Többszáz afgánnak nyújt menedéket Lengyelország
A magyarok tartózkodnak.
Lengyelország az augusztus végén befejeződött evakuáció során mintegy ezer afgánt, továbbá a nyugati szövetségesek állampolgárait és a nemzetközi intézmények munkatársait menekítette ki. Az ország miniszterelnöki hivatalának vezetője pénteken bejelentette, hogy ötszáz afgán menekültet fogad be rövid időre, akik közül néhányan Lengyelországban maradhatnak – közölte az MTI.
Michal Dworczyk pénteken jelentette be, Lengyelország menedéket nyújt ötszáz kimenekített afgán állampolgárnak, akik korábban a NATO-erőkkel együttműködtek, közülük ötvenen Lengyelországban maradnak, a többiek három hónapon belül más célországokba utaznak ki. A döntést „a szövetségesekkel vállalt szolidaritás jegyében”, korábbi megállapodások értelmében hozták meg – hangsúlyozta a miniszterelnöki hivatal vezetője a PAP hírügynökségnek.
Az augusztusi menekítései akcióban hat lengyel állampolgár hagyta el Afganisztánt, közülük ketten Prágán keresztül, a cseh biztonsági erők segítségével. A lengyelek az evakuációt három katonai repülőgéppel végezték, melyek a kabuli repülőtérről Üzbegisztánba szállították az utasokat, ahonnan a LOT lengyel légitársaság polgári járatai vitték tovább őket.
Lengyelországban a kimenekített afgánokat karanténban helyezték el a koronavírus-járvánnyal összefüggő óvintézkedések keretében. Teljes ellátásban részesülnek, megkezdődtek a menedékjogi eljárások, az idegenrendészeti hivatal múlt heti közleménye szerint az integrációt elősegítő programok is tervben vannak.
A lengyel közvéleményt az utóbbi napokban egy Varsó melletti központban elszállásolt, felnőttekből és gyermekekből álló csoport sorsa foglalkoztatta. Az afgánok a központ területén mérgező gombát szedtek, melynek elfogyasztása egy öt- és egy hatéves fiú esetében halált okozott. Az ügyben hatósági vizsgálat indult.
A magyar kormány a 2015-től ismert menekültellenes retorikát ültette át az afganisztáni helyzetre. Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtökön a szlovéniai Brdo pri Kranjuban, az EU-tagországok külügyminisztereinek informális tanácskozásán mondta el, hogy nem szabad megismételni 2015 hibáit. Úgy fogalmazott: „mi, magyarok kihoztuk azokat az afgánokat, akik nekünk segítettek korábban a nemzetközi műveletekben, rajtuk kívül azonban nem vagyunk hajlandóak befogadni egyetlen afgánt sem”. Erről bővebben itt olvashat.
(Kiemelt kép: Szolidaritástüntetés az afgánok mellett az amerikai nagykövetségnél Krakkóban, 2021. augusztus 22-én. Fotó: Beata Zawrzel / NurPhoto/AFP)