Magyarországnak itt a vége, döntetlennel búcsúzik az Eb-től

Hősies küzdelem után Németország–Magyarország: 2–2. Percről percre tudósításunk a német–magyar meccsről. 

2021. június 23., 20:45

Szerző:

Kilenc órakor a németek ellen játszik a magyar válogatott a müncheni Allianz Arénában. Marco Rossi csapatának ez a harmadik mérkőzése a 2021-es Európa-bajnokságon. Szombaton bravúros játékot mutattak be a magyarok, 1–1-es döntetlent játszottak a franciák ellen. A szövetségi kapitány a szerda esti játék előtt bizakodóan nyilatkozott. Elárulta azt is, hogy Szalai Ádám játszani fog. A labdarúgó a szombati meccsen fejsérülés miatt kórházba került. De mint kiderült, felépült, és pályára áll. A szövetségi kapitány azt is mondta, hogy taktikai játékot fognak bemutatni, valamint felhívta arra is a figyelmet, hogy a legfontosabb, hogy fizikailag is bírni kell a játékosoknak a meccset.

22:54
A játékvezető hármas sípszavára befejeződik a mérkőzés. Németország–Magyarország: 2–2.

 
21:50
Müller próbál bejutni a kapu elé. Lepasszolta a labdát, de a lapos passzt a védők lefülelik. Újabb lehetőség Németország előtt, szöglet következik. Kroos beívelés helyett a kis szöglet mellett döntött. Kroos nem beívelte a szögletet, csak kicsiben végezte el. Négy perc a hosszabbítás.

22:48
Csere. Kleinheisert Lovrencsics váltja.

22:44
Gól! Goretzka jókor volt jó helyen, megszerezte a labdát, amit be is lőtt a jobb alsó sarokba. Az állás: 2–2. Magyarország nem jutott tovább a legjobb tizenhatba.

22:42
Löw lehívja a pályáról játékosát, Gosens helyett Musiala lép pályára.

22:38
Kimmich nem tudott a kapu elé passzolni, labdáját blokkolták.

22:34
Németország tartja a labdát, passzolgatnak, próbálják előkészíteni a támadást. Várnak a megfelelő pillanatra, hogy áttörjék a védelmet. Vérfrissítés mellett dönt Löw. Schön érkezik Sallai helyére.

22:29
Gól! Szalai ívelte be a labdát a kapu előterébe, a beadás András Schäfer fejére érkezik, Neuer mellett közelről fejelt a kapu közepébe. Az állás: 1–2. Megint vezet a magyar válogatott.

22:28
Gól! Hummels szabadult meg védőjétől és a szabadrúgásból beérkező labdát Havertz elé fejelte, aki, briliáns fejest mutatott be, a labda meg sem állt a hálóig. Ezzel a góllal az állás: 1–1.

22:25
Német szöglet. Fiola is sárgát kap.

22:24
Sallai végezte el a szabadrúgást, amely a bal kapufát találja el. Szalai sárgát kap szabálytalankodásért.

22:21
Németország játékosai értek oda a szögletre. Nem lett gól, a labda kiment az alapvonalon. Sane szabálytalankodott, a játékvezető rögzíti a tényt. Sane sárga lap!

22:18
Kleinheisler lőtte kapura a szabadrúgást a tizenhatosról, de a kapus védte a lövést.

22:17
Ilkay Gündogan meccsének vége. Kifutotta magát, itt az ideje a frissítésnek. Leon Goretzka lép pályára.

22:15
Fiola rossz ütemben lépett oda ellenfelének, a játékvezető észlelte a szabálytalanságot. Schäfer megsérült, ápolásra van szüksége, a játékvezető pedig be is engedi hozzá az egészségügyi személyzetet.

22:14
Havertz jól vette át a hozzá érkező, egyébként gyenge passzt a tizenhatoson, majd laposan megcélozta a kapu közepét. Gulácsi, bár nem helyezkedett jól, mégis védeni tudta a lövést. Karasev fújt sípjába a szabálytalanságot követően. Schäfer rántotta le ellenfelét.

22:11
Németország diktálja a játék ütemét, most éppen rövidpasszos játékkal próbálkoznak.

