Újabb tragédia a törökországi földrengés helyszínén

Ezúttal tömegkarambol miatt vesztette életét tizenkét ember és sok a sérült.

2023. május 7., 11:34

Szerző:

Több jármű ütközött egymásnak a törökországi Hatay tartományban szombaton, a balesetben tizenkét ember meghalt, harmincegy pedig megsérült, közöttük hárman súlyosan.

Egy teherautó az Iskenderun-Atakya autóúton áttért a menetiránnyal ellentétes oldalra, ahol összeütközött kilenc személyautóval és két mikrobusszal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A járművek közül több az út szélén parkolt egy benzinkút közelében.

Hatay volt az egyike a február 6-i földrengés által leginkább sújtott tizenegy törökországi tartománynak. A Szíriában is pusztító földmozgásnak Törökországban 50 783 halálos áldozata volt.

(Kiemelt képünk: A romok alól kimentett 11 éves Ahmet Findik nézi édesapját a földrengés sújtotta dél-törökországi Hatayban 2023. február 8-án. Findik közel 60 órát töltött a romok alatt. Két nappal korábban több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. A természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma meghaladja a tizenegyezret.
MTI/EPA/Erdem Sahin)