Török-szíriai földrengés – Kiszabadultak és eltűntek az Iszlám Állam dzsihadistái

A hétfői észak-szíriai súlyos földrengést kihasználva az Iszlám Állam terrorszervezet több tagja megszökött egy börtönből a térségben – közölte a büntetés-végrehajtási intézet egyik illetékese az AFP francia hírügynökséggel.

2023. február 7., 07:37

Szerző:

A török határ melletti Rajo katonai börtön lakói között az épületben is károkat okozó katasztrófát kihasználva kezdődött lázadás, és ennek során körülbelül húsz fogvatartottnak sikerült kimenekülnie. 

A börtönben közel 2000-en raboskodnak, közülük 1300-at gyanúsítanak azzal, hogy a szíriai háborúban is részt vevő Iszlám Államhoz tartozik. Sok foglyul ejtett kurd fegyverest is őriznek a börtönben, amely a Törökország támogatását élvező erők ellenőrizte területen található. 

Megerősítette a börtönlázadás tényét a szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) is. 

A 7,8-es erősségű földrengés következtében Szíriában a hétfő éjjeli hivatalos mérleg szerint közel 1500-an haltak meg, a szomszédos Törökországban pedig majdnem 3 ezren, a sérültek száma tízezres nagyságrendű.

(Kiemelt képünk illusztráció. Az Iszlám Állam (ISIS, IÁ) által körülzárt Bāghūzból evakuált civilek várakoznak az Egyesült Államok által támogatott, kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) által ellenőrzött területen a kelet-szíriai Deir Ezzor tartományban 2019. március 5-én. Fotó: Bulent KILIC/AFP)