Vöröskereszt: Egészségügyi katasztrófahelyzet fenyeget a földrengés utáni Szíriában
Szíriában veszélyes járványok törhetnek ki a múlt heti pusztító földrengés miatt, ha a fedél nélkül maradt százezrek nem jutnak rövidesen állandó lakáshoz – mondta csütörtökön a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) főtitkára.
Jagan Chapagain hangsúlyozta: az ideiglenes, fűtés nélküli menedékhelyeken lévő családoknak sürgősen állandó lakásra van szükségük. „Továbbra is nagyon szerény körülmények között élnek nagyon hideg iskolai termekben. Ha ez sokáig folytatódik, annak egészségügyi következményei lesznek” – mondta Chapagain az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban. Az IFRC főtitkára azután beszélt erről, hogy visszatért Aleppóból, Szíria legnagyobb városából, ahol a polgárháború alatt éveken át heves harcok dúltak. Az északnyugat-szíriai városban 2022-ben kolerajárvány tört ki. „A földrengésnek a lakhatásra, az üzemanyag-ellátására és más infrastruktúrákra gyakorolt hatásának újabb járvány lehet a következménye” – mondta főtitkár, hozzátéve, hogy a katasztrófa pusztítóan hat a szíriaiak mentális egészségére is.
„A konfliktus a gerincüket törte meg, ez a földrengés pedig – úgy vélem – a szellemüket” – jelentette ki Chapagain. A múlt hétfői, 7,8-es erősségű, Törökországot és Szíriát megrázó földrengés a lázadók kezén lévő északnyugati területen és a közelben lévő, a kormány ellenőrizte területeken is pusztított. Becslések szerint a szíriai frontvonal két oldalán 3688 ember halt meg, közülük ezernégyszáz a kormány kezén lévő városokban.
Chapagain szerint Aleppó egész városnegyedei ürültek ki, sokan a légi és tüzérségi támadások után most a természeti katasztrófa következtében másodszor menekülnek el. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) becslései szerint a földrengés miatt 5,3 millió szíriai lesz hajléktalan, ha nem biztosítanak élhető menedéket és segítséget.
Chapagain szerint a háború által meg megrongált infrastruktúra újjáépítése az elsődleges cél, a polgárháború és a gazdasági válság miatt azonban nehezebb a földrengés utáni helyreállítás. Az IFRC 200 millió svájci frankot (77,6 milliárd forint) gyűjtött össze, amelyből 2,4 millió szíriainak szeretne segítséget nyújtani a következő két évben. Az ENSZ 397 millió dollárnyi adományra tett felhívást, amelyből megközelítőleg 5 millió – többnyire szegénységben élő – embert akar támogatni.
(Kiemelt képünk: Egy szíriai család áll a sátor előtt, amelyben a Törökországot és Szíriát sújtó február 6-i földrengés után élnek a lázadók által ellenőrzött Dzsindajris városában 2023. február 13-án. Rami al SAYED / AFP)