkül elutasítani bármelyik álláspontot. Le kell ülnünk egy asztalhoz és kompromisszumokat kell kötni, egyetértésre jutni.

– Mit gondol Oroszország manapság növekvő befolyásáról a mi térségünkben?

– Én az embargópolitika híve vagyok, nem tűrhetjük el azt, ami Ukrajnában történt. Oroszország addig nyomul, amíg engedjük. Úgy gondolom, hogy az unió bővítésének folytatódnia kell kelet felé, és ezen az alapon kell kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekedni Moszkvával. Véleményem szerint a mi térségünkben folytatott orosz politika lényege kifejezhető egyetlen szóval, egy olyan fogalommal, ami szerintem az orosz befolyás erősítésének legfontosabb eszköze, valami, amihez az oroszok mindig is nagyon értettek: ez pedig a propaganda. Képzelje el, mennyire fél Putyin attól, hogy Moszkvában is megismétlődhetnek a kijevi Majdan tér eseményei! Oroszország tehát a gazdasági diplomáciától a közösségi médiáig minden eszközt bevet, hogy a Nyugat elleni propagandával erősíthesse befolyását a térségünkben és így is védje magát a demokrácia vírusától.

– Engedjen meg egy olyan kérdést, amely nem a néppárti agytröszt vezetőjének, hanem Szlovákia volt miniszterelnökének szól. A szlovák gazdaság növekedése az ország történetében először az ön második miniszterelnöksége idején előzte meg a magyart. Mi volt a siker titka? Talán a sokat emlegetett egykulcsos adó? De ezt a magyar kormány is bevezette, és nálunk nem hozott olyan eredményt, mint önöknél.

– Más volt a lényege. A bátorság.

– Ilyen egyszerű volna a siker receptje?

– Lényegében igen. Bátorság nélkül nincs működő reform. Mi az általunk ismert legjobb szakértőket kérdeztük meg, mit tegyünk. Ők mondták meg, hogyan lehet tartós eredményt elérni. Nélkülük nem tudtam volna. Nekem mást kellett hozzáadnom: elszántságot, eltökéltséget, hogy megvalósíthassuk, amit a szakértők tanácsoltak. Ma már könnyű beszélni a sikerről, de akkoriban nagyon fájdalmas döntéseket kellett végigvinni, néha tömeges tiltakozás ellenére, persze a tiltakozók érdekében is. Ellen kellett állni a szirénhangoknak, hogy bizonyos társadalmi csoportokat óvjunk meg a megrázkódtatásoktól. Hogy engedjünk lobbik nyomásának, a csábításnak, hogy kivételezettekből olyan klientúrát építsünk, akikre másfajta szabályok vonatkoznak. A nadrágszíj meghúzása nehéz feladat – ehhez nem titkos receptekre van szükség, hanem eltökéltségre és kemény kézre.

– Eltökéltségnek biztosan nincs híján, ön szenvedélyes hosszútávfutó, miniszterelnökként futott a New York-i, majd a budapesti maratonon. Mikor indul legközelebb a magyar fővárosban?

– Még nem tudom. Budapesten már futottam, de Rómában, Párizsban, Berlinben még nem. És nagyon vágyom arra, hogy eljussak a bostoni maratonra, hiszen ez volt a legelső városi hosszútávfutás a világon. De elárulok önnek egy igazi titkot: valójában magyar bajnok vagyok. Minden télen elindulok ugyanis a magyar veteránok fedett pályás atlétikai bajnokságán a Syma arénában. És saját korosztályomban általában meg is nyerem. Ígérem, jövőre sem adom alább.