22:08
Gnabry cselezgetett a 16-oson belül, beadásába szépen vetődött Fiola, majd Kleinheisler ment a büntetőterület határán.

22:05
Kezdődik a második félidő. 

21:47
Vége az első félidőnek. Szalai Ádám csodafejesével (11. perc) vezet a magyar válogatott. Pillanatnyilag Magyarország a legjobb tizenhat között.

21:45
Havertz kapott remek labdát csapattársától és kapura suhintja a labdát mintegy tizenhat méterről. Nem célzott elég jól, a lövés picivel a jobb kapufa mellé száll. Két perc a hosszabbítás.

21:41
Botka a földön. Jön az orvosi csapat. 

21:40
Kisebb-nagyobb pocsolyák nehezítik a játékot a pályán.

21:39
Sallai nem igazán tudott másnak passzolni, úgyhogy inkább távolról kapura lőtt. A próbálkozás jónak mondható volt, ám a jobb alsó sarokba tartó labdát Neuer védeni tudta.

21:38
Schäfer kapta az indítást és elég helye volt hozzá, hogy távolról ellője a labdát. A labda azonban a kapu fölé szállt.

21:36
Kimmich szólózni kezdett, de nem sokáig tartott az akciója, egy magyar védő meg tudta állítani a támadást.

21:35
Szalai Attila próbálta csapattársai fejére varázsolni a labdát, de rossz volt a beadás, nem került csapattárshoz. Szakad az eső, de nem villámlik. Egyelőre úgy néz ki, hogy nem állítják le a meccset. Zúg a „Ria, ria, Hungária” az Allianz Arénában.

21:30 
A szabálytalanságért sárga lapot kap Gündogan. Karasev habozás nélkül nyúlt a zsebéhez. Szép egyéni akciónak indult, ám Sallai nem tudta azt befejezni, a lövése egy védőről lepattant.

21:29
Botka sárga lap!

21:27
Fiola sárga lapot kapott. Mostantól nagyon oda kell figyelnie, mert a következő hibájáért már piros lapot kaphat.

21:25
Havertz követett el támadó-szabálytalanságot. Karasev azonnal meg is állította a játékot. Hummels adja be a labdát, de a védők fel tudnak szabadítani.

21:22
Péter Gulácsi védett hatalmasat! Jól el kellett rugaszkodnia, hogy elérje Ginter kipattanóból kapura lőtt labdáját. A kapu közepe előtt sikerült megállítania a labdát. Kimmich érkezik az előrelőtt labdára, de a védelem tisztázni tud.

21:21
A szögletet követően Hummels előzi meg a védelmet és elfejeli a labdát, de az ígéretes próbálkozás kipattan a felső lécről.

21:19
Havertz egy védőn még keresztüljut, de lapos passza nem talál csapattársat. Gnabry próbál csapattársához passzolni a tizenhatoson belül. Kimmich át is venné a labdát, de a védelem tisztázni tud előle.

21:16
A Puskás Ferenc Aréna is felrobbant a magyar gól hírére.

21:15
Az asszisztens emeli zászlaját. Joshua Kimmich maradt lesen.

21:11
GÓL! Bent van! Szalai lövése utat talált a kapuba a kapus mellett. Sallai tekerte be a labdát a kapu elé, ahol Szalai jól helyezkedett és nem is hibázott, a jobb alsó sarokba fejelt. Az állás: 0–1.

21:08
Fiola nem követte az Aranyszabályt: „Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak.” Belépője durva volt, Sergey Karasev azonnal le is fújta a szabálytalanságot.

21:05
Kimmich kapott óriási indítást, majd lőtt az ötös jobb oldaláról a hosszú felé. Gulácsi beleért lábbal. Kleinheisler gyorsította a játék iramát egy gyorsan elvégzett szöglettel.

21:02
A németek végezték el a kezdőrúgást. Gnabry és Sané nem tudott ziccert kialakítani végül.

21:00
Felcsendült a magyar himnusz. Ömlik az eső.

20:45
Negyed óra múlva kezdődik a meccs. A szurkolók már a helyükön. 

(Kiemelt kép: Magyar szurkoló a labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának utolsó fordulójában játszott Németország–Magyarország mérkőzés alatt a hivatalos budapesti szurkolói zónában a Városligetben 2021. június 23-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